fbpx

…és még mindig nem elég!

Írta: Szerkesztőség - 2019 május 15.

Az ország legnagyobb részén már elfogadható a helyzet, de fér még – mondják a szakemberek.

Délen és északon még tart a szomj

Pár hete megérkezett a várva várt fordulat a „mezőgazdasági időjárásban”, és néhány kisebb térség kivételével a legtöbb helyen feltöltődtek a talajok. Ez elsősorban a termőföldek fél-egyméteres mélységeire igaz, ahol a száraz tavalyi évet is idevéve tizenkét hónapos szárazság hiányát kellett pótolnia az esőnek. Ma az ország legnagyobb területén jó-elfogadható a talajnedvesség szintje, egyedül a Dél-Alföld és Hajdú-Bihar egyes területein van elmaradás – erősítette meg portálunknak az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kétharmada elvész, a duplája is kevés

A mostani, végre nagy mennyiségű csapadék örömteli ugyan, ám sajnos Magyarország nem képes megtartani, tárolni a területére érkező vízmennyiség jelentős részét: annak kétharmadát még a száraz időszakokban is „elengedjük”. Az aszályos hónapok jó híre volt, hogy nagy lendülettel folynak az előkészületek az átfogó öntözésfejlesztési program beindítására – kérdés, milyen következményekkel jár a lemaradásunk, és mikorra sikerül a jelenlegi, 80-100 ezer hektáros öntözött területi arányt a kívánatos 200-400 hektárra növelni. Ez a mindinkább erősödő klímaváltozás miatt is halaszthatatlan feladat.

Kiadós, a talajt a mélyebb rétegekben is átáztató esők igazán már tavaly tavasz óta várattak magukra: 1960 óta ez volt a 6. legszárazabb 12 hónap! Különösen a szinte teljesen csapadékmentes tavalyi ősz, a száraz tél és az idei tavasz viselte meg a mezőgazdasági termesztést, amely a szakértők szerint akár 200 milliárdos kárt is szenvedhetett az elszáradt/beszántott növények, a vetés késlekedése miatt. Ma már aszályosnak minősülő területek csak az ország észak-keleti megyéiben vannak.

(forrás: OMSZ)