fbpx

Tudjuk, de nem csináljuk

Írta: Szerkesztőség - 2020 február 04.

Elég volt néhány rossz évjárat és a kevéssé következetes agrártámogatási rendszer, és a hazai szójatermesztés újra – ha nem is a padlón, de – a pad alatt van. Pedig értünk hozzá, és nagy piacunk is lenne.

 

60%-os piacbővülés

 

A nagy 2017-es, csaknem 76 ezer hektáros nekivelkesedés után most ismét 60 ezer hektár közelében (sőt, alatta) van a magyarországi szója-termőterület. Ez leginkább azért szomorú, mert – túl azon, hogy rámutat a hazai állattartás pangására – mind szakértelem, mind jó vetőmagok, mind stabil és jól fizető piacok is övezik ezt a szegmenst.

Ez utóbbi igazolására elég csak a tavalyi évet említeni: szójababtermésünk két, legjelentősebb felvevő piacán (a németeknél és az osztrákoknál) a kivitelünk a tavalyi év első 10 hónapjában 60%-kal bővült. A kivitel már csak azért is fontos, mert ugyanakkor a behozatal ennél nagyságrendekkel nagyobb…

 

A mai ötszöröse kellene

 

Az erős magyarszója-kivitelt elsősorban a jó vetőmagokkal termelt jó minőségű és GMO-mente termény ténye magyarázza. Sajnos, a lélegeztetőgépen lévő hazai állattartás és takarmányipar nem csak vagy nem elsősorban ezt vásárolja: a hazai fehérjenövény-szükséglet kielégítéséhez a hazai szója-termésmennyiség nem elegendő.

Az évi 6-700 ezer tonnás igényhez – szójaszempontból – legalább 300 ezer hektáros termőterület kellene.

A termésátlagokkal nincs is nagy probléma: a hozamok fokozatosan nőnek, és az utóbbi években az országos átlagok megközelítik a 3 tonnát (csak egy alkalommal; egyébként éppen a rekord-termőterület évében volt jelentősen kevesebb).

 

A koronavírus

 

Mindeközben idén olyan, nem várt hatások is befolyásolják a szója piacát, mint az ázsiai koronavírus terjedése. A 1,5 milliárdos lakosságú Kína, a maga hatalmas sertésállományával most nem az afrikai sertéspestissel küzd, hanem a fogyasztást jelentősen visszavető járvánnyal. Szakértők és sajtójelentések szerint e hatások a szója világpiaci árának eséséhez vezethetnek, ami épp ellentétes irányú a tavalyi várakozásokkal.