fbpx

Továbbgondolva…

Írta: Szerkesztőség - 2019 szeptember 01.

Ezek a tárgyalások nagyon hasznosak, egyrészt az aktuálisan megépítendő projekt miatt, másrészt sokszor már itt vázolja a beruházó az épülettel kapcsolatos távolabbi terveit. Ilyen személyes találkozások során szó esett már arról, hogy például most nyitott épületet kérnek, de később be szeretnék zárni, vagy az épülethez majd előtetőt szeretnének építeni.

Ezeket az információkat nem hagyjuk veszni, hanem már az eredeti épület tervezésénél figyelembe vesszük. Ezek a jövőbeli tervek már befolyásolják az épület statikáját. Emellett a szükséges helyekre olyan csomópontokat tervezünk, ahová a későbbi bővítmény kis munkával, gond nélkül csatlakoztatható.

Előfordul természetesen az is, hogy a projekt befejezése után fogalmazódik meg az igény, és keres meg minket a beruházó, hogy válaszfalakat vagy nyílászárókat szeretne beépíteni a már álló épületébe. Az a tény, hogy csarnokának fejlesztésével, továbbépítésével, átalakításával, kiegészítésével is minket bíz meg, visszaigazolás számunkra arra, hogy a kivitelezés során a személyes kapcsolatok, természetesen precíz kivitelezéssel párosítva, nem csak nekünk, hanem a beruházónak is fontosak, kialakítják a bizalmat, amit a megbízó utána újra és újra belénk fektet.

Tornyai Gabriella divízióvezető
Mobil: + 36 20 595 31 80
Email:
[email protected]
Tel/Fax: + 36 42 785 169
Email:
[email protected]

CÍMKÉK csarnok