Termelési tapasztalatok az AGROKING silókukoricáról a 2017-es termelési évben

Wirth Antalt, a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola tangazdaságának vezetőjét kérdezzük az AGROKING silókukoricával 2017-ben szerzett tapasztalatairól.

– Kérjük, mutassa be a gazdaságukat és tevékenységüket!

– 100 ha-on gazdálkodunk, amelyből 95 ha a szántóföldi kultúrák területe. 5 ha-os a kertészetünk, ahol zöldségeket, elsősorban gyökérzöldségeket, paprikát, paradicsomot termesztünk, saját célra, az iskola konyhájára. [Mennyivel másképp is fogyaszthatják a diákok az ilyen alapanyagokból készült ételt, hiszen tudják, hogy a saját munkájuk „gyümölcsét” eszik! (szerk.) Wirth Antal büszkén említi, hogy 3 hektárnyi gyümölcsösükből kb. 1 hektárnyi csepegtető öntözéssel ellátott, intenzív ültetvény, ami 2017-ben 33 tonna almát adott.]

– Hogyan került kapcsolatba az AGROKING-gel?

– Az iskola egy mini tehenészettel is rendelkezik, 10 tejelő tehenük van. Így egyik célunk és feladatunk a takarmány előállítása az állatok számára. Az AGROKING úgy volt elvetve, hogy körbeölelte a zöldségeskertet, ahová a diákok rendszeresen járnak dolgozni, a szakmai gyakorlatukat itt töltik. Az egész szezonban nyomon követhették a kukorica fejlődését is. A tangazdaság vezetője elmondta, hogy korábban, hasonlóan az elég általánosan elterjedt gyakorlathoz, ők is valamilyen 510 FAO szám feletti, lehetőleg kedvező árfekvésű kukoricát vetettek, évente 5 ha-on. – Az AGROKING-re a GENEZIS Zrt. hívta fel a figyelmünket, és Galankó Attila, a Saatbau Linz Hungária Kft. képviselője segítségével jutottunk a vetőmaghoz, amit 2,1 ha-on vetettünk el.

– Milyenek voltak a termesztés körülményei, és mi volt a termesztési technológia?

– A területeink mezőségi kötött talajok, jó vízkapacitással és víztartó képességgel. Áprilistól augusztusig összesen 323 mm eső esett. Az április-májusi időszak száraznak volt mondható, 96 mm csapadékkal. Júniusban 83, júliusban 96, augusztusban pedig 48 mm eső éltette a kukoricát. Az AGROKING szépen fejlődött, a virágzás napfényes, de nedves időben zajlott, jó volt a termékenyülés. A gyomirtás kiválóan sikerült, a tápanyagellátást 400 kg Genezis Pétisó és 300 kg 0:10:28 NPK műtrágya tavaszi kijuttatása biztosította.

– Mik voltak a megfigyelései, tapasztalatai a tenyészidő folyamán?

– A SAATBAU képviselője azt jelezte előre, hogy az AGROKING várhatóan magasra fog nőni. Ez valóban így is lett. Betakarításkor a szecskázó alig látszott ki a kukoricából. Én 185 cm magasságú vagyok, és a hatalmas csövek valóban szinte fejmagasságban helyezkedtek el a növényeken. Magas termete hihetetlen szárstabilitással párosult, és majdnem minden növényen dupla cső fejlődött. Mindezek alapján szép eredményeket vártunk az AGROKING-től. Biogáztermelésre is kiválóan alkalmas. Ausztria piacvezető biogázhibridje. A 2,1 ha AGROKING betakarítása folyamán a silónk 80%ban megtelt. A korábbi években ez az 5 hektárnyi kukorica betakarításakor szokott így alakulni.

– Hogy sikerült a betakarítás, milyenek lettek az eredmények?

– Nagyon fontosnak tartom azt is kiemelni, hogy bár laboratóriumi vizsgálatot nem végeztünk, kiváló minőségű szilázst sikerült előállítani. Betakarításkor a növények optimális állapotban voltak. Igen homogén, egyenletes méretű darabokra lehetett aprítani. A kész szilázsnak jó illata van, és az állatok szívesen fogyasztják. Döbbenetes módon az állomány tejtermelése kb. 18%-kal növekedett, amióta ezt a takarmányt fogyasztják az állatok, és van olyan tehenünk is, amelyik a korábbi napi 40 liter helyett most napi 50 litert ad. Az AGROKING hektáronként 50,52 t termést hozott!

– Összességében mi a véleménye az AGROKING-ről?

– Az AGROKING-et a tapasztaltak alapján bátran ajánlom minden silókukoricát termelő gazdálkodónak. Méltán rászolgált a nevére, mert valóban egy SILÓKIRÁLY!

Az AGROKING vetőmagjáról szívesen ad felvilágosítást:
GALANKÓ ATTILA

Mobil: 00 36 30 267 06 47
Mail: attila.galanko@saatbau.com
Saatbau Linz Hungária Kft.

SZERZŐ: GA

no