fbpx

Rövidesen véget ér az aratási idény

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 30.

2018-ban több mint 5000 gazda adakozott Csongrád megyében a Magyarok Kenyere program keretében: összesen 9000 kg lisztet tudtak jótékony célra fordítani, mely közel 80 ezer gyermekhez jutott el itthon és a Kárpát-medence területén egyaránt.

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programot 2019-ben minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). A gyűjtés célja az volt, hogy különböző civil szervezeteken keresztül minél több rászoruló gyermek jusson őszre olyan élelemhez, amelynek alapja a jó minőségű magyar liszt. A szervezők kiemelten fontosnak tartották, hogy a gazdák ne a mennyiségre, hanem a minőségre törekedjenek, hiszen ez az egyik alapja a jó élelmiszernek.

A Magyarok Kenyere program szőregi helyszínén Farkas Sándor, az agrártárca miniszterhelyettese köszöntőjében elmondta, hogy az idei aratási idény rövidesen véget ér, az őszi árpa, őszi káposztarepce és magborsó betakarítása befejeződött. Az őszi árpa termésátlaga 5,49 t/ha, ami meghaladja a tavalyi átlagot (4,92t/ha), adta hírül az AM Sajtóiroda. Jó eredmény várható az őszi búza esetében, mivel 5,25 t/ha a várható termésátlag, melynek a betakarítása a végéhez közeledik.