Régen elfeledett kórokozó ütötte fel a fejét

A szőlő feketerothadás betegsége

Az évek során folyamatosan jelen volt károsításával a szőlőültetvényekben, nagyobb figyelmet azonban nem tulajdonítottak neki, mígnem 2010-ben járványszerűen lépett fel.

A szőlőültetvények termésbiztonságára mind abiotikus (fagy, aszály, szárazság), mind pedig biotikus (kártevők, kórokozók) tényezők egyaránt hatással vannak. A termesztett szőlőfajták a növényt károsító betegségekkel szemben eltérő mértékben érzékenyek vagy ellenállóak, ezért a kultúra növényvédelme igen sok odafigyelést igényel.

A betegségről

Az Észak-Amerikában őshonos betegséget, a szőlő feketerothadást – Guignardia bidwellii (ivaros alak) és Phyllosticta ampelicida (ivartalan alak) –1885-ben fedezték fel Európában. Először Franciaországban, 1988-ban Svájcban, majd Magyarországon 1999-ben, Kecskemét környékén jelent meg. Főleg kutatói, de termesztői tapasztalatok alapján is lehetett számítani a kórokozó nagymértékű megjelenésére, mert 2004 óta évről évre fokozódott a fertőzés mértéke az ültetvényekben. Hirtelen megjelenésekor azonban az ellene való védekezés nem volt egyszerű. A Guignardia bidwellii jellemzően a meleg, csapadékos területeken érzi jól magát, de nagymértékű fertőzése akkor is kialakulhat, ha közepes hőmérséklet párosul nagy mennyiségű csapadékkal; az ilyen helyeken a szőlő egyik legjelentősebb betegsége. A hazai időjárási viszonyok átalakulásával egyre gyakrabban fordul elő, párás, meleg időszakban már mindenképpen számítani kell a kártételének megjelenésére.

A gazdanövény

A betegség gazdanövényei a Vitisés Parthenocissus fajok, ami azt jelenti, hogy az összes termesztett szőlő érzékeny a feketerothadásra, a fogékonyságukban azonban eltérések mutatkoznak. A Vitis vinifera a legfogékonyabb mind közül, míg a Vitis riparia vagy a Vitis rupestris részben ellenállóak. A feketerothadás gazdasági jelentőségét tovább erősíti, hogy a kórokozó a gazdanövény minden vegetációs fázisában képes megfertőzni a zöld és növekedésben lévő részeket, járványos évben akár 80-100%-os termésveszteséget is okozhat.

Levél- és hajtástünet

Ugyan minden új hajtás potenciálisan fertőzhető növényi rész, a legjellemzőbb tünetek mégis a leveleken, a fürtön és a bogyókon figyelhetők meg. A levéllemez színén tavasztól 2-10 mm átmérőjű léziók jelennek meg a fertőzést követő 14-21. napon. Ezek a foltok szabálytalan alakúak, vékony, sötétebb barna szegéllyel vannak körbevéve. Az elhaló részek a levélen kezdetben világos krémszínűek, majd az idő előrehaladtával válnak vörösesbarnává, ekkor már a fonákon is láthatóak. A leveleken keletkező léziók, ha összeolvadnak, akár az egész levéllemez pusztulását is okozhatják. Az elhalások korlátozzák a növényt a fotoszintézisben, így a tőke legyengülését eredményezik, ezzel további lehetőséget teremtve más gyengültségi kórokozó térnyerésének is. A sötétbarna elhalásokban a levéllemez felületén apró piknídiumok (fekete, szabad szemmel is látható, ivartalan szaporítóképletek) jönnek létre nagy mennyiségben, általában kör alakba rendeződve. Ha az időjárás csapadékkal kedvez a kórokozónak, viszonylag hamar, nagymértékben képesek a piknídiumok a 2-3 hét alatt beérő konidiospórákat kiszórni.


1. kép. Szőlő feketerothadás kezdeti levéltünete (forrás: www.kwizda.hu)


2. kép. Feketerothadás okozta majdnem teljes fürtpusztulás (forrás: www.agrarszektor.hu)


3. kép. Feketerothadás bogyótünete (fotó: Kálmán Anna Léda)


4. kép. Szőlő feketerothadás levél- és hajtástünete (forrás: www.agroforum.hu)

A fertőzés mértékére a levéllemezen kialakuló foltok mennyiségéből és méretéből, ill. a piknídiumok számából jól lehet következtetni. Továbbá a levélnyélen, a hajtáson és a fürtkocsányon fekete, enyhén besüppedő foltok alakulnak ki, amik hosszanti irányban megnyúlva akár 2 cm-esek is lehetnek. A bemélyedés következtében korlátozódik a szállítószövetek kapcsolódása, így az érintett rész (fürtkocsány, hajtásvég, virágkocsány) elhal. A levélnyélen kialakuló foltok, ha körbeölelik a nyelet, az azon a ponton el is törhet, ami a levél teljes elszáradását eredményezi, ezzel nagy mennyiségben csökkentve az aktív lombfelületet.

Bogyó- és fürttünet

A kezdeti fertőzés csak a fürt egyes bogyóin jelentkező krémszínű, 1-6 mm-es foltokból áll, amelyek egyre nagyobbodnak, 24 óra alatt elérhetik az 1 cm-es nagyságot is, majd az egész bogyót beterítik. Ráncosodni kezdenek, a bogyó húsa szivacsos állagúvá válik, végül teljesen összetöppednek, fekete színűek lesznek. Az ilyen mumifikálódott termések felülete érdes lesz a rajtuk kialakuló piknídiumok tömegétől. A legnagyobb gazdasági kárt ez a fertőzési forma, ill. az ebből következő terméskiesés okozza. A beteg bogyókról történik az egészségesek károsítása, így az időbeni eltérés miatt egy fürtön belül a betegség kialakulásának több állomása is megfigyelhető, tehát egy fürtön ép és már elfeketedett termések egyaránt, vegyesen láthatók. A fekete bogyómúmiák nem peregnek le a fürtkocsányról. Keserű ízük miatt már a kis mennyiségben fertőzött terméseket tartalmazó fürtök sem alkalmasak borkészítésre. Egy-egy bogyón a kezdeti elszíneződéstől a barnulásig eltelt idő akár 24-48 óra is lehet, a felére aszott bogyóállapot eléréséhez is csak mindössze 4-5 napra van szüksége a kórokozónak.

A fürt fertőzésére a kórokozónak a virágzást megelőzően és virágzás alatti időintervallumban van lehetősége, ami csak a kocsányon keresztül mehet végbe.


5. kép. Feketerothadás bogyómúmia (forrás: www.agroforum.hu)


6. kép. Feketerothadás vesszőtünete (forrás: www.agroline.hu)

A kocsány megbetegítésével akár az egész fürt elhalása is megtörténhet, ezzel 100%-os fürtpusztulást okozva. A bogyók fertőzésre fogékony fázisa fajtánként eltérő, de általában a virágzást követő 4-5. héten a legérzékenyebbek, zsendüléssel bezárólag.

A fertőzés menete és módja

A gomba számára elsődleges fertőzési forrásul azok a talajra hullott vagy tőkén maradt növényi maradványok, töppedt bogyók szolgálnak, amelyeken megtalálhatók a kórokozó áttelelő képletei, melyek akár 2 évig is életképesek maradnak. A gomba 7-32°C között képes fertőzni. Tavasszal, ha a hőmérséklet számára optimálisan, 21-24°C között alakul, és csapadék is hullott, az aszkospórákból viszonylag hamar kiszóródnak az érett spórák, melyeket a szél továbbít az érzékeny, növekedésben lévő szövetekre, ezzel elindítva a primer fertőzést. A betegség kialakulásához mindössze 6 órányi nedves levél- vagy bogyófelületre van szüksége a gombának. Levél esetében a tünetmentes időszak lehet akár 8-25 nap is, míg bogyó esetében ez maximum 1-2 nap. A konídiumok további terjedését a szél és vízcseppek teszik lehetővé, korlátozott távolságban. Eleinte a betegség a földön található, fertőzött növényi maradványokból indul ki, a rügyfakadás és a virágzást követő második hét közötti időintervallumot fedi le. Míg a tőkén maradt gyümölcsmúmiákból a konídiumok és aszkospórák virágzás kezdeti szakaszától lényegében az érésig folyamatosan termelődnek és szóródnak, ezzel szinte szüntelenül biztosítva a fertőző anyagot. A spórák nedvesség hatására csíráznak a fogékony növényi részen, a gombafonalak behatolnak a sejtek közé, itt intenzíven növekednek, és a sejtfalakat áttörve továbbterjednek. A gombafonalak az epidermisz alatt öszszetömörödnek, csomókká alakulnak, ebből jönnek létre a termőtestek, pl. piknídiumok. Legfontosabb szerepük ezeknek a gombaképleteknek van, mivel bennük viszonylag gyorsan és nagy mennyiségben termelődnek a betegség rohamos terjedését biztosító konídiumok. Nyár folyamán ez a folyamat többször is megismétlődhet, amennyiben kedvezően alakulnak az időjárási feltételek. Az ősz közeledésével ez a vegetatív folyamat háttérbe szorul, és a bogyómúmiákon már peritéciumok alakulnak ki, melyek a gomba áttelelését teszik lehetővé. A szőlő feketerothadás kórokozója tavaszi megbetegítése alapfeltétele egybevág a peronoszpóra oospóráinak és a lisztharmat aszkospóráinak fertőzési idejével, így a szőlő szempontjából veszélyes ez az időszak, amikor mindhárom kórokozó egyszerre támad.

Védekezés

A magyar gyakorlatban nincs kialakult védekezési mód a szőlő feketerothadása ellen, ezért a külföldi (olasz, német, amerikai) kutatási eredményeket és tapasztalatokat vehetjük alapul. Mint olyan sok esetben, ennél a betegségnél is az agrotechnikai és kémiai védekezési módok együttes alkalmazásában van a lehetőség amellett, hogy a kártétel kialakulásának megelőzése a fő cél, nem pedig a megjelent tünetek kezelése. A fertőzést megelőzendő el kell távolítani az ültetvényből az elsődleges betegség- vagy spóraforrást. Az aszott bogyók és fertőzött vesszők metszéskori eltávolítása, a levágott részek talajba forgatása vagy elégetése jelentősen csökkenti a gomba terjedésének lehetőségét. Az időben elvégzett zöldmunkával, szellős, növényvédő szerrel is jól átjárható lombfal kialakításával a kártétel csökkenthető, mivel így a csapadék hamarabb fel tud száradni a növény felületéről. Érdemes a mikroklíma szabályozása érdekében a talajtakaró növényzetet alacsonyan tartani, ezzel a magas páratartalmat tudjuk elkerülni, továbbá a hajtásválogatás során a már tünetes levelek, vesszők eltávolítása is hasznos lehet. Tápanyag-utánpótláskor kerülni kell a túlzott nitrogénellátást, mert csak nagy mennyiségű vegetatív felületet eredményez és a szövetek fellazulását, ami más, a szőlőt károsító betegség számára is kedvezően hat.


7. kép. Jellemző levéltünet (forrás: www.szie.hu)


8. kép. Fürtkocsánypusztulás okozta teljes fürtveszteség (forrás: www.szie.hu)

Kémiai védekezéskor mindenképpen érdemes az időjárási körülményekre alapozva végezni a növényvédelmet. Az intenzív növekedés időszakában, meleg hőmérséklet és csapadék együttes jelenlétekor már az 5-7. levél megjelenésekor kellhet védekezni, megismételni nedves levélfelület függvényében, 12-14 napos visszatéréssel érdemes. Legnagyobb kárt a betegség a bogyók megtámadásával képes okozni, így gazdasági szempontból is a fürtök védelme az elsődleges cél, ezért a virágzáskori növényvédőszeres kezelésre nagy hangsúlyt kell fektetni. Szerencsére több hatóanyag és készítmény is rendelkezésre áll, amik már korábban is részt vettek a szőlő védelmében, mert lisztharmat és/vagy peronoszpóra ellen is alkalmazhatók. Ilyen hatóanyag pl. a mankoceb, a difenokonazol, a tebukonazol, a boszkalid, a piraklosztrobin, melyek kijuttatását érdemes az inkubációs idő elejére időzíteni.

Harmadik lehetőségként lassan a rezisztencianemesítés áll majd még rendelkezésre. Erre az Egyesült Államokban, Németországban már régebbóta vannak törekvések, ám hazánkban is egyre biztatóbbak a kutatási eredmények.

A szőlő feketerohadás betegsége egy újabb megoldandó problémát állított a hazai szőlőtermesztők elé. A betegség nagymértékű fellépésére csapadékos és meleg időben mindenképpen számítani lehet, azonban odafigyeléssel, megfelelő agrotechnika alkalmazásával és a jókor elvégzett növényvédelmi kezeléssel nem kell tartanunk a betegség nagy gazdasági kárt okozó fellépésétől. A kórokozó elleni hatékony és hosszantartó védelmet azonban feltehetően a rezisztencianemesítés fogja biztosítani.

SZERZŐ: KÁLMÁN ANNA LÉDA NÖVÉNYORVOS

Ezeket olvasta már?

A gyümölcsültetvényekben az év végi feladatok közé tartozik a jövő évi növényvédelem előkészítése.
A repce téli védelmét a gombaölő és regulátor hatású Metkon™ használata biztosítja.
A “mádi füvesember”, aki növényorvos, kertész és borász is.
A járványos megbetegedések veszélye Magyarországon is növekvő tendenciát mutat.