fbpx

„Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!”

Írta: Csomor Zsolt - 2019 április 17.

Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye várta az érdeklődő diákokat a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozaton. A 4 évvel ezelőtt elindított esemény révén több 100 szakmát ismerhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

A rendezvényhez csatlakozott a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is, ahol az intézmény elméleti és gyakorlati oktatását bemutató izgalmas programok várták a diákokat és szüleiket, akik megismerkedhettek többek között a lovas képzés, az állattartás, a pék, a cukrász szakmák, valamint a húsipari és édesipari termékgyártás fortélyaival.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese örömmel fogadta, hogy a rendezvény keretében idén immár 41, az agrártárca fenntartásában lévő agrár szakképző intézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság fejlődésének alapja a jól képzett szakembergárda, aki ismeri és alkalmazza a legmodernebb technológiákat, felhasználja a precíziós gazdálkodás, a robotika, a digitalizáció nyújtotta valamennyi lehetőséget. A Szakmák Éjszakája rendezvény felhívja a figyelmet a szakképzés jelentőségére, megismerteti a szakmák szépségét és a jól végzett munka örömét, olvasható az AM Sajtóiroda közleményében.