Hirdetés

Pannon Breeding program – megoldás a klímaváltozás okozta problémákra

A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) egy teljesen egyedülálló, nagyszabású és hosszú távú kertészeti, erdészeti és növénytermesztési kutatásfejlesztési program kidolgozását és megvalósítását tűzte célul, mely a Pannon Breeding program összefoglaló nevet viseli.

A programban egyebek mellett fajtakísérleti kutatás és gyűjtemény létrehozása szerepel, a Kárpát-medence genetikai értékeinek, a hazai nemesítésű és honosítású, klímatűrő és betegség-ellenálló fás- és lágyszárú növényfajok és fajták választékának összeállításával. A program megvalósításához jött létre a Pannon Breeding Tudásközpont. A Tudásközpont a későbbiekben klíma- és környezetkutató mintacentrumként szolgál majd, ahol ökológiai mérőállomás és képzési központ működtetése szerepel a tervek között. A Pannon Breeding program első lépése a konzorciumi keretek között már zajló innovációs kutatás sorozat a TM Zrt. vezetésével, amely négy konzorciumi taggal, a Debreceni Egyetemmel, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karával, a Gabonakutató Nonprofit Kft.-vel és a Nemzeti Agrár Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetével társulva végzi a kutatásokat.

A Konzorcium a következő 2 (összesen 4) év során 24 kutatási témában több mint 160 kutató bevonásával a Pannon régió növényi génállományát kutatja, és olyan technológiákat, módszereket fejleszt, amelyek jelentős kertészeti, erdészeti és növénytermesztési innovációt biztosítanak a program tulajdonosa, a régió és a magyar mezőgazdálkodás számára. A program keretein belül zajló kéttucatnyi kutatás eredményeinek bemutató parkjaként fog szolgálni a Live Energy Park, mely a szenttamási Pannon Kastélyparkban létesül. Egyik hosszú távú célunk, hogy a helyi gazdálkodókkal egy területi klasztert alakítsunk ki, melynek lényege, hogy a mezőgazdaság számára munkahelyteremtő, vidékmegtartó agrárprogramot indítsunk, és a folytonos innovációval biztosítsuk a fenntarthatóságot.

SZERZŐ: MAGYAR NIKOLETT

www.tmrt.hu
www.pannonbreeding.hu
www.liveenergypark.hu

Ezeket olvasta már?

A fejlesztés nem lehetőség, hanem kényszer
A Közös Agrárpolitika új ciklusában az juthat forráshoz, aki – lehetőleg iparágon kívüli résztvevőkkel – fejleszt.
A városi fák környezeti hasznosságának vizsgálata
A zöld infrastruktúra (Green Infrastructure) a közelmúltban európai és országos szinten is kiemelkedő szerepet kapott.
A klímaváltozás és a magyarországi erdők
A termőhelyi tényezők közül a klíma gyors változása a teljes hazai erdőállományra hatással van.
Szigeteléssel csökkenthető a klímaszorongás
Egy évtizedünk maradt változtatni