Nem vagyunk korszerűek

A szakma elismert képviselője versenyképességről, párbeszédről és normális többségről

Ma már inkább csak az adottságainkban vagyunk nagyon jók – ha a mezőgazdaságunk teljesítményét, felkészültségét és hatékonyságát általánosságban vizsgáljuk. Benécsné Dr. Bárdi Gabriella, a növényvédelem egyik legelismertebb hazai szaktekintélye úgy véli: muszáj a szakmai szervezetekre hallgatni a szabályzások – például a szerkivonások – terén, ugyanakkor ezen a területen is fontos, hogy párbeszéd révén szülessenek a megoldások.

Nem lehet mindent az időjárásra fogni

– Tavaly Kemencén, a Felvidék határán szomorúan mesélte a sajtónknak Menyhárt Ottó gyümölcskertész, hogy egykor 200, ma már pedig csak 3-5 hektáron terem például a málna. Sok más gyümölcsünkre is igaz ez a hanyatlás.

Mit gondol, mi van ebben: lustaság, ügyetlenség vagy egyszerűen a klímaválság begyűrűző hatásai?

– Szerintem nem lehet mindent az időjárásra fogni, még ha az is benne van. Ez nagyban a mi hibánk: azt hittük, hogy mindig a rendelkezésünkre fog állni, lesz és mindig olcsón lesz kézimunkaerő. És most kiderül, hogy nincs.

– Másutt van, vagy másutt üvegház van?

– Ez az, hogy másutt sincs, de másutt van pl. fóliasátras, „felfuttatott”, támrendszeres termesztéstechnológiával termesztett málna, üvegházi szamóca – és hosszan sorolhatnánk, hányféle új megoldás létezik, s nemcsak a kertészetekben, hanem akár a szabadföldi zöldségtermesztésben is.

Benécsné Dr. Bárdi Gabriella

Az a mi hibánk, hogy nem mentünk ezek után, nem követtük kellő hatékonysággal, gyorsasággal az innovatív technológiákat: termesztőberendezések építését, a talaj nélküli, tápkockás és egyéb termesztési módozatokat, a kézi munkaerőt részben kiváltó gépesítést és a többit. Így egyre kevésbé vagyunk versenyképesek.

– Tavalyi-idei történet a bodza-anomália is: miután évekig stabil és jövedelmező piaca volt néhány tucat termesztőnek, sokan meglátták a jó üzletet, csak azzal nem számoltak, hogy a bodza piaca szűk és merev, nem tágul a termés növekedésének arányában. Így sokan pórul jártak. Egyedi eset vagy rendszerszerű, hogy ilyesmi megtörténik?

– Sőt, sokan nem is étkezési és festőalapanyagnak, hanem szaporítóanyagként termesztették, és valóban, sok helyütt látni korábban szépen kialakított, de mára már pusztuló bodzaültetvényeket. Nálunk a közeli osztrák mintával ellentétben főleg síkvidéken telepítettek bodzásokat és az alföldi ültetvények – a klímaváltozással és az Alföld talajvízszintjének folyamatos csökkenésével, a laza talajok kiszáradásával összefüggésben – az elmúlt 10-15 évben pusztulásnak indultak. Ehhez jöttek még az előre nem kalkulált piaci hatások. Nem hiszem, hogy egyedi esetről van szó, benne van ez az ingadozás számos ágazatban, és megint csak nem az időjárás mindig kiszámíthatatlan változásai miatt. Nem vagyunk korszerűek, nem tudjuk kezelni a konkurenseink erősödését, de a megjelenésüket sem. Gondoljon a tavalyi ukrán napraforgótermés-dömpingre – pedig napraforgóban aztán igazán jók tudunk lenni! És mindezek mellett még kevés növényt termesztünk, kicsi a mozgástér.

Mennek a szokásrend után

– Nem vagyunk elég okosak?

– Sok gazdaság, elsősorban persze a nagyobbak, tudatosan terveznek, stratégiailag gondolkodnak, de emellett sajnos nagyon jellemző az is, hogy sokan nem foglalkoznak a piaccal. Termelnek valamit vaktában, nem is nézve előre, hogy milyen típusú piacra szánják, miért oda, milyen termőhelyi adottságokra, technológiára alapozva. Sok helyütt még azt sem döntik el világosan, hogy elsősorban mennyiséget vagy minőségi terményt akarnak-e majd betakarítani. Mennek a szokásrend után; ami jó volt tavalyelőtt, jó lesz holnapután is, aztán majd próbálnak valahogy taktikázni a betárolással, az értékesítés kivárásával. Pedig ma már a gazdálkodásnak része a piacelemzés.

– Ha csak arra gondolunk, hol tartanak a frissen a sarkunkra hágó konkurenseink, felmerül a kérdés, behozható vagy végleges a lemaradásunk?

– Ha egy piacról kiszorulunk, oda visszatérni mindig nehezebb, mint megtartani a pozíciókat. De nem végleges a lemaradás. Ismerem a példaként említett kemencei tevékenységet: ha ott is megoldható volt a munkaerő egy nagy részének speciális gépekkel való helyettesítése, a termesztéstechnológia korszerűsítése, akkor ez máshol is megoldható. Amiben ma is jók vagyunk, az a természeti adottságok kedvező volta. Nem szabad kihagyni, kiaknázatlanul hagyni ezt a lehetőséget, sem a kertészeti, sem a szántóföldi ágazatban.

Amiben ma is jók vagyunk, az a természeti adottságok kedvező volta

– Visszatérően szoktam érdeklődni e téren, hogy vajon lesz-e valaha ugyanolyan egy üvegházi eper vagy egy kókuszrost-téglán és tápanyag-adagoló pipettákkal nevelt paradicsom, mint egy olyan, amit szabad napfény és levegő, giliszták és gombák vettek körül a szabadföldi tenyészidőszakban?

– Nem tudom, hogy történt-e már olyan vizsgálat, ami ízhatásra összevetné ezeket a terméseket, de alapvetően azt hiszem, nem sok különbség lehet, hiszen a melegházi viszonyok közt is mindent megkap a növény, amire szüksége van – sőt, optimális adagban kapja meg. Itt, mellettünk Veresegyházon (az interjút Gödöllő kertvárosi részén rögzítettük – KZ) is van nagyüzemi, termesztőberendezéses paradicsomtermesztés, és szeretjük, finom. Más persze az a termés, amit az ember a saját kertjéből szedeget, de a kettőt így nem érdemes összevetni. És más persze a februári, márciusi import holland vagy spanyol zöldség – a kollégáim szoktak is tréfálkozni, hogy „a víz negyedik halmazállapota” az import primőr paradicsom állaga...

– Mi a tapasztalata, jól használjuk fel azt a horribilis európai támogatást, amit különféle jogcímeken kaptunk és kapunk?

– Nem mindig. Azért, mert lehetőségünk van venni egy jó nagy kombájnt vagy traktort, még nem jelenti azt, hogy tényleg arra van szükségünk. Ha előrelátó tervezés, a tudatos végiggondolás nem előzi meg a döntést, akkor kihasználatlanul, az értékéhez mérten kevésbé hasznos lesz ott a gép a gazdaságban. Vagy ott van a mostanában sokat emlegetett digitális agrárstratégia, meg a precíziós gazdálkodás, ami önmagában nagyon hasznos, de ha megint csak annyit jelent, hogy akár kell, akár nem, veszünk egy nagy hozammérős kombájnt, akkor nem biztos, hogy jól hasznosult a támogatás. Mindehhez persze jól kellene kiírni is a pályázatokat...

– Milyen irány volna célszerű?

– Nem kell újat kitalálni. Az oktatás, a technológiai ismeretek és az együttműködést szervező technikák jól eltanulhatók ott, ahol már jól működnek. A zöldség-gyümölcs ágazatban például újra van jó irány, egyre jobban működik a tészeknek az a gyakorlata, hogy tanulmányutakra mennek olyan hazai vagy külhoni gazdaságokba, ahol az adott kultúrához kötött termesztési ismeretek jól elsajátíthatók a fajtaválasztástól a post harvest megoldásokig.

Érezhető az elmozdulás

– Az egyik ilyen elem, különösen a szántóföldi növénytermesztésben, a talajtakarásos, mulcshagyós, kímélő, minimum-forgatásos eljárások halmaza. Ön is szokta említeni a cikkeiben. Hol tartunk ezen a téren?

– Most, hogy egyre több és hozzáférhető jó eszköz van ehhez a technológiához, egyre inkább könnyű rávenni, beláttatni a gazdaságokkal, hogy érdemes elindulni ebbe az irányba. Szerintem bő 35-40 százalék már kóstolgatja, és legalább 10 százalék már rendszeresen vagy kizárólagosan alkalmazza is ezeket az eljárásokat. Ez még mindig csak nagyjából a fele-harmada a nyugat-európainak, de érezhető az elmozdulás.

– Mi motiválja ezt az irányválasztást: a klímakrízis vagy a belátás?

– A kettő voltaképp egy, hiszen a talajállapoton mindenki érzékeli a változásokat. A takarónövények egyszerre táplálják, emellett védik a talajt az eróziótól, a kiszáradástól. A jól aprított, terített tarlómaradvány, mulcsréteg véd a talajfelszínt romboló, özönvízszerű csapadékoktól, a hőstressztől és még sorolhatnám... A szeszélyes évjáratokban közvetlenül tapasztalhatók ezek a kedvező hatások.

– A kertészetekben is terjedőben van?

– Ott sokkal kevésbé. Nemrég jártunk egy tanulmányúton Dél-Franciaországban, ahol a legtöbb helyen látni, hogy az ültetvényekben, a sorközökben legalábbis fű nő, de gyakran valamilyen haszonnövény terem – igaz, ott nyilván mások a csapadékviszonyok.

A melegházi viszonyok közt is mindent megkap a növény, amire szüksége van

Nálunk alig lehet ilyet felfedezni, pedig jól megválasztott takarónövényekkel jó eredményeket lehet elérni. Itt-ott már látni, hogy pl. zabot, árpát vetnek, kezdjük tapasztalni, hogy megjelenik a levágott fű vagy a levágott venyigék, növényi maradványok, például elszáradt gazok aprítékának, mulcsának a bedolgozása, terítése a sorokban, sorközökben. Mindezek jó próbálkozások, de persze ez egy hosszabb tanulási folyamat, mert egyrészt a sorközbe vetett növények vizet, tápanyagot vonnak el, ugyanakkor kórtani szempontból is aggályos lehet a levágott fertőzött növényi részek jelenléte.

Még mindig hinni benne

– Ön különösen mint növényvédelmi szakember ismert, és sokáig volt állami intézménynél vezető szakmai pozícióban. Mit tapasztalt a hatóanyag-kivonásokról, mi a véleménye?

– Kutatóként és a szakmai intézményi életet ismerő szakemberként én még mindig hiszek az EFSA-nak (az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság – KZ), a növényvédő szerek hatóanyag-felülvizsgálatainál a jelentéstevő országok szakembereinek, a hatóságoknak, és hiszek benne, hogy ha valamiből igazoltan baj lehet, akkor azt jobb kivenni a rendszerből. Természetesen élő probléma egy-egy széleskörűen használt hatóanyag, növényvédő szer kivonása, muszáj megtalálni a megoldást, a kombinációt a kívánt növényvédelmi hatás, eredmény elérésére. Ugyanakkor emlékszem még olyan mérésekre, talajvizsgálati eredményekre, amelyek, bizony, 80 százalékban(!) kimutatták a talajvízben vagy éppen a szántóföldek talajának mélyebb genetikai szintjeiben a növényvédőszer-maradványokat. Nos, ha az áramló talajvízben ott van, netán ivóvízbázis gyűjtőterületén, akkor el lehet és kell is gondolkodni; ez ijesztő tud lenni. Szóval, nem megkerülhető a téma. Megint más kérdés, hogy amikor egy ország vagy egy közösség, például az EU-ban működő EFSA felmutat egy tudományos, szakmai alapú vizsgálati eredményt vagy jelentést, akkor még mindig ott van a politika, amely a végső döntést meghozza, akár a tudományosan megalapozott javaslattal ellentétesen is. Ezt már befolyásolhatják nem szakmai szempontok is. Még ez sem feltétlen baj – a baj az, ha nincs párbeszéd és konszenzuskeresés a különböző érintett felek, csoportok között.

– Amerre a világ ma halad, párbeszéd egyre kevésbé lesz. Mire számít a jövőben ezzel a problémával kapcsolatban?

– Ellentmondásos a helyzet. Például az évelő gyomok ellen valóban még ma is a leghatékonyabb kezelések glifozátalapúak. Ugyanakkor ez a hatóanyag, ill. aktív bomlásterméke az AMPA a vizeink, vízkészleteink leggyakoribb szennyezője, ellensége is egyben. Egyébként nemcsak a felszíni édesvizekben, tavakban, folyókban, hanem például sok német sörben is kimutatták... Szóval, a helyzet aggasztó.

– Hogyan oldhatja fel az ipar és a szabályzás ezt az ellenmondást?

– Szerintem csak lépésekben. Egyrészt, mint mondtam, szükség van még például a glifozátalapú termékekre, más területen meg más hasonlókra (pl. triazolok a kalászosok növényvédelmében), másrészt, például a glifozát esetében nem is 100 százalékig igazolt a rákkeltő hatás. Ugyanakkor meg kell tennünk azokat a veszélycsökkentő lépéseket, amikre van módunk: például nem kellene ilyen termékeket bevetni a betakarítás előtti deszikkálások alkalmával. Aztán, például nem kellene a lakóövezetben, házi, kiskerti körülmények között engedélyezni alkalmazásukat. Egy pozitív példa: idén január elsejétől lépett hatályba az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló kormányrendelet módosítása, amelyben kibővítették az ivóvízben vizsgálandó peszticidek listáját a glifozáttal és bomlástermékével, az AMPA-val. Eltérőek az országonkénti viszonyok is, például az, hogy milyen mértékben alkalmazzák a gazdaságok a forgatás nélküli, csökkentett menetszámú talajművelési technológiát, amelynek egyik hozadéka a fokozott gyomosodás, az évelők előretörése, a vetések előtti totális gyomirtás alkalmazásának kényszere. A német sört azért említettem, mert az ottani gazdaságok sokkal nagyobb glifozát-felhasználók (pl. deszikkálták a malátát adó árpát), mint, mondjuk, a magyarok.

– ...és akkor még nem is tértünk ki például a Mercosur-megállapodásra, amiben a szigorú következetességgel szabályzó Európa állna szemben egy olyan Dél-Amerikával, ahol finoman szólva máshogy áll a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság ügye.

– Kétségtelen, hogy komoly versenyhátrányt jelentenek a hatóanyag-kivonások, és ez így lenne az említett megállapodás kapcsán is – már ha lesz egyáltalán ilyen megállapodás...

– Olvastam néhány cikkét és interjúját: az volt a benyomásom, egyre ritkább az olyan mérsékelt, józan, szakmailag elkötelezett „hang”, aki nem hajlik demagógiára, nem rabja valamelyik politikai vagy szakmai oldalnak. Nem lehet könnyű...

– Néha nem is az, sajnos. De azért szerintem a többség még mindig ilyen, még Magyarországon is. A józan többséget még mindig az jellemzi, hogy akármilyen is a szakmai, politikai álláspontja, még mindig képes megtalálni a hangot a másik emberrel. Persze, voltam én is olyan szakmai műhelyben, ahol az egyik szakértő kénytelen volt „kilépni a körből”, felhagyni a jelenléttel, mert folyamatosan lehurrogták anélkül, hogy az érveinek és az arra adott érvelő szakmai válasznak, azaz az értelmes vitának is adtak volna egy esélyt. Mégis azt hiszem, hogy még mindig működik azért a párbeszéd, és még mindig hiszek abban, hogy ezen a mostani helyzeten is túljutunk egyszer.

ARCKÉP.

Benécsné Dr. Bárdi Gabriella növényvédelmi mérnöki diplomájával először a Pest Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson kezdte pályáját agrokémiai szaktanácsadóként és kísérletvezetőként, s közben szerzett talajerő-gazdálkodási szakmérnöki diplomát, és a hazai növényvédelemben dolgozott gyombiológusként és a biológiai laboratórium vezetőjeként hatósági engedélyezési vizsgálatokban, technológiafejlesztési kísérletekben, növényvédelmi szaktanácsadásban. Summa cum laude Ph.D. minősítést növénytermesztési és kertészeti tudományok terén szerzett. 2005-2011 között vezette a Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságát, azóta saját vállalkozását irányítja. Szakmai jártasságából eredő területen oktatási és ismeretterjesztési tevékenységet is folytat, számos növényvédelmi és más szakmai kísérlet és kutatás résztvevője-vezetője, emellett címzetes egyetemi docens (SZIE MKK), szerkesztő a szaksajtóban (Agrofórum), számos tudományos publikáció szerzője. 2007-ben megkapta „Az év növényorvosa” kamarai elismerést és aranygyűrűt, 2009-ben pedig a Magyar Növényvédelmi Társaság által a herbológiai, szakmai munka elismeréseként adományozott „Ujvárosi Miklós Emlékérmet”.

 

Ezeket olvasta már?

Bayer: fenntarthatóbb élelmiszer-termelést!
A Bayer a fenntarthatóságra és az éghajlatváltozásra tekintettel három fontos kötelezettségvállalást tesz 2030-ig.
A precíziós gazdálkodásé a jövő
Digitális technológiákat tesztel az ÖMKi az agrárium zöldítése érdekében.
Négy ok, amiért érdemes befektetni az agráriumba
Sokszor a kényszer szüli a holnap jövedelmező üzletet hozó beruházásokat.
Nem működnek az alap gyomirtó szerek repcében, vagy az időjárás nem kedvezett a gyomirtásunknak?