Mit szeretnek a magyar gazdák karácsonykor?

A gazdák nagyon szeretnek ajándékozni, igénybe veszik az online vásárlás adta lehetőségeket is, a hagyományos karácsonyi dalokat és a zselés szaloncukrot kedvelik legjobban. A Market Insight Kft. 2018-as kutatási programjának ráadásaként arra is kíváncsi volt, vajon hogyan vélekednek a magyar gazdálkodók a karácsonnyal kapcsolatban.

Háromszáz, 50 hektár feletti szántóföldi területtel rendelkező gazdát kérdeztünk meg erről is telefonon. A gazdák kedvelik a karácsonyi vásárokat, az egész éves kemény munka utáni kikapcsolódás lehetőségét látják benne. A megkérdezettek több mint fele el is látogatott idén valamelyikre. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb arányban mentek vásárba, mint a cégek őszi-téli szakmai rendezvényeire. 

A magyar gazdák nagyon szeretnek ajándékozni, csupán 2,5 százalékuk mondta azt, hogy sem adni, sem kapni nem öröm neki. Háromszáz hektár birtoknagyságig több mint 55 százalékukra jellemző, hogy egyaránt szeret kapni és adni is. Ám 800 hektár felett ez már csupán 40 százalékukra igaz: többségük csak adni szeret. Szembeszökő ugyanakkor, hogy ebben a kategóriában a legmagasabb azok aránya is – 6 százalék körüli –, akik csak kapni szeretnek.

Ami az online ajándékvásárlást illeti, 32,2 : 66,6 százalék arányban élnek, illetve nem élnek a lehetőséggel.

A megkérdezettek csaknem felének nincs kedvenc karácsonyi dala, a többieknek a hagyományos dalok a legkedvesebbek, ezek közül a Kis karácsony, a Csendes éj és a Mennyből az angyal a legnépszerűbbek. Persze voltak olyanok is, akiknek mindegy volt, melyik melódia, csak Zámbó Jimmy énekelje. Többek által pedig még az Akácos út kezdetű klasszikus nóta is felkerült a karácsonykor szívesen hallgatott dalok listájára. A plázákban játszott divatos szerzemények egyikét sem említették maguktól. Ellenpéldaként – a mikor kapcsolják el a rádiót kérdésre – viszont sokszor szóba jött.

Nincs karácsony szaloncukor nélkül! A magyarok a 19. század végétől használják fadíszítésre, az idők folyamán valóságos hungaricummá nőtte ki magát. Évente 35–40 ezer tonna fogy el belőle. Ez azt jelenti, hogy 40 dkg jut minden emberre, beleértve a csecsemőket is. A mezőgazdaság mutatói ugyanolyanok, mint a teljes lakosság esetében: szinte kivétel nélkül minden gazda tudott olyan ízűt mondani, amelyik igazán tetszik neki. Sőt voltak olyanok is, akik kapásból, mondhatni egy szuszra 10-12 ízt is felsoroltak. Abban is egyezés van az országos átlaggal, hogy körükben is a zselés a legnépszerűbb (csaknem egyharmaduk választotta, ez a legnépszerűbb szegmens). Ezt a marcipános és a kókuszos követi. Akadtak olyanok is – arányukat tekintve ők voltak a legkevesebben –, akik nem szaloncukorfajtákat neveztek meg kedvencükként, hanem különböző márkákat.

A Market Insight Kft. a magyar agráriumra vonatkozó kutatásai során 2018-ban több mint 15 ezer sikeres – 50 ezer kimenő telefonhívást kezdeményezve – kérdezést végzett a gazdák körében. Ez átlagosan heti 300-nál is több eredményes kapcsolatfelvételt jelent. A cég mintegy köszönetképpen minden beérkezett kérdőív után 5 forinttal támogatja a Gyermekmentő Alapítványt, és ugyanilyen mértékű tárgyadományt juttat el erre rászoruló gyermekotthonoknak. Kiválasztásuk is a gazdák megkérdezése alapján történt.

A Market Insight Kft. sajtóközleménye

Ezeket olvasta már?

A videós tartalmaké a jövő
Az emberi agy képekben gondolkodik, nem meglepő hát, hogy sok esetben könnyebben befogadhatónak találjuk a videókban közzétett szakmai információkat.
Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban
Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.
Még mindig szeretjük az olvasnivalót kézbe fogni
Gutenberg megnyugodhat: túlélnek a nyomtatott lapok.
A Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítása
Agrárinnovációs projektünkben a Kárpát-medence növényeinek genetikai hasznosítását célozzuk.