fbpx

Maximális termésbiztonságaz Artesian hibridekkel

Írta: Szerkesztőség - 2020 február 27.

Az Artesian hibridek (SY Chorintos, SY Orpheus, SY Premeo, SY Carioca) kifejlesztésekor döntő szerep jutott a kukorica számára káros környezeti tényezőkkel szembeni jobb ellenálló képességnek. Termésszintjük az éréscsoportjuk csúcsán helyezkedik el.

 

 

Az SY Chorintos a FAO 300-as éréscsoport közepén helyezkedik el, termése mégis sok esetben eléri vagy meghaladja a FAO 300 végi hibridek termésszintjét. Nem volt ez másként 2017-ben és az azt megelőző kísérleti években sem.

Jó példa erre a 2016-ban Hajdúböszörményben beállított nagyparcellás kísérlet, ahol az SY Chorintos 16,22 t/ha terméssel, 17,4% betakarításkori szemnedvesség-tartalom mellett, a FAO 400 közepi teszthibrideket legkevesebb 400 kg/ha-ral múlta felül.

A kimagasló eredményhez a Syngenta nyújtotta komplex növényvédelmi technológia – talajfertőtlenítés Force 1,5 G-vel, korai gyomkikapcsolás Lumax-szal és egy állományvédekezés a rovarkártevők ellen Ampligo-val – is hozzájárult. 2018-ban Balatonszabadiban 15,3 t/ha, Lajoskomáromban 14,7 t/ha terméseredményével hívta fel magára a figyelmet.

Az SY Orpheus az elmúlt évek NÉBIH fajtaregisztrációs kísérleti hálózatában már megmutatta az Artesian hibridekre jellemző magas fokú stressztűrő képességét, hiszen a Magyarországot teljesen lefedő kísérleti helyszíneken a magas megbízhatósággal kivitelezett parcellákon 2016ban a FAO 300 éréscsoport sztenderd hibridjeit (5 hibrid) több mint 700 kgmal, a 2017-es évben pedig több mint 400 kg-mal múlta felül hektáronként.

Mindkét NÉBIH vizsgálati évben a betakarításkori szemnedvesség-tartalma alatta maradt az alkalmazott sztenderd hibridek átlagának, ez is mutatja aSyngenta hibridekre oly jellemző tulajdonságot, hogy a magas termésszint mindig alacsonyabb betakarításkori szemnedvesség-tartalommal párosul.

Az SYPremeo a valódi rekorder kukoricahibrid a maximális terméshozam elérésért. 2017-ben a NÉBIH fajtakísérleti sorozatában az elsőéves hibridek között érésidejében az első helyen végzett, az átfutó sztenderdként használt „év kukoricája” hibrid teljesítményét majd fél tonnával haladta meg.

Magas növésű, kifejezetten jó tápanyag-ellátottságú és a kukorica számára kedvező előveteményű területekre ajánlott, megfelelő évjárati adottságok mellett a tőszámsűrítésre kifejezetten jól reagáló hibrid. Kiemelkedő hő- és szárazságtűrése révén az Artesian jelzőt is magán viselheti. Az optimális vetésidőt kedveli. Csövei kiteltek, a csuhélevelek teljesen fedik.

Szem-csutka aránya az egyik legkiválóbb, a Photonhoz hasonlóan 90:10 arányú. Provokációs kísérletekben a különböző fuzáriumfajokkal szemben jó ellenálló képességet mutatott. A 2019-es évi Magyar Kukorica Klub termésversenyben Kelet-Magyarországon (V. régió) a 3. helyezést érte el, megelőzve számos magasabb FAO-számú hibridet, lényegesen alacsonyabb betakarításkori szemnedvesség-tartalommal!

 

 

Az SY Carioca hiánypótló hibridként kerül a Syngenta termékpalettájára. Új genetikai összetételével, kiváló környezeti stresszekkel szembeni ellenállósága alapján az Artesian márkanév alatt kerül bevezetésre. Erős, impozáns felépítésével, üde zöld, széles levélzetével, magas felálló, erektív levélállásával és hosszú, magas szemszámú csöveivel a kiváló termőképességet hordozza magában.

Flex csőtípusa révén alacsonyabb vagy nem ideális tőeloszlás mellett is képes a magasabb termésszint elérésére. Éréskor csuhélevelei fellazulnak a gyorsabb vízleadás érdekében. Fejlesztői vizsgálataink alapján az azonos érésidejű hibridek között az egyik legjobb csőegészség jellemzi, ami biztosítja a minőséget egy megkésett, elhúzódó betakarítás esetén is.

Az SY Carioca a 2019-es évi Magyar Kukorica Klub termésverseny öntözött kategóriájának első helyezettje lett!

 

SZERZŐ: DR. BÓDI ZOLTÁN FEJLESZTŐMÉRNÖK • SYNGENTA KFT.