Magvas kérdésekre megoldás a Lajtamag

A több mint 25 éve vetőmag-termeltetéssel, -feldolgozással és -forgalmazással foglalkozó Lajtamag Kft. 2019. február 5-én partnertalálkozót rendezett Győrben, ahová közel 100 termelő érkezett. A rendezvényen szó esett többek között a cég 2019-re vonatkozó terveiről és az újdonságokról is.


Seiwerth Anna ügyvezető, Lajtamag Kft.

– Termeltetőként folyamatosan azon dolgozunk, hogy az évről évre változó körülményekhez minél gyorsabban és eredményesebben tudjunk alkalmazkodni új technológiákkal, újabb és újabb növényfajtákkal, növényvédelemmel és öntözéssel. Fontosnak tartjuk az aprómagok termesztését, termeltetését, hiszen mi erre vállalkoztunk. Hisszük, hogy az átmeneti hullámvölgy után mennyiségben és minőségben is jobb terméseredmények, vagyis egy ismét felfelé ívelő időszak következik ebben az ágazatban – prognosztizálta köszöntőjében Seiwerth Anna.

Zöldítési kilátások

– A zöldítés eddig is fontos része volt a támogatáspolitikai szabályrendszernek – jelentette ki KorsósCsanád, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának tervezési referense, aki a zöldítés aktualitásairól és a támogatási rendszer jövőjéről beszélt. A zöldítési program minden bizonnyal jelentős változásokon esik át a közeljövőben. A minisztérium szeretné, ha minél több gazdálkodó gondolkodna zöldítésben, hiszen az hosszú távon előreviszi a gazdaságot. Ezért nagy erőket mozgósítanak annak érdekében, hogy a jövőben jóval egyszerűbb legyen az adminisztráció, és még könnyebben hozzáférhetőbbek legyenek a támogatások.

Minden, ami vetőmag

Az egész hazai aprómag-termeltetés a külföldi céltermeltetéstől függ: attól, hogy a külpiac mennyire igényli a magyar vetőmagot. Szerencsére a hazai klíma kedvez ezeknek a növényeknek, melyek lábon száradva tökéletes csírázóképességű, szép, tiszta anyagot produkálnak, képesek olyan vetőmagot biztosítani, ami minden szántóföldi termesztés alapja lehet.

– Ez egy speciális szegmens, amely nagyon komoly szakértelmet igényel mind a termelő, mind pedig a termeltető részéről. A Lajtamag érdeke is, hogy a termelő jó termést érjen el, és eredményes legyen a gazdálkodása. Az a cél, hogy a leszerződött területekről minél több kiváló minőségű, elsőosztályú vetőmag kerüljön le. Mi az aprómag-szegmensben minden évben élenjárók vagyunk, meghatározó növényünk a mustár, az olajretek és a facélia. Mivel a termelés nem kockázatmentes tevékenység, ehhez kell az a bizalmi légkör, amit mi partnereinkkel már negyedszázada folyamatosan alakítunk – nyilatkozta Dr. Nagy Ida, a kft. szaktanácsadója.


A partnertalálkozón közel száz termelő vett részt, akik a cégcsoport eredményeiről és terveiről kaptak tájékoztatást

A fejlődés nem áll meg! A cégcsoport püski telephelyén tavaly ősszel adták át azt az 1 000 nm-es csarnokot, melynek befogadóképessége lehetőséget ad akár 3 500 tonna termény fogadására. A kft. tulajdonosai és munkatársai büszkék arra, hogy a tárolót saját erőből, külső támogatások nélkül tudták felépíttetni. A Lajtamag további idei tervében szerepel még két, nagy volumenű technológiai újítás is, amely a vetőmagüzemet fogja érinteni. A fentiek mellett arra is gondot fordítanak, hogy szakértő csapatuk megfelelő szakemberekkel bővüljön, még magasabb minőségben tudják a partneri igényeket kiszolgálni, hiszen aki tőlük vásárol, már megszokhatta, hogy nemcsak egy terméket kap, hanem azzal együtt teljes körű, magas szintű szaktanácsadást is. A jövőben is minden partnerük biztosan számíthat a teljes körű kiszolgálásra.

Ezeket olvasta már?

Még többféle napraforgóval adunk választ a változásokra
Nemcsak az időjárási feltételek szélsőségesebbé válására, hanem a dikvát hatóanyag kivonására is kibővült hibridpalettával készül 2020-ban a SAATEN-UNION.
Csúcstermésre képes kukoricák új generációja
Biztosra megy, aki a SAATEN-UNION hibridportfóliójából választ, az alacsony toxinszintek pedig a minőség garanciái.
2019 és a közeljövő trendjei a repce szempontjából
Bízhatunk benne, hogy nem ért még véget a „virágkor”, hiszen a kereslet egyre bővül.
Szárítástechnika - Vetőmagtisztítás
Külön pavilont kaptak Hannoverben az Agritechnica kiállításon.