A gazdák már készülhetnek az őszi kalászosok vetésére

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmagpiaci helyzetet. A NÉBIH szaporítóterületekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.

Takács Géza kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, ami érdemi hatást azonban nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5-6,4 t/ha között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé a tavalyi évhez képest kevesebb (4-5,4 t/ha) termést hoz.

A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint minőség vonatkozásában a várakozások országrészenként eltérnek: búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmagtisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászostermény-árak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.

A széles körű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101 ezer forint tonnánként. Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmagár-tájékoztatás nem jelent árrögzítést, és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Takács Géza hozzátette: az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2017-ben 94 ezer, 2018-ban pedig 99 ezer forintért kelt el a vetőmagpiacon egy tonna őszi búza vetőmag.

 

 

Hirdetés

Ezeket olvasta már?

Még többféle napraforgóval adunk választ a változásokra
Nemcsak az időjárási feltételek szélsőségesebbé válására, hanem a dikvát hatóanyag kivonására is kibővült hibridpalettával készül 2020-ban a SAATEN-UNION.
Csúcstermésre képes kukoricák új generációja
Biztosra megy, aki a SAATEN-UNION hibridportfóliójából választ, az alacsony toxinszintek pedig a minőség garanciái.
2019 és a közeljövő trendjei a repce szempontjából
Bízhatunk benne, hogy nem ért még véget a „virágkor”, hiszen a kereslet egyre bővül.
Szárítástechnika - Vetőmagtisztítás
Külön pavilont kaptak Hannoverben az Agritechnica kiállításon.