Baljós kilátások a honi agráriumban

Már rövid távon tovább romolhat a magyar mezőgazdaság pozíciója, versenyképessége, ha nem történik átfogó fordulat az ágazatban – ez olvasható ki az utóbbi évek mélyelemzéseiből és a jelenlegi mutatók értékeléséből. Bár egyes szegmensekben a fejlődés tagadhatatlan, még mindig nagyon gyengén muzsikál a mezőgazdaság egésze, márpedig 2020tól a támogatási és globális piaci viszonyok is kedvezőetlenebbek lesznek. S közben turbó sebességgel tarolnak a piacainkon új és új konkurensek.

Érték és tékozlás

Miközben még a hazai agrárium szép hagyományait és jó adottságait emlegetjük, a száraz adatok már mást mutatnak. Növénytermesztés-központúvá vált mezőgazdaságunk produktivitása alig haladja meg az EU-s agrártermelékenység felét. A képet az is tovább rontja, hogy a feldolgozói szegmens állapota miatt a terményeink (elég csak az értékes, jó minőségű hazai szójára gondolni) alacsony feldolgozottsági szinten – így alacsony jövedelmezőséggel – mennek exportra. Az állattartási ágazat gyenge teljesítménye miatt a hazai gabonafelhasználás is stagnál. Nincs jobb helyzetben a zöldség-gyümölcságazat sem, amely az utóbbi években némi fejlődésnek indult (például az üvegház-beruházások terén), de az öntözés kétségbeejtő elmaradottsága ezen a téren érezteti a hatását. Mindehhez társul, hogy tartós logisztikai hátrányban vagyunk: tengeri kikötő híján a Duna szeszélyes, az utóbbi években mind kevesebb hajózható napot biztosító útvonalától függünk (évtizedek óta nem volt mederkarbantartás, így a hajózható napok száma 250 alá esett; átfogó kikötőfejlesztési főterv is csak idén készült– KZ). A Budapest Bank minapi agrár-versenyképességről szóló rendezvényén, Pécsen elhangzott: önmagában ez a logisztikai problémakör 25-30 eurós tonnánkénti pluszköltséget rak a termelők-kereskedők vállára.

Emberi tényezők

A hazai agrárium másik nagy hátránya egyszerre emberi és technológiai természetű. A feszítő munkaerőhiány ma már szinte minden gazdaságot érint – vagy inkább sújt, és a helyzet évről évre romlik: egyetlen év alatt (2018-2019) 4-4,5%-kal nőtt. E mennyiségi probléma minőségi aspektusa, hogy pocsékul állunk a generációváltással.

Miközben a hazai agrárium stagnál, a térségbeli konkurensek elszáguldanak mellettünk

A gazdálkodók harmada nyugdíjkorú, és csak 6%uk(!) 35 év alatti; továbbá fogy az amúgy is alacsony arányú szakképzett munkaerő. A generáció- és ezzel a vezető(ség)váltás nemcsak az egyes gazdaságok irányításának akadozását okozhatja, hanem a halaszthatatlan technikai-technológiai szemlélet- és apparátusváltást is. A felmérések egyértelműek: az idősebbek által vezetett gazdaságokban a legkisebb a szándék új műszaki és technológiai alkalmazások befogadására (a 18-49es korosztály 75%-a jó eséllyel tervez ilyen jellegű fejlesztést, míg az 50 feletti generációknak csak a szűk fele).

Száguldó szomszédok

A gyenge teljesítmény mellett az utóbbi évek globális piaci (és politikai) fejleményei hónapról hónapra kiélezettebb versenyt hoznak. Hazánkat ma egyre inkább fenyegetik a környező országok erősödő konkurensei. Miközben a magyar agrárteljesítmény a rendszerváltást követő zuhanás után stagnál vagy lassan nő (az állattartás éppen vegetál), addig például a lengyelek a rendszerváltás óta megnégyszerezték agrárexportjukat. Ma már nem tőlünk vásárolnak például almafát, mint 30 éve, hanem átvették a magyar gyümölcs helyét: Európa 2. legnagyobb almasűrítmény-előállítói. Üvegházakat sem 150 hektáron üzemeltetnek, mint mi, hanem 7500(!) hektáron. A nyakunkon van Románia is, amely ma már az EU legnagyobb kukoricatermesztője (csaknem 20 millió tonnával), nem is szólva az oroszokról és ukránokról. E két ország még messze van potenciális teljesítménye csúcsától, de máris tarolnak a piacokon. Az ukrán és orosz termésátlagok a magyarnak csak fele, és technológiai-gépesítési szinten sem állnak úgy, mint mi – ennek ellenére Oroszország ma már nemhogy nem szorul gabonaimportra, de a világ legnagyobb búzaexportőre. Az ukrán kukoricatermelés idén elérheti a 30 millió tonnát – ráadásul árban is erősek lehetnek, miután mindkét államnak vannak tengeri kikötői, ami 30 eurós tonnánkénti árelőnyt jelent például velünk szemben.


A baromfiágazatunk most szárnyal, de nagy kérdés, mi lesz, ha újabb kapuk nyílnak a bizonytalan eredetű, olcsó dél-amerikai árunak

Nagyon rossz vicc

A közeljövő külső kockázatai között elsősorban természetesen az európai Közös Agrárpolitika (KAP) alakulása említendő első helyen. Bár ma még csak inkább keserű bohózatként figyeljük a Brexit-szappanoperát, a következményei húsba vágóak lehetnek: a britek kilépése kurtítani fogja az Európai Unió költségvetését, így nyilván az agrárbüdzsét is. Emellett napirenden van és lesz a politikai nézeteltérésekből fakadó támogatási differenciálás, továbbá az egyelőre lassuló európai gazdasági növekedés. Mindezek szűkebb agrárköltségvetést vetítenek előre, ami akkor is kedvezőtlen körülmény volna, ha a fent említett versenyképességi hátrányokkal nem kellene számolni.

Púpok a hátra

A másik objektív negatív tényező az egyes dél-amerikai államokkal megkötendő – elvi-politikai szinten már el is fogadott – Mercosur-megállapodás lesz. A Mercosurral 180 ezer tonna baromfi érkezik vámmentesen az EU-ba, ahol a magyar baromfiágazat is érzékenyen érdekelt. A hazai mutatók most kedvezőek: egyre többet állítunk elő, háromszor annyi csirkehúst exportálunk, mint amennyit behozunk (és az összes baromfifélét tekintve 3,4-szeres a pozitív különbség a külkermérlegben). Legjobban a csirkehús kivitele áll, ami, 51 százalékkal, csaknem 40 ezer tonnára nőtt a tavalyi évihez képest. Ám kérdés, mi lesz akkor, ha a – finoman fogalmazva – eltérő tartástechnológiával és élelmiszer-biztonsági viszonyok közt előállított, így nyilván olcsó dél-amerikai áru beérkezik az unióba.

A másik érzékeny terület számunkra az etanol/bioetanol piaca. Ma az EU-ban előállított etanol 17%át magyar üzemek állítják elő hazai takarmánykukoricából. Ez évente bő 2 millió tonna termény felvásárlását jelenti, ami stabil és vonzó piac az évi 8 millió tonnát előállító hazai szektornak. E piacot így is „kerülgeti” az említett, a jövőben várhatóan olcsón jelentkező keleti alapanyag, de a dél-amerikai államok is beszállítanak majd az EU-ba évente 450-200 ezer tonna etanolt.

Keserű napjai leginkább a méhészeknek lehetnek majd, miután a Mercosur kaput nyit évente 45 ezer tonna vámmentes dél-amerikai méznek. Bár a magyar produktum a 250 ezer tonnás európai méztermelés 15%-át adja (35 ezer tonna), a hazai ágazatnak – ami amúgy is sokat szenved a távol-keleti olcsó mézhamisítványoktól – úgy jön a Mercosur, mint púp a hátra.


Az öntözés kétségbeejtő elmaradottsága minden szegmensben érezteti negatív hatását

Szárnyalhatna

Különösen szomorú mindebben, hogy az adottságok révén akár szárnyalhatnánk is. Öntöznivaló vízből ugyanúgy bőséggel van, mint szakértelemből vagy éppen minőségi termőtalajból, az EU-támogatások révén pedig volna pénz valóban értelmes, verseny- és hatékonyságnövelő beruházásokra is. Míg ezeket gyakran eltékozoljuk, szakmai elemzések alapvetően négy területen összegzik a kilábalás irányait. Egyrészt szükség van korszerűbb szemléletű, innovatív gazdálkodókra és a precíziós, adatalapú gazdálkodás gyors kiterjesztésére; másrészt növelni kell a termények feldolgozottságát, hozzáadott értékét; harmadrészt technológiai, illetve kifejezetten öntözésfejlesztési beruházásokat kell megvalósítani. Ezekkel a ma durván 2 700 milliárdos agrárpotenciál 60%-kal nőhetne, stabilabbá és versenyképesebbé válna.

Ezeket olvasta már?

Kukoricahibridek tesztelésének újabb eredményei
A termésingadozás mérséklésében nagy szerepe lehet a korszerű, kiváló alkalmazkodóképességű kukoricahibrideknek.
Agrárexportunk bővülése jórészt a gabona, valamint az olajos magvak kivitelének átlagot meghaladó bővüléséből származott.
Borúsak a hazai agrárium kilátásai: miközben romlik a versenyképességünk, a kihívások mind fenyegetőbbek.
Az EU és az AGRYA is támogatná a generációváltást
Kiegészítő dotációt terveznek a fiatal termelőknek oktatásra, költségcsökkentésre.