fbpx

Az EU-támogatás nemcsak jövedelem

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 07.

Teljes mellszélességgel támogatja az agrártárca a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által indított aláírásgyűjtést az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte, hogy az Európai Bizottság 2020 után számottevően csökkentené a közös agrárpolitika (KAP) költségvetését. A szűkebb forrásokkal többek között meggátolnák az ágazat fejlődését, és veszélybe kerülne a vidéken élők megélhetése is. Ez teljesen elfogadhatatlan, mivel nemcsak az ágazat, hanem az egész ország jövőjét is hátrányosan érintené.
Nagy István szerint a KAP mérséklése azért sem megoldás, mert a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzete már most sem kielégítő, az Európai Unió ráadásul egyre komolyabb elvárásokat támaszt a környezeti fenntarthatóság javítása, illetve a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

Ha ez nem lenne elég, a brüsszeli bürokraták az agráriumból elvont összegeket a migránsok letelepedésének elősegítésére, illetve a bevándorlók okozta válsághelyzetek kezelésére kívánják felhasználni – jegyezte meg. Kifejtette, hogy az új, 2020 utáni KAP tervezésekor ismét felmerült a migráció kérdése. A tavaly májusban megjelent uniós költségvetés-tervezet kilátásba helyezte a terület külön büdzséből történő támogatását a KAP költségvetésének csökkentése mellett. Ezáltal a KAP-ból elvont támogatásokkal a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe való integrációját segítenék elő. Amennyiben ezek az intézkedések megvalósulnak, illetve az új költségvetés-tervezetet is elfogadják, a magyar gazdák jelentős európai uniós forrásoktól eshetnek el. Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy a petíciót hétfő estig több mint tízezren írták alá. A KAP teljes költségvetésének mintegy 20-25%-át akarják elvonni, a területalapú támogatásokra vetítve ez 15-20 ezer forintos hektáronkénti támogatáscsökkenést jelenthet.