AgroFIELDshow – testközelben

Ahol jó lenni! – köszöntötte Lajos Mihály, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetője a püski rendezvényen megjelent gazdálkodókat. Az Agrofil megalakítása óta nagy figyelmet fordít a szántóföldi vizsgálatok kivitelezésére és az eredmények gyakorlati alkalmazására. Több mint 20 éves tapasztalatát új terepen szeretné a szántóföldi növénytermesztők hasznára fordítani.

Ennek jegyében kíván lehetőséget teremteni a gazdálkodók számára az AgroFIELD Termelői Club keretei között kísérletek lefolytatására, amelyen keresztül jobban megismerhetik saját területüket, a kísérletekből nyert adatok alapján döntéseiket több információ alapján tudják meghozni, illetve a klub szakmai segítségével lehetőségük nyílik a szektort érintő nemzetközi trendek mindennapi gazdálkodásba való beépítésére.

A rendezvény első előadója az Egyesült Államokból érkezett, a Purdue Egyetemen szaktanácsadó és kutató agronómus. James Camberato kiemelte, hogy a független szaktanácsadás fontos versenyképességi tényezője az amerikai mezőgazdaságnak. Elmondta, hogy az amerikai rendszerben ezek a független tanácsok éppen tőlük származnak, a nem magánszektor által finanszírozott kutatóktól. A függetlenség előnye abban mutatkozik meg, hogy azok elfogulatlan kutatásokon alapulnak, hiszen ők nem érdekeltek semmilyen konkrét termék értékesítésében, tisztán csak a jövedelmezőséget, a hasznosságot tartják szem előtt. Az USA-ban a kutatóintézetek mellett magángazdaságokban is folyik kutatás. Ennek előnyét abban látja, hogy ilyen esetekben a farmer a saját maga által művelt területről nyer adatot, információt. Előadása zárásaként kiemelte, hogy a farmereknek az utóbbi években egyre jellemzőbben fizetniük kell egyes, szaktanácsadáshoz kapcsolódó szolgáltatásokért, mint például a kiadványok, konferenciák, terepi bemutatók.

Lajos Mihályelőadásában elmondta, hogy az Agrofil-SZMI Kft. több mint tíz éve végez saját finanszírozású és erőforrású szántóföldi kísérleteket a főbb növénykultúrában, változó talaj- és egyéb változó agroökológiai körülmények között. A felgyűlt kísérleti eredmények a szántóföldi növénytermesztés területén számos ponton szolgáltattak hasznos, néha meglepő eredményeket az agronómiai döntéshozatal megalapozásához. Más megszületett eredmények egyre több és többirányú további fejlesztési munkát indítottak el, újabb felvetődő kérdések megválaszolására. Ezekkel az eredményekkel a társaság szaktanácsadási szolgáltatási keretein belül nyílt módjuk találkozni a termelőknek, inkább közvetett, feldolgozott módon. Az AgroFIELD Fejlesztési Program elindulása után az Innovációs csoport termelő tagjainak már módjában állt közvetlenebbül alkalmazható információhoz jutni, melyeket direkt módon is alkalmazhattak az agronómiai döntéshozatal során. Az AgroFIELD Termelői Club ennek a munkának a kiterjesztését jelenti más, a rendszer iránt érdeklődő termelők irányába. A klub a fejlesztési program munkáját interaktív szintre emeli, miáltal a termelő az eredmények megszületésének nemcsak passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője is lesz. Az így szerzett saját és hatalmas csoporttapasztalat beépítése a döntéshozatali struktúrába könnyebb, gyorsabb és életszerűbb. Ezt erősítette meg az előadásokon és gyakorlati bemutatókon ismertetett számtalan kísérleti eredmény is.

A drónok magyarországi alkalmazásának lehetőségeiről, feltételeiről és a drónokhoz fűződő téves és megtévesztő információkról beszélt Gligorovics Tibor, gyakorlati megközelítésben. Elmondta, hogy Magyarországon a jelenleg beszerezhető és alkalmazott drónok nem a hobbi kategóriába tartoznak, hanem már a balesetmentes működtetésük is figyelmet, szaktudást igényel – és akkor a monitoring adatfelvételezésről vagy permetezésről nem is beszéltünk. Bemutatta, hogy Magyarországon a drónok mezőgazdasági alkalmazása, különösen a permetezés terén, milyen jogi, illetve technológiai korlátokkal szembesül. Elmondása szerint nagyon sok gazdálkodó tévedésben van, amikor nem veszi figyelembe azt, hogy a permetezés esetében át nem hágható fizikai törvények szabályozzák például egy adott méretű permetcsepp élettartamát.

Boda Zoltán, az Agrofil-SZMI Kft. munkatársa beszélt a 2019-ben beállított kísérletekről. Püskin egy – Magyarországon egyedülálló – hibridkarakterisztikára irányuló kísérletet mutatott be. Elmondta, hogy hazai körülmények között az időjárási viszonyok (elsősorban csapadék-) mellett a sikeres termesztést leginkább befolyásoló tényező a termőhelyünknek megfelelő legalkalmasabb hibrid kiválasztása. Megjegyezte, hogy ehhez jelenleg hiányzik a termőhelyre szabott megbízható információ. A bemutatott WorkhorseRacehorse kísérlet 6 nemesítőháztól származó húsz hibrid 4 tőszámra és 3 nitrogéndózisra adott reakcióját vizsgálja. Kiderült, hogy egy ilyen összetett, többtényezős kísérlet kialakítása komoly mérnöki munkát igényel, viszont többszörösen megéri, hiszen a kísérlet eredményei a megfelelő hibrid kiválasztásán túl segítik a termelőket a helyes termesztési stratégia kialakításában. A kísérlet bejárása során a termelők megtekinthették a parcellákat, ahol már látszódtak a hibridek különböző karakterisztikai jellemzői. Tájékoztatta a résztvevőket, hogy ezek az eredmények az AgroFIELD Termelői Club tagjai számára nyilvánosak, a kísérleti területet a klubtagok látogathatják. Zárszóként elmondta, hogy a vizsgálatokkal céljuk egy stratégiai döntéstámogató rendszer kialakítása a klubtagok számára.

A KUBOTA márkát Horváth Kálmán mutatta be, aki kiemelte, hogy a vállalat a világ 5. legnagyobb mezőgépgyártójaként nagy hangsúlyt fektet az innovatív megoldásokra. Elmondta, hogy a KUBOTA 2014-ben megvásárolta a Kverneland csoportot, így a Kverneland munkagépei, illetve technológiája már KUBOTA néven is elérhető. A Kverneland úttörője volt az ISOBUS kifejlesztésének, aminek egyik eredménye, hogy munkagépeik és ezáltal traktoraik más, ISOBUS-képes gyártók gépeivel kompatibilisek. Ez nagyban hozzásegítette a KUBOTÁT a saját E-DRIVE automata kormánya kifejlesztésében, amelynél az IsoMatch Tellus PRO Monitor adja a kezelőfelületet. Hangsúlyozta, hogy a KUBOTA a kistermelőktől a nagygazdaságokig mindenkire gondol a rendszerei fejlesztése közben, így azok tudása licenszkulcs vásárlásával fejleszthető. Ez a licencekulcs-vásárlási lehetőség a munkagépekre is kiterjed, hiszen ott is össze lehet állítani azt a rendszert, amire szükségünk van, és a pénztárcánkhoz is megfelelő. A KUBOTA háttértámogatása szerviz- és alkatrészvonalon szintén bármely más traktormárkáéval versenyképes.

A dalmandi és a görbeházi helyszíneken hasonló kísérleti bemutatókat láthattak az odalátogatók. Két-két kísérlettípust állított be az Agrofil, ahol szintén a helyi adottságokhoz keresik a hibridspecifikus megoldásokat. A két kísérlet között az alapvető különbség a parcellaméret: üzemi és kisparcellák kerültek bemutatásra. Boda Zoltán hangsúlyozta, hogy itt már a klubtagok maguk végezték el a kísérleti munkát az Agrofil protokollja alapján, üzemi körülmények között, üzemi parcellaméretben. A kísérletekben azokat a hibrid- és tőszám-kombinációkat keresik, melyek kedvezőtlen, adott esetben szélsőséges körülmények között is biztonságos termés nyújtanak.

Lajos Mihály szervező és James Camberato szaktanácsadó, a rendezvény egyik előadója

A kisparcellás kísérletekben 20 hibrid tőszámreakcióját vizsgálták. Elmondása szerint a dalmandi helyszínen az időjárásnak köszönhetően olyan plusz információhoz jutottak, ami ugyan a tervekben nem szerepelt, de annál nagyobb értéket jelent, mind a kísérlet, mind a termelők számára. Az idei nyáron Tolna megyében többször alakult ki nagyobb vihar, ami próbára tette a növények szárerősségét, dőlés-ellenállóságát a különböző tőszámsűrítés mellett. Az elvégzett értékelések alapján készült egy hibrid-tőszám dőlés-ellenállósági kimutatás, ami szintén segítheti a klub tagjai számára a megfelelő hibrid kiválasztását.

A rendkívül sok újdonságot és gyakorlati haszonnal kecsegtető, innovatív technológiát felvonultató bemutatók konzultációs lehetőséggel zárultak, ahol mind a kísérletek eredményeiről, mind az AgroFIELD Termelői Clubról személyes megbeszélésekre, illetve szándéknyilatkozatok aláírására volt lehetőség.

 

 

Agrofil-SzMI Kft.
E-mail: iroda@agrofil.hu
Telefonszám: +36 (30) 939 7092

Ezeket olvasta már?

Az új Biosild DUO gabonacsávázó hatékonyan véd a csírakori betegségekkel szemben.
Dombóvár volt a Corteva szántóföldi bemutatósorozatának első állomása
Újdonságok a vetőmagok, a növényvédelem és a csávázószerek területén.
AgroFIELDshow – testközelben
Az Agrofil-SZMI Kft. hagyományteremtő szándékkal, 3 helyszínen rendezte meg az AgroFIELDshow rendezvénysorozatot.
Közeleg az Agritechnica kiállítás, egyre több az újdonság
Case IH-újdonságok Bécsből