Kedves fiatalok: 75 vagy 40 milliós támogatást kértek?
Két pályázati kiírás is készül a fiataloknak. Át kell gondolni, melyiken érdemes indulni.
Két pályázati kiírás is készül a fiataloknak. Át kell gondolni, melyiken érdemes indulni.
A vámemelések következtében ráfizetéssé vált az orosz búza kivitele az országból az exportőrök számára. A decemberi kiszállítás így is átlagos szintű lesz, a szezon egésze azonban lényegesen kevesebb búza értékesítésével…
A brazilok exportőri teljesítménye meglepő, hiszen nettó importőrök búzából.
Idén fele akkora gesztenyetermésre sem számítanak a görögök, mint tavaly.
Egy tulajdonos kezében 10 ezer hektárnyi föld is lehet, átlag tizedannyiért, mint Romániában.
Nagyon kevés, de még mindig korrekt áron elérhető a spanyolországi fokhagyma.
A tavaszi búzaexport korlátozása már nem meglepő Oroszországban, de a mértéke igen.
A világ növényolajpiaca közbeszólt, és meghúzta a plafont a napraforgómag árának is.
Most messze nem a legolcsóbb választás pálmaolajat venni.
Az új induló fiatal gazda pályázatot kertészekre és állattenyésztőkre szabták. A kötelező beruházás 70%-ban támogatott.