Károsítók inváziója a Kárpát-medencében
Az élőlények helyváltoztatása – beleértve a vándorlást is – egy teljesen természetes ökológiai jelenség – gondoljunk csak a modern ember (Homo sapiens sapiens) globális elterjedésére. Amikor egy adott élőhelyen a környezeti viszonyok romlani kezdenek, a fajok új, számukra élhetőbb területeket kezdenek keresni. Ezt a migrációt számos tényező válthatja ki: egyrészt az úgynevezett abiotikus feltételek (például a klíma, a hőmérséklet vagy a talajviszonyok kedvezőtlen átalakulása), másrészt a biotikus okok (táplálékhiány, a természetes ellenségek és paraziták túlzott nyomása, illetve a versenytárs fajok térnyerése).
Noha a vándorlás természetes folyamat, az elmúlt tíz évben robbanásszerűen és természetellenes ütemben megnőtt az Európába, így a térségünkbe érkező idegenhonos fajok száma. Bár a bekerülő élőlények jelentős része elpusztul az új közegben, vagy teljesen észrevétlen marad, a sikeresen megtelepedő inváziós rovarok hihetetlenül gyorsan elszaporodnak. Ennek legfőbb oka, hogy a Kárpát-medencében hiányoznak azok a természetes ellenségek, amelyek az eredeti hazájukban kordában tartották a populációikat. Korlátozó tényezők és érdemi konkurencia hiányában a szaporodásuk akadálytalan, kártételük pedig hamar eléri azt a szintet, amit már a hétköznapi lakosság is a saját bőrén tapasztal.
Ezek a jövevények sokszor a nemzetközi kereskedelem révén, csomagolóanyagokban megbújva vagy importált növényeken és szaporítóanyagokon utazva lépik át a határainkat. Ugyanakkor léteznek olyan rovarok is, amelyek aktív terjeszkedéssel, „saját lábon” hódítják meg a hazai területeket – ilyen például a déli ostorfa-aknázómoly vagy a gyapottok-bagolylepke. Ez utóbbi kártevő ráadásul mára jócskán kibővítette az étlapját: a kukorica mellett egyre gyakrabban tesz kárt a napraforgóban, a tökfélékben, sőt, szinte bármilyen növény generatív részeiben is. Amikor a társadalom vagy a gazdálkodók észreveszik a bajt, legtöbbször már csak az események után futunk, és megkésve próbáljuk menteni a menthetőt. Elég csak az utóbbi évek legismertebb eseteire: a poloskainvázióra, a puszpángmoly pusztítására, a pettyesszárnyú muslicára vagy a nyugati dióburok-fúrólégy (2. kép) megjelenésére gondolnunk.
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb fegyverünk a megelőzés és a precíz, folyamatos előrejelzési rendszerek működtetése lenne. Jelen írásom célja éppen az, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a közelmúltban felbukkant, agresszív kártevőkre, amelyek esetében a hatékony növényvédelmi eljárások és védekezési stratégiák még egyáltalán nem vagy csak nagyon hiányosan lettek kidolgozva.
A globális kereskedelem hívatlan vendégei: inváziós kártevők térhódítása
A kontinensek közötti kapcsolatok kiépülése és a nemzetközi áruforgalom felgyorsulása nemcsak gazdasági előnyökkel, hanem komoly ökológiai kihívásokkal is jár. Az Európai Unióba – és így a mi régiónkba is – folyamatosan érkeznek a nem őshonos élőlények. Ezek az inváziós fajok azért léphetnek fel hihetetlen sikerrel az új élőhelyükön, mert természetes ellenségeik (ragadozók, paraziták) jellemzően nem követik őket. Kontroll hiányában a betolakodók robbanásszerűen szaporodnak, pusztításuk pedig sok esetben drámai méreteket ölt.
A legjelentősebb, újabb keletű mezőgazdasági és kertészeti fenyegetések az alábbiak:
‑ a selyemfényű puszpángmoly pusztítása kiváló példa a kontrollálhatatlan kártételre. Azokban az országokban, ahol a buxus a természetes flóra része és egybefüggő erdőket alkot, a védekezés szinte kivitelezhetetlen. Bár nálunk a kertekben álló cserjék könnyebben permetezhetők, a kártevő lárvái mesterien rejtőzködnek. A laikusok legtöbbször már csak a visszafordíthatatlan kárt – a teljesen lecsupaszított, rágott ágakat – veszik észre. A megelőzéshez és a rajzás pontos időzítéséhez a szexferomon-csapdák használata ma már elengedhetetlen.
‑ Az akácmolyok: az 1980-as évek végén az észak-amerikai kontinensről két meghatározó erdészeti kártevő is megérkezett hozzánk: az akáclevél-sátorosmoly és az akáclevél-hólyagosmoly. Bár a fát magát ritkán pusztítják el, a fotoszintetizáló lombfelület drasztikus zsugorodása miatt a növény kondíciója leromlik (3. kép).
Ennek egyenes következménye a gyengébb virágzás, ami súlyos csapást mér az egyik legfontosabb hazai termékünk, az akácméz előállítására.
‑ A dióburok-fúrólégy megfékezése: napjaink egyik leghírhedtebb kártevője. Megjelenésekor, a megfelelő permetezési technológiák hiányában képes volt a teljes hazai diótermést (100%-os kártétel) tönkretenni. Bár a probléma továbbra is jelen van, szerencsére mára kidolgozták a kellően hatékony növényvédelmi eljárásokat a kordában tartására.
‑ A burgonyabogár és a szerrezisztencia: ez a rovar nem sokkal a második világháború után jelent meg Európában. A kezdeti, apokaliptikus kártételek megállítására a ma már világszerte betiltott, rendkívül környezetszennyező DDT-t vetették be. Jelenleg a moly mellett a burgonyaültetvények legjelentősebb lombfogyasztója. A sikeres védekezést nagymértékben hátráltatja, hogy a faj elképesztő sebességgel válik ellenállóvá a modern rovarölő szerekkel (különösen a piretroidokkal) szemben, ráadásul a termesztett burgonyán kívül számos más burgonyaféle (Solanaceae) gyomnövényen is gond nélkül felnő.
‑ A klímaváltozás nyertese a paradicsom-sarlósmoly (Tuta absoluta): hasonlóan a burgonyafélék családját fenyegeti ez a faj, amely az elmúlt évtizedben vált meghatározóvá a hazai termesztésben. Jelenleg főként a fűtött üvegházakban és fóliasátrakban okoz fejtörést. Jelenléte egyaránt okoz drasztikus terméskiesést és súlyos minőségromlást (4. kép).
A klímaváltozás nyertesei: úton a gyapottok-bagolylepke
‑ A globális felmelegedés egyik nagy haszonélvezője a gyapottok-bagolylepke, amely a megváltozott időjárási viszonyoknak köszönhetően természetes úton, aktív repüléssel hódította meg hazánkat. Az elmúlt tíz év során a hazai agrárium egyik legveszélyesebb ellenségévé nőtte ki magát (5. kép).
Elsősorban a napraforgó- és kukoricatáblákban hagy maga után jelentős pusztítást. Utóbbi kultúra esetében a rágásnyomokon keresztül utat nyit a termést tönkretevő fuzáriumgombáknak is. Tudatosan felépített, jól időzített növényvédelemmel azonban ez a másodlagos gombafertőzés is alacsony szinten tartható.
A közterek és díszkertek legagresszívebb pusztítói
Selyemfényű puszpángmoly: a dísznövények, közparkok és temetők esetében az utóbbi idők legpusztítóbb betolakodója kétségtelenül ez a molyfaj. Ezt az eredetileg ázsiai elterjedésű rovart Európában először Németországban azonosították, míg hazai viszonylatban 2011-ben, Sopron térségében bukkant fel először. Célpontjai a közkedvelt buxusfélék (az örökzöld és a kislevelű puszpáng). A kártétel mechanizmusa rendkívül gyors: a telet átvészelő fiatal lárvák kezdetben még csak a levelek felszínét hámozgatják, ám a második fejlődési stádiumot (L2) elérve az étvágyuk robbanásszerűen megnő. Ekkor már alig húsz hernyó is képes egy átlagos méretű cserjét teljesen kopaszra rágni. Míg őshazájában évente öt, nálunk jellemzően három nemzedéke fejlődik ki.
‑ Vadgesztenyelevél-aknázómoly: a lakosság számára talán a leginkább szembeötlő probléma ennek a kártevőnek a tevékenysége. Jelenlétüket a nyár végén idő előtt elszáradó és lehulló lombok, majd a fák kétségbeesett őszi kényszervirágzása jelzi (6. kép).
A folyamatosan gyengülő fák végül annyira elveszítik az ellenállóképességüket, hogy másodlagos gombafertőzések áldozataivá válnak, és el is pusztulhatnak. A sikeres védekezés alappillére a szexferomon-csapdákra alapozott rajzásmegfigyelés. A hagyományos permetezés mellett ma már a fák törzsébe juttatott növényvédő szeres injektálással is kiváló eredményeket érhetünk el a faj visszaszorításában.
Új fenyegetések a láthatáron
A szakemberek ébersége nem lankadhat, hiszen a megfigyelőhálózatok folyamatosan jeleznek olyan új rovarfajokat is, amelyek jelenleg épphogy csak elérik az észlelési küszöböt. Bár számottevő gazdasági kárt egyelőre nem okoznak, a jövőben mindenképpen számolni kell a felszaporodásukkal.
Jó példa a felmerülő új kihívásokra a városi sorfákat érintő legújabb fenyegetés, a déli ostorfa-sátorosmoly. Ez a lappangva terjeszkedő jövevényfaj eredeti hazájában is jelentős lombkárt okoz; lárvái rágásukkal képesek tönkretenni a déli ostorfák lombozatát, tovább gyengítve ezzel a települések zöldfelületeit (7. kép).
Az újonnan felfedezett mikrolepkék: a dióaknázó fényesmoly és a kígyóaknás szőlőmoly
A figyelmet érdemlő, újonnan detektált fajok táborát erősíti a dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lucifluella). Ezt az egészen apró, alig 4–6 milliméteres lepkét 2017 nyarának végén azonosították először Magyarországon, Tornyiszentmiklós egyik zártkerti diófáján. Életmódjának érdekessége, hogy a lárvakor végén a hernyó egy sajátos, ovális alakú védőzsákot készít magának (8. kép).
Magát a telet lárva formájában vészeli át, és csak a tavasz beköszöntével bábozódik be. Azt, hogy hazánkban jelenleg mekkora területen terjedt el, egyelőre nem tudjuk pontosan felbecsülni.
A hazai szőlőültetvények is kaptak egy újabb, eredetileg Észak-Amerikából származó kártevőt a kígyóaknás szőlőmoly (Phyllocnistis vitegenella) formájában. Európai hódító útját Észak-Olaszországban kezdte, ahol egyes esetekben a tőkék lombozatának harmadát is tönkretette. Innen Szlovénián (2004) és Svájcon (2009) keresztül haladva 2014-ben nálunk is felütötte a fejét. A faj kifejlett lepkeként (imágóként) telel, majd a tavaszi rügypattanáskor elkezdi a tojásrakást az ifjú levelekre. A lárváknak teljesen mindegy, hogy fehér- vagy kékszőlőről van szó, mindkettőt egyformán károsítják (9. kép).
Egzotikus növények egzotikus parazitákkal
A klímaváltozás és az enyhülő telek hatására a magyar kertekben is hódítanak a mediterrán és trópusi növények. A faiskolák tömegesen kínálnak banánfát, olajfát, citrusféléket és fügét, ám ez az import magával hozta a melegkedvelő élősködők behurcolását is. Ma már jó eséllyel jelen van az országban a füge- és a banánmoly, a citrusok levélzetét és virágait károsító molyfajok, valamint a rettegett pálmamormányos és a pálmamoly is. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hobbikertészek gyakran cserélnek egymás között növényeket, amivel kiválóan segítik ezen kártevők terjedését is. Ezek ellen a jövevényfajok ellen idehaza még nincsenek kidolgozott védekezési technológiák – és bízzunk benne, hogy a jövőben sem fognak tömegesen elszaporodni.
Veszélyek a határon túl és a védekezés alapjai
Nem árt folyamatosan figyelemmel kísérni a szomszédos országok növényvédelmi helyzetét sem, hiszen a határainkhoz közel már megjelentek olyan újabb kártevők, mint a Romániában károsító Holocacista rivillei vagy a Svájcot, Olaszországot és Horvátországot fenyegető Aspilanta oinophylla.
Bármelyik említett kártevő ellen is kelljen felvenni a harcot, a beavatkozás előtt minden esetben javasolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hivatalos, folyamatosan frissülő online növényvédőszer-adatbázisát tanulmányozni a legális és hatékony készítmények kiválasztása érdekében.
Takács Attila • növényvédelmi entomológus
MezőHír Tudástár: inváziós kártevők – Az inváziós kártevők olyan nem őshonos rovar- és élőlényfajok, amelyek a globális kereskedelem, klímaváltozás vagy aktív terjedés révén új élőhelyeken telepednek meg, természetes ellenségek hiányában gyorsan felszaporodnak, és mezőgazdasági, kertészeti vagy városi zöldfelületi károkat okoznak.
