Magyarország vízgazdálkodása fordulóponthoz érkezett. Az elmúlt évek szélsőséges időjárása világosan megmutatta, hogy a régi reflexek már nem mindig működnek. Télen és tavasszal gyakran víztöbblet jelentkezik, nyáron viszont egyre hosszabb aszályos időszakok sanyargatják a földeket. A kérdés ezért ma már nem az, hogyan vezessük el minél gyorsabban a vizet, hanem az, hogyan tartsuk meg ott, ahol később életet, termést és biztonságot jelenthet. A klímaváltozás nemcsak a csapadék mennyiségét, hanem annak eloszlását is átrendezte. Rövid idő alatt lezúduló, nagy intenzitású esők váltják a hosszú száraz periódusokat. Ez különösen érzékenyen érinti a mezőgazdaságot, hiszen a termésbiztonság egyre inkább azon múlik, mennyi víz marad a talajban a kritikus hetekre.
A víz nem ellenség – csak rosszkor van rossz helyen
Erre a problémára ad választ a „Vizet a tájba!” program, amely az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai vízgazdálkodási kezdeményezésévé vált. Az alapgondolat egyszerű, de annál nagyobb szemléletváltást követel: a rendelkezésre álló vizet lehetőség szerint nem elvezetni kell a tájból, hanem helyben tartani. A visszatartott víz hozzájárulhat a talajvízkészletek utánpótlásához, a természetes élőhelyek fennmaradásához és a mezőgazdasági területek vízellátottságának javításához. Ez nem pusztán természetvédelmi ügy, hanem gazdasági kérdés is. Aki a földből él, pontosan tudja: a talajban tárolt víz sokszor többet ér, mint egy késve érkező eső.
Már nem kísérlet: millió köbméterek maradnak a tájban
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint országszerte mintegy 27 helyszínen zajlik holtágak ökológiai vízpótlása, természetvédelmi területek vízellátása és nem állami kezelésben lévő csatornák feltöltése. Ezek során eddig megközelítőleg 8 millió köbméter vizet juttattak ki gravitációsan vagy szivattyúk segítségével, elsősorban ökológiai céllal. A vízügyi ágazat saját kezelési területein is a vízmegtartásra és a térségi vízpótlásra törekszik. A vízkormányzást szolgáló műtárgyak zárva tartásával jelenleg a duzzasztott folyómedrekben, csatornákban és tározókban mintegy 632 millió köbméter vizet tartanak vissza. Ez már nem látványos gesztus, hanem stratégiai jelentőségű beavatkozás.
A gazdák is beléptek a vízmegtartásba
A „Vizet a tájba!” program egyik nagy ereje, hogy nem csak állami területekre épít. A tulajdonosok önkéntesen felajánlhatják azokat a területeket, amelyek alkalmasak lehetnek időszakos vízvisszatartásra vagy vízpótlásra. Eddig 994 területi felajánlás érkezett, mintegy 2541 ingatlanra vonatkozóan. Ez több mint 30 446 hektár potenciálisan bevonható területet jelent. A tényleges beavatkozások sem maradtak papíron: 76 helyszínen, összesen mintegy 4100 hektáron valósult meg elárasztás vagy vízvisszatartás. Ez azt jelzi, hogy a vízmegtartás már nem csak szakmai konferenciák témája, hanem egyre inkább gyakorlati klímaalkalmazkodási eszköz.
Tiszaroff: amikor a víz visszamegy a talajba
A program egyik legfontosabb példája a Tiszaroffi Árapasztó Tározó térségében megvalósított talajvízpótlási projekt. A cél az volt, hogy a Nagykunsági-főcsatornából érkező vízzel növeljék a térség felszín alatti vízkészleteit. A vizet a Gói-tói-csatorna rendszerébe vezették, ahol fokozatosan beszivároghatott a talajba. A 61 napos vízpótlás során összesen 1,38 millió köbméter víz érkezett a területre, amelyből mintegy 900 ezer köbméter szivárgott be a talajba. A monitoringvizsgálatok szerint a talajvízszint helyenként 28 és 190 centiméter közötti mértékben emelkedett, a kedvező hatás pedig mintegy 70 hektáron volt kimutatható. Ez a projekt egyértelműen megmutatta, hogy a célzott vízvisszatartás nem elmélet. Megfelelő tervezéssel, mérőhálózattal és vízkormányzással az aszály hatása mérsékelhető, a mezőgazdasági területek vízháztartása pedig javítható.
Tiszakóród: víz a legelőn, haszon a gazdának
A felső-Tisza-vidéki Tiszakóród térségében valósult meg az egyik legfontosabb mérföldkő. Ez volt az első olyan projekt, ahol szabályozott, biztonságos keretek között, földtulajdonosi együttműködéssel mezőgazdasági területen hajtottak végre vízvisszatartást. A tulajdonos által felajánlott 15 hektáros legelőn 2025 márciusában mintegy 50 ezer köbméter vizet tartottak vissza. A kedvező tapasztalatok alapján a beavatkozást ugyanazon év júniusában megismételték. A cél nem tartós vízborítás volt, hanem a talaj vízkészletének növelése és a talajvíz-utánpótlás támogatása. A vízpótlást a Tisza–Túr közi árapasztó tározó szivattyútelepe tette lehetővé, amely a Tisza vizét saját napelemparkjának segítségével, megújuló energiával emeli be a rendszerbe. Innen a víz csatornákon és a természetes tereplejtést kihasználva jutott el a területre.
Az Alföldön minden köbméter számít
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén különösen jól látszik, miért van szükség a táji vízmegtartásra. A 2025-ös évben elmaradt a megszokott téli és tavaszi vízfelhalmozódás, miközben az átlagosnál melegebb nyár és a helyenként 200 millimétert meghaladó csapadékhiány súlyos aszályhelyzetet okozott. A térségben végrehajtott komplex vízpótlási programmal holtágak, tavak, üzemi csatornák és felajánlott területek vízellátását segítették. Összesen 11,2 millió köbméter vizet sikerült a tájban tartani vagy oda kijuttatni.
A beavatkozások nemcsak szántóföldeket érintettek. Eperjes térségében erdőtelepítések vízellátását támogatták, Derekegyház határában pedig erdőfelújításokhoz juttattak ki vizet. Ez jól mutatja, hogy a vízmegtartás nem csak agrárkérdés, hanem a teljes tájszerkezet ellenálló képességének ügye.
Holtágak, vizes élőhelyek: nem mellékes haszon
A vízügyi igazgatóságok több millió köbméter vizet juttatnak holtágakba, árterekre és természetvédelmi területekre is. A Tisza menti holtágak, a Bodrog térsége, a Holt-Szamos egyes szakaszai és számos vizes élőhely vízpótlása azt szolgálja, hogy ezek a rendszerek ne száradjanak ki végleg. Ennek mezőgazdasági haszna is van. A magasabb vízszint javíthatja a környező területek talajnedvességét, kedvezően hathat a mikroklímára, mérsékelheti a nyári felmelegedést, és lassíthatja a talajvízszint csökkenését. Vagyis a természetvédelmi célú vízpótlás közvetve a termőföldek állapotát is javíthatja.
Az aszály ellen nem elég esőért imádkozni
A „Vizet a tájba!” program legfontosabb üzenete az, hogy az aszály elleni alkalmazkodás nem várhat kizárólag a csapadékra. A víz helyben tartása, a talajvízkészletek pótlása, a holtágak és mélyfekvésű területek vízellátása mind olyan eszköz, amely növeli a táj és a mezőgazdaság ellenálló képességét. A jövő gazdálkodása nemcsak gépekről, fajtákról és inputanyagokról szól majd, hanem arról is, hogy mennyi vizet tudunk megőrizni a tájban. Mert a víz, amit ma elvezetünk, holnap nagyon hiányozhat a talajból.
Forrás: NAK
MezőHír Tudástár: táji vízmegtartás – A táji vízmegtartás olyan vízgazdálkodási szemlélet és gyakorlat, amely a csapadék- és felszíni vizek helyben tartására, visszatartására és talajba juttatására törekszik. Célja a talajnedvesség és a talajvízkészletek növelése, az aszálykárok mérséklése, a termésbiztonság javítása, valamint a mezőgazdasági területek és természetes élőhelyek klímaváltozással szembeni ellenálló képességének erősítése.
