Bálint Gazda
Egy egész ország aggódott az év elején Bálint Györgyért, aki egy gyalogosbalesetben súlyosan megsérült.
Jókedvét megőrizve most azonban ismét dolgozik, szakmai tudását, tapasztalatát másoktól nem sajnálva tanácsot ad, könyveket ír, kutat, megújult erővel végzi sokszínű feladatait. Egy jó hangulatú beszélgetés keretében nekünk is lehetőségünk volt néhány témában megkérdezni a véleményét.
– Hogy szolgál a kedves egészsége? – kérdeztük a most is derűs és mosolygós Gyuri bácsit.
– Éppen 9 hónappal ezelőtt elütött egy autó a zebrán. Az orvosok szerint nagyon nehezen raktak össze, és meg kellett ígérnem, hogy jobban vigyázok ezentúl magamra, mert még egyszer nem tudják végigcsinálni. Most már próbálom elfelejteni a dolgot, de a betegség utótünetei azért nyomot hagytak bennem, lévén, hogy a fejem is megsérült. Úgy érzem, kicsit fáradékonyabb lettem. A jókedvem megmaradt, hála Istennek, és még sokáig meg is szeretném őrizni.
– Hogyan lett a kis Györgyből érett szakember?
– Vidéken, Gyöngyös városában születtem ott, ahol az Alföld a hegyvidékkel, illetve a szőlőtermő terület a búzatermő területtel találkozik. Itt töltöttem el életem első 18 évét. Apám maga is gazdálkodó ember volt. Én, mint “vakarék” gyermek, sokkal később születtem, mint az idősebb nénéim. Apám, úgy gondolom, kicsi korom óta arra törekedett, hogy ismerjem meg a gazdálkodás fortélyait. Tudtam, hogy a régi szokás szerint én fogom folytatni az ő mesterségét, s amikor már kezdtem felcseperedni, nem is volt kérdés, milyen szakmát válasszak. Először elvégeztem a Kertészeti Akadémiát, éppen 70 évvel ezelőtt – néhány hete kaptam meg a rubindiplomát -, aztán az agráregyetemet, majd doktoráltam, kandidátusi fokozatot is szereztem, és tagja vagyok az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának. Szóval szakemberré értem, s közben eltelt fél évszázad. Néhány nagyon nehéz évet is megéltem, mint kulákivadék. 1953-tól aztán egy állami gazdaságnaklettem a főagronómusa 15 évig, majd ugyancsak másfél évtizeden keresztül a Kertészet és Szőlészet című hetilap főszerkesztője voltam.
Amikor bejelentettem az akkori mezőgazdasági miniszternek nyugdíjba vonulásomat, ő próbált visszatartani. De elszánt voltam, hogy bizony nem csinálok egyebet, csak könyveket írok, és a saját kiskertemet fogom művelgetni.
De hát ember tervez, isten végez. Egy televíziós műsorba felkérést kaptam, hogy a mezőgazdaságról, vidékfejlesztésről, kertészetről adjak tájékoztatást a nézőknek. Tetszett a kihívás, elvállaltam. Ettől kezdve, mint nyugdíjas, hetente egyszer-kétszer megjelentem a képernyőn. Az emberek megkedveltek, s ha Bálint gazda végigment egy falu főutcáján, gyakran odajöttek hozzám a szőlészek, kertészek, agráremberek, és megkérdezték erről-arról a véleményemet.
A nyugdíjas éveim most is munkával telnek. Sokszor hívnak egyik másik tévécsatorna műsoraiba, rádióban is közreműködök, rendszeresen írok szakmai és más tudományos lapba, folyóiratba. Két héttel ezelőtt jelent meg egy könyvem 2. kiadása, Szívügyünk a kert címmel. Igazi karácsonyi ajándék, kellemes, könnyed olvasmány, sok képpel.
Egy másik könyvemet is most fejeztem be, hamarosan nyomdába kerülhet. Ez egyelőre a Legendás növénytársaink munkacímet kapta. 50 olyan velünk együtt élő társnövényt választottam ki bemutatásra, amelyeknek valamilyen kapcsolata van a történelemmel, az irodalommal, a művészetekkel, más kultúrterületekkel. Ezek a legendák többnyire féligazságokból születnek, ettől izgalmasak, s ez adja meg igazán a jelentőségüket és az érdekességüket, amiket a következő generációnak is érdemes elmesélni. S hogy csak egy példát említek belőle: a magyar fórának van egy növénye, a nagyezerjófű (dictamnus albus), amelynek szép rózsaszín virágai vannak. A különlegessége viszont az, hogy a leveleiben nagy mennyiségű illóolaj halmozódik fel, ami hő hatására egy pillanatra belobbanhat a forró nyári napokon. Örömmel készítettem a könyvet, remélem, hogy mások pedig örömmel fogadják és olvassák.
– S ha már a különleges növényeknél tartunk, milyen növényt ajánlana a gazdák figyelmébe, hiszen annyira leszűkült a termeszthető növények köre?
– Igazán köszönöm a kérdést. A téma engem is régóta foglalkoztat. Össze kell fognunk annak érdekében, hogy a régi és nagyon hasznos kultúrnövények ne menjenek feledésbe. Biztatom a termelőket, termelői társulásokat, hogy merjenek bátrak lenni e tekintetben.
Az Alföldön régen nagyon ismert növény volt a luffatök, mára azonban már csak kevesen foglalkoznak vele. Jellegzetessége, hogy miután vékony héjától megfosztjuk a termést, egy szivacsos tömeget találunk benne, amit felszeletelve fürdésre, tisztálkodásra használhatunk. Történetesen, ha én idegenforgalommal foglalkoznék, azt ajánlanám a szakembereknek, hogy ezt termeltessék, és ajánlják azoknak a külföldi turistáknak, akik idejönnek élvezni a magyar termálvíz gyógyító hatásait.
Minden évben 2-3 nyugat-európai kereskedő megkérdezi tőlem, Magyarországon hol lehet nagyobb mennyiségben csicseriborsót vásárolni. Erre kénytelen vagyok azt mondani, hogy habár tudom, hogy Nógrád megyében néhány ember termeli, de olyan kicsi mennyiségben, hogy azt nem tudják kereskedelmi tételekben értékesíteni. Pedig a csicseriborsó még mindig nemzeti eledel Délkelet-Ázsiában, és az ezekről a vidékekről Európába érkező vendégmunkások, turisták keresik a nemzeti ételüket, aminek alapanyaga a csicseriborsó.
De itt van a csicsóka is; a gumójából készült étel nagyon kellemes ízű, gyermekkoromban nagy élvezettel sütöttük szabad tűznél. Érdekessége, hogy a benne lévő szénhidrát nem keményítő formájában van jelen, tehát a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.
Egyetemistaként 25-féle téli almát kellett a gyakorlati vizsgán felismernünk. Ezek az almafajták többé-kevésbé elvesztek, szinte már különlegességnek számítanak. Olyan értékeik vannak, amiket az új nemesítésű almafák nem is tudnak megközelíteni. Érdemes lenne ezeket fenntartani. Igaz, csak hosszabb idő alatt válnak termőfává, azonban kevesebb növényvédelmet igényelnek, ellenállóbbak. A húsvéti rozmaring egy kiváló fajta, amit veremben tároltak egész húsvétig, s amikor elővették, olyan volt, mint a frissen szedett gyümölcs.
Minden ilyen régi fajtának, amit évszázadok óta termesztettek, megvannak a maguk értékei, és érdemes volna a kertekben, vagy akár az ültetvényeken is ezeket felkarolni, és a társadalom rendelkezésére bocsátani.
– Gratulálunk a honlapjához, nagyon tartalmas és szép, a facebookon is folyamatosan nő az ismerősök száma. Honnan veszi az energiát, hogy ezeket a módszereket elsajátítsa és alkalmazza?
– Szeretném, ha nem gondolná – mosolyog Gyuri bácsi -, hogy minden öreg ember konzervatív. Vannak, akik szeretik az új dolgokat. Én is ilyen vagyok. A honlapommal is szeretek foglalkozni. A családunkban visszamenőleg minden elődöm a földdel foglalkozott, és én is nagy szentségnek tartom a földet. A Biblia azt mondja, porból lettünk porrá leszünk. Csakhogy ez egy befejezetlen mondat, mert hiányzik belőle, hogy “a közte lévő időben az egész életünk azzal telik el hogy a földből élünk, annak terményeit fogyasztjuk”. S nemcsak az elődök, de fiam, unokám is erre a pályára lépett. Míg én a termelés agrotechnikai kérdéseit ismerem jól, addig a fiam a közgazdasági kérdésekben mozog otthonosan: a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára, az unokám pedig, aki szintén ott végzett, számítástechnikával foglalkozik. így a családi munkamegosztás nagyon jól működik. Innen az informatikai tudásháttér.
– Egy humoros agrárnaptárt készítettünk a jövő évre, Ön milyennek találta?
– Érdekes a formaválasztás, gondolom nagyon népszerű lesz, hiszen az emberek szeretik a kicsit izgalmas, kicsit pikáns történeteket, rajzokat. Már ki is gondoltam, mely barátaimnak fogok örömet szerezni vele…
Zárszóként Gyuri bácsi szavait idézve: “Szeretnék gratulálni a MezőHírhez. Nagyon szeretem a modernségét, a korszerűségét. Pozitívum, hogy az utóbbi időben részben könnyedebb hangvételűvé vált. Az sem zavar, hogy sok hirdetés van benne, mert véleményem szerint a jó reklám neveli az emberek szakmai igényességét. A MezőHir egy fontos feladatot lát el a magyar agrár szakirodalomban.
Jó egészséget kívánunk, Gyuri bácsi!
