„A fenntartható termelékenység kora” – üzenet Hannoverből

Írta: MezőHír-2025/12. lapszám cikke - 2025 december 21.

Negyvenedik születésnapját ünnepli idén az Agritechnica, a világ vezető agrárgépészeti seregszemléje, amelynek immár harminc éve Hannover ad otthont. A 2025-ös kiállítás megnyitóján 52 ország 2829 kiállítója képviselte a „globális landtechnika közösséget”, ahogyan a szervező Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) elnöke, Hubertus Paetow fogalmazott. A köszöntő folytatása viszont korántsem volt felhőtlenül pozitív.

Agritechnika

A látványos gépújdonságok és a szakmai találkozások ünnepi hangulata mellett azonban kifejezetten komor világképet vázolt fel a DLG-elnök, szerinte a megszokott világrend átalakulóban van, a politikai és gazdasági bizonyosságok egymás után tűnnek el, miközben újra és újra kereskedelmi viták, vámfenyegetések és geopolitikai konfliktusok borzolják a kedélyeket. Ebben a helyzetben Európa már nem úgy látja magát, mint a fenntartható fejlődés „mintapéldája”, sokkal inkább egy szorongatott szereplőként a globális térben.

Paetow ennek a gyengülő önképnek egyik fő okát abban látja, hogy Európa „rossz irányt vett” a gazdaság és az agrárium ökológiai átalakításában. Szerinte az Európai Unió zászlóshajója, a Green Deal politikailag kifulladt: nem igazodott kellően a gyorsan változó világpiaci környezethez, folyamatosan szűkült a nemzetközi támogatottsága, és a gyakorlati megvalósítás során túl sok lett a tiltás, a részletes szabály és a bürokrácia.

A DLG elnöke úgy véli, az európai politika alapvető félreértésben volt az ökológiai és a gazdasági előrehaladás kapcsolatáról: mintha a környezetvédelmi célok eleve szemben állnának a termelékenységgel és a növekedéssel, mintha a piacgazdaság rendező elvei alkalmatlanok lennének a klíma– és biodiverzitási kihívások kezelésére. Sok döntéshozó inkább a lemondást, a magatartásváltozást és a fogyasztás visszafogását hangsúlyozta, miközben háttérbe szorult az innováció és a technológiai fejlődés szerepe.

Hubertus Paetow
Hubertus Paetow, a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) elnöke (fotó: agritechnica.com)

Európának nem elsősorban fenntarthatósági, hanem termelékenységi problémája van

Paetow emlékeztetett: a mezőgazdasági fejlődés soha nem azt jelentette, hogy „minél több termés mindenáron”. A hozamnövelés korlátai között mindig ott volt a munkaerő, a földterület, a tőke, és természetesen a talaj, a víz és az élővilág állapota. Az, amit ma fenntartható előrehaladásnak nevezünk, valójában egy dinamikus kísérletezési tér: új megoldások születnek, módosulnak, elvetődnek vagy éppen továbbfejlődnek. Ennek motorjai a vállalkozó szellemű gazdálkodók és a fejlesztésben élen járó gép- és inputgyártók, akik folyamatosan keresik, hogyan lehet a jövő kérdéseire piacképes választ adni. Ezt az élő innovációs közeget – Paetow szerint – az elmúlt években próbálták egy túlságosan statikus, szabályozási „kordába” begyömöszölni, kevés sikerrel.

A fenntartható termelékenységnövelésben nem elég azt látnunk, hogy egy technológia hektáronként hány tonna plusz termést hoz – mérni kell hozzá a szén-dioxid-kibocsátást, a talaj állapotát, az élővilágra gyakorolt hatást is. Ha például egy új tápanyag-gazdálkodási eljárás egy tonnával több búzát eredményez, az „papíron” négy ember éves ellátását jelentheti, de csak akkor nevezhető valódi előrelépésnek, ha társadalmilag elfogadható a hozzá kapcsolódó többletkibocsátás és a biodiverzitásra gyakorolt hatás. A DLG elnöke szerint a jövő mezőgazdaságának egyik kulcskérdése éppen az lesz, hogy közösen meghatározzuk: mennyi plusz környezeti terhelés fér bele a plusz termékben, élelmiszerben, jövedelemben mérhető nyereségért cserébe.

Paetow üzenete a szakmának egyértelmű: a szükséges irányváltást nem lehet kizárólag politikai döntésektől várni. A „Touch Smart Efficiency” mottóval meghirdetett Agritechnica az ő értelmezésében azt jelentette, hogy a mezőgazdaság és a gépipar szereplői maguk ragadják kezükbe a kezdeményezést.

SZERZŐ: SÁNDOR ILDIKÓ


MezőHír Tudástár: Agritechnica – A világ vezető mezőgépipari kiállítása, amely Hannoverben kétévente mutatja be az agrárium legújabb technológiai, digitalizációs és fejlesztési irányait.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.