A jó széna még a pontos – vagy annak mondott – időjárási előrejelzések korában is gyakran Isten kezében van, rengeteg múlhat az időzítésen, a megérzésen, az ütemezésen. Mindeközben a szálastakarmány-termesztés és -előállítás a mezőgazdaság egyik kulcsfontosságú tájformáló ágazata, több száz élőlény (növény, gerinctelen és gerinces állat) számára szó szerint élet-halál kérdése. Ez az írás ezt a bonyolult, gyakran ambivalens kapcsolatot járja körbe.
Aki Magyarországon szarvasmarhát, juhot, lovat, kecskét vagy más növényevő haszonállatot tart, óhatatlanul találkozik a szálas tömegtakarmány kérdésével: kaszál és boglyáz, kaszál és báláz, kaszál és báláztat, avagy készen vásárol szénabálát. A jó minőségű széna előállítására egy teljes iparág épült, a kaszák, rendkezelő eszközök és bálázók a legegyszerűbb vagy éppen a veteránnak számító szerkezetektől a legmodernebb, legdrágább berendezésekig hatalmas szórást mutatnak.
Gyep – egy átmeneti élőhely
Az élőhelyek általában nem stabilak és állandóak, hanem évtizedek, évszázadok alatt képesek jelentős átalakulásra. Ez a folyamat a szukcesszió, azaz a társulások olyan egymást követő, nem visszafordítható láncolata, melynek végén egy stabil, adott éghajlati körülmények között a legnagyobb szervesanyag-termelésre képes zárótársulás áll. (Európa jó részén ez valamilyen erdő, de például a hazai szikes pusztáink nagyjából zárótársulásnak számítanak.)
Egy kaszálórét a maga sokszínű lágyszárú növényállományával, az egyszikű fajok között megbújó pillangósokkal, aromás gyógynövényekkel csak egy átmeneti állomás a nyers talaj- vagy kőzetfelszín és a háborítatlan erdőség között. Az ember számára azonban ez egy kedvező fázis és az évenkénti kaszálással, a széna lehordásával voltaképpen rögzíti a helyzetet. A gyakran erdő kivágása nyomán évszázadokkal ezelőtt létrejött gyepek nagyon sokszor növényritkaságoknak adnak otthont, az amúgy drasztikus kaszálás a számukra kifejezetten lényeges.
Ha egy réten a kaszálás 1-2 éven át szünetel, a gazda szeme kritikusan szemléli a helyzetet. Az ilyen gyep „elvadul”, „leromlik”, „elgyomosodik”. Ha még további pár év kimarad, következik a becserjésedés. Ez a negatív tendencia visszafordítható, szárzúzós kezeléssel majd tisztító kaszálás beiktatásával ismét elérhetjük az optimális állapotot. Az általunk leromlásként megélt változás tehát egy teljesen természetes szukcessziós folyamat. Ugyanakkor a gyepek nagyon sérülékenyek. A felülvetés, a műtrágyázás, a vegyszerezés ritka növények sokaságát képes hosszú időre kiirtani, egy felszántás regenerációjára pedig akár egy évszázad is kevés.
(Tragikus, hogy az átlag magyar embert egy fajgazdag ősgyep felszántása vagy felparcellázása, beépítése tökéletesen hidegen hagyja, miközben akár petíciót is aláírnak sokan egy-egy öreg fa megmentéséért vagy kivágása miatti felháborodásukban. Rettentően fontos feladat az az oktató, ismeretterjesztő munka, amely változást hozhat e téren, ez azonban túlmutat jelen cikk témáján.)
Szálastakarmányok – első számú színezőelemek az agrártájban
Néhány évtizede senkinek nem volt fűnyírója, mégis lehetséges volt az emberhez méltó élet az országban… Akkoriban a vidéki családok háromnegyede kaszálta vagy sarlózta az udvart és az árokpartot, hogy takarmányt biztosítson az állatainak. Ha valaki nem tartott lábasjószágot, akkor a szomszédból jöttek át lekaszálni az udvart, majd forgattak, boglyáztak és elvitték a szénát. Ebben az időszakban nagyon sokaknak volt kevéske lucernája a kert végében vagy a határban. Az elmúlt évtizedekben az elsődleges szálas pillangósunk vetésterületében volt egy mélypont, amikor a nagy tehenészetek óriási lucernásain kívül csak kevesen szöszmötöltek ezzel a növénnyel. Mostanában (részben az agrártámogatásokban rejlő lehetőségeket kihasználva) egyre többen telepítenek újra pillangósokat.
Gyakorló gazdaként úgy gondolom, a lucerna tanítja meg az embert leginkább arra, hogy az idegrendszert meddig kell csúcsra járatni, illetve melyik az a pont, ahol egyet lehet tenni: legyinteni és rezignáltan figyelni a rendeket ronggyá áztató felhőszakadást. Szeretve tisztelt tanárom, dr. Pfau Ernő bölcsessége volt a burgonyával kapcsolatban, hogy az „a növénytermesztés prostituáltja. Nagyon nagy örömöt és nagyon nagy bánatot tud okozni.” Egy az egyben igaz ez a lucernára is. Ha az időjárás kedvező, remek dolgokra képes. Néhány esőcske azonban az egész évet képes odavágni.
Természetvédőként a lucerna és minden szálas pillangós elkötelezett híve vagyok. Egy jól beállt lucerna vagy heretáblán nyüzsög az élet, olyan fajok jelennek meg, amelyek jótékony hatásukat akár a szomszédos egyéb táblákon is képesek kifejteni (fürkészek, katicabogarak, fátyolkák, beporzó hártyásszárnyúak és lepkék), miközben rengeteg élőlényt csak itt találunk meg, nagyban növelve a terület változatosságát.
A mostani AKG egyik választható eleme a tábla körüli kaszált állókultúra telepítése. Ökológiai gazdaságunkban eleve előírás a pillangósok magas aránya, mi ilyenekkel nem foglalkozunk, de érdeklődve figyelem ezeknek a sávoknak az élővilágra gyakorolt hatását. 2025 tavaszán a környékünkön ugrásszerűen megnőtt a füves herével vagy füves lucernával „bekeretezett” parcellák aránya; lehet, hogy pár éven belül sok érdekes tapasztalat és megfigyelés gyűlik össze velük kapcsolatban.
A lucernának van egy érdekes, természetvédelmi szempontból nem mellékes tulajdonsága. Egyetlen fillér vetőmagköltség nélkül nagyszerű gyep hozható létre a segítségével, elég csak folyamatosan kaszálni. A lucerna lassan megritkul, helyét átveszik a fűfélék, megjelennek az évelő kétszikű vadvirágok. Egy 12 éves egykori lucernatáblánkban osztrák len kéklik, árvalányhaj hullámzik, a szomszédos löszgyepből érdekességek telepedtek meg, mint pl. a szomorú estike nevű érdekes keresztesvirágú növény. Ez a folyamat legeltetéssel még inkább felgyorsítható.
Kaszálási idő
Legyen az lucerna, keverék kultúra vagy gyep, gyakorlatilag nincs olyan élőlény, amit a gépi kaszálás ne érintene drasztikusan. Bármikor érkezik meg a traktor a helyszínre, valami biztos veszélyben van. A természetvédők a kaszálókon, lucernásokban döntően a fokozottan védett, földön fészkelő madarakra koncentrálnak, a három legfontosabb a túzok, a hamvas rétihéja és a haris.
Közülük a haris (Crex crex) a legérdekesebb, legtitokzatosabb faj. Galambnyi guvatféle, amely a sűrű, magas növényzetben tanyázik, esős években állománya megtöbbszöröződik, száraz periódusokban az ilyenkor is dús füvű patakvölgyekben, lápréteken, vagy éppen szomszédos lucernákban, ritkán gabonaföldeken költ. Elképesztően tud bujkálni, jelenlétére a hímek éjjel hallatott kéttagú nászhangja utal. A hang körül a nemzeti parkok munkatársai egy hektáros védőzónát szoktak kijelölni, ahova művelési korlátozást írnak elő. Mindhárom madár esetében igaz, hogy minél később zajlik a kaszálás, annál nagyobb eséllyel repülnek ki a fiókák.
Csakhogy vannak fordított esetek is (hogy bonyolultabb legyen). A láprétek jellegzetes nyár végi évelő, gyógyhatású vadvirága a rózsafélékhez tartozó őszi vérfű. Két nappali lepkefaj kizárólagos tápnövénye, ezek a hangyaboglárkák mindig akkor bújnak elő röpképes alakban a hangyabolyokból, amikor tápnövényük virágzik, vagyis július végétől augusztus közepéig. Ha ebben az időszakban nem találnak virágzó vérfüveket, nem is szaporodnak. A vérfüves réteken ezért természetvédelmi előírás (!) a korai, május végi kaszálás, hogy másfél hónapra rá a kisarjadt őszi vérfüvek már virágban legyenek.
Ez a májusi időpont ugyanakkor telibe kapja egy sor ott fészkelő énekesmadár költését (sárga billegető, sordély, rozsdás csuk). Búvósávokkal, mozaikos kaszálási renddel lehet próbálkozni, hogy minden védett fajnak jó legyen (valamennyire). Egy tapasztalt természetvédelmi őr így fogalmazta ezt meg önkritikusan: „a területen évtizedeken át madárbarát, vagyis nagyon késői kaszálást írtunk elő, így sikerült majdnem teljesen kiirtani a hangyaboglárkákat…” Az volt a szerencse, hogy árokpartokon, fák körül mindig maradt kaszálatlanul annyi őszi vérfű, ami alacsony szinten fenntartotta a lepkék populációját, azóta pedig a fent említett vegyes kaszálási rend van érvényben.
A madárbarát kaszálás
Nem arról van szó, hogy a kasza nyomán azonnal megjelennek a fehér gólyák, a vörös vércsék és az egerészölyvek, bár ez is igaz. Nem is arról, hogy egy bebálázott réten ragadozók sokasága lesi táplálékát a bálákon ülve. Magának a munkafolyamatnak kell figyelembe vennie a madarak életmódját, szokásait. A láncfüggönyös vadriasztó és a belülről kifelé haladó, kiszorító kaszálási mód kulcsfontosságú. A már említett haris egyszerűen nem hajlandó megrebbenni, annyira bízik elképesztő rejtőzködő képességeiben, így őt a láncfüggöny „terelgeti” az egyre szélesedő levágott zónából oldalra, a fogások között pedig búvósáv marad, ahol nincs kaszálás, és ahol az állatok megbújhatnak (innen a név), esetlegesen elpusztult fészkük helyett pótköltésbe kezdhetnek.
Aki már kaszált, tudja, hogy az őzgida viszont ösztönösen lelapul, rá a biztos halál vár a legtöbb esetben. Pozitív változást hoztak az elmúlt évek e tekintetben (hőkamerás eszközök, drónos felmérés). Kiemelném a csákvári székhelyű Pro Vértes munkásságát is, Viszló Levente és munkatársai éveken át vizsgálták a különböző kaszatípusok, tarlómagasság, haladási sebesség élővilágra gyakorolt hatását. Eredményeikről részletes könyvekben számoltak be.
Az avas fű
Vannak olyan énekesmadarak, amelyeknél a hímek kórókra ülnek ki énekelni, így jelzik területüket. Ha egy réten nincs kóró, mert előző évben le lett kaszálva és őszig nem tudott a növényzet kellően kisarjadni, lehet az bármilyen szép, sordélyt vagy rozsdás csukot nem fogunk rajta találni. A búvósáv erre is megoldást nyújt: ezekben a sávokban lesz kóró (akár a védett kisfészkű aszaté), és ha június közepéig nincs kaszálás, egy fészekalj gond nélkül kirepülhet.
Vannak azonban esetek, amikor maga az avas fű a fontos. Hazánkból bő tíz éve tűnt el fészkelőként egy nagyon ritka énekes, a csíkosfejű nádiposzáta. Addig csupán a Hortobágyon fészkelt, mindig olyan mocsárrétekben, ahol nem volt kaszálás, fészkét ugyanis mindig friss, azévi fűvel átnőtt avas növényzet alá építette. Költőhelyén a mocsárrétekben amúgy pártfogolt legeltetést is vissza kellett fogni, elvégre a szarvasmarha ugyanolyan hatékonyan tünteti el a füvet, mint a kasza, márpedig ami idei fű, az jövőre már tavalyi lesz…
Hamarosan LIFE program indul egykori hortobágyi élőhelyén a madár érdekében, bizakodva várjuk az eredményeket.
SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY KÁROLY • „VÖLGY-HÍD” TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY
MezőHír Tudástár: Szálastakarmány-készítés és természetvédelmi kaszálás – A szálastakarmány-készítés a mezőgazdaság és a természetvédelem metszéspontján áll. A lucernatermesztés, a mozaikos kaszálás és a láncfüggönyös vadriasztó segíti a madarak, beporzók és lepkék (pl. hangyaboglárka) fennmaradását, miközben támogatja a biodiverzitást és az élőhely-kezelést.