A Balaton-part mellett felnőni minden gyermek számára megannyi izgalmat, kalandot tartogat. Szerencsésnek gondoljuk azt, aki ilyen környezetben élhet nap mint nap, s feltételezzük, hogy a víz kínálta lehetőségek tárháza még színesebbé teszi az amúgy is nyüzsgő gyermekéveket.
Utazásom a világtól egy kicsit elzárt helyre, Kisszentlászló mellé, egy régi uradalmi birtokra vezetett, ahol megismerhettem Teklovics Ákost. A fiatalember ifjú korát a „magyar tenger” mellett töltötte, de ma már messze attól valósítja meg búr kecske törzstenyészethez kapcsolódó terveit, és építi jövőjét.
– Bevallom, amikor arról beszélgettünk, hol nőttél fel, egy kis irigységet éreztem, hiszen ki ne vágyott volna iskolai szünetben, nyaranta a strandon időzni. Hogyan lett a Balaton-parti kis srácból állattartó gazda?
– Minden, amit eddig elértünk, szüleim állhatatos munkájának köszönhető, de még az is, hogy egyáltalán ezen a pályán vagyok most.
A nyári szórakozás, a fürdőzés valóban kiváltság azoknak, akik hozzám hasonló helyen élhetnek, én mégsem maradéktalanul így emlékszem gyermekkorom ezen időszakára. Az akkori tevékenységünk miatt rám is hárultak teendők, és sokkal több időt szerettem volna a nyári szünetben barátaimmal tölteni, miközben láttam a többieket önfeledten vakációzni. Ma már ezt semmiképpen nem negatívumként élem meg, de az akkori fejemmel nem volt könnyű elfogadni egy ilyen kötöttséget. Ez a hatás később erősen befolyásolta a pályaválasztásomat is.
Édesapám Keszthelyen végzett, és a főállása mellett az állattartásban próbálta meg magát, juhokat kezdett tartani. Saját földterület híján a tsz területein, szőlőkben volt megoldott a legeltetés.
Mindez megváltozott a rendszerváltás után, mert a szétosztott földek több száz új tulajdonoshoz kerültek, és ezzel a legeltetés roppant körülményessé vált, sőt, a korábbi állattartási forma gyakorlatilag ellehetetlenült. Az állomány felszámoláskor körülbelül 250-es állatlétszámra volt tehető a gazdaság mérete.
A váltást az akkor még virágzó balatoni turizmusra alapozták szüleim: a régi juhhodály helyére egy lovardát építettek, és lovagoltatás lett az új profil. Az induláskor talán 8 éves lehettem. Ez a tevékenység sokáig jellemezte a család életét, 12-13 éven át üzemelt a lovarda, míg végül eladta a család.
A további, elképzelt állattartási tervek megvalósításához éveken keresztül keresték szüleim a legideálisabb birtokot, amely olyan összefüggő földterülettel rendelkezik, ami minden igénynek maradéktalanul megfelel. Így végül a régi otthonunktól 100 km-re sikerült megtalálni ezt a száz éves uradalmi birtokot, amit egy nagyobb egybefüggő terület ölel körbe. Teljes állatállománnyal, eszközökkel és felszereléssel vásárolták meg.
– Színes és mozgalmas ifjúkorodra az állattartás jelentős hatást gyakorolt, s abból, hogy most te is itt tevékenykedsz édesapád oldalán, azt hinné az ember, egyenes út vezetett idáig. Ez így volt?
– Valójában egy szép nagy vargabetűt írtam le, míg kiforrott bennem a végső hivatás képe. A természetet és az állatokat nagyon szeretem, viszont kifejezetten műszaki beállítottságú vagyok, s talán egy kicsit a nyári munkavégzés miatt elveszettnek vélt „haveros idő” hatására tudatosan elkerültem a mezőgazdasági pályát, így továbbtanulásomkor egy épületvillamossági technikumra esett a választás. Ebben az időben a lovarda már javában üzemelt, ám ez mégsem befolyásolta a felsőoktatási döntésemet; továbbra is a műszaki vonalon maradtam, villamosmérnökként végeztem, majd a végzettségemnek megfelelően elhelyezkedtem ezen a területen.
– Mikor jött a fordulat?
– Szüleim abban az évben vásárolták meg ezt a birtokot, amikor én 2006-ban munkába álltam Budapesten. A gazdaság, a hozzá tartozó eszközpark és állatállomány nagyon leromlott állapotban volt, s mivel értettem a műszaki részhez, édesapám megkért, hogy egy évig segítsek neki a felújításban és kivitelezésben. Ezzel egyidejűleg a pesti munkahelyemen szakmai kérdésekben nem volt meg a teljes egyetértés a vezetővel, így nem volt min gondolkodnom: igent mondtam édesapámnak, és csatlakoztam a családi gazdaság rendbetételéhez.
– Hogyan lett az egy évből nyolc?
– Ezen az uradalmi birtokon korábban egymást váltották a tulajdonosok, többször volt, hogy üresen álltak az épületek, az állapotuk pedig időről időre romlott, egy részük leomlott vagy elhordták. A vásárlást követően nem csak az istállókat, hodályokat kellett használhatóvá tenni, de a birtokkal kapott mintegy 680-as egyedszámú juhállomány is nagy feladatot rótt ránk, mert az állatok zöme sánta és 5 évnél idősebb volt. A területeket elhanyagolták, teljesen elgazosodtak.
Ha belekezdek valamibe, a feladataimat maradéktalanul és legjobb tudásom szerint szeretném elvégezni, így a helyreállítási munkák lassabb tempóban haladtak, az idő pedig gyorsan telt. Az állatok selejtezése szintén egy nagyobb vállalás volt, és tudtuk azt, hogy igazi eredményhez nem egyik pillanatról a másikra, hanem csak hosszú évek munkája árán juthatunk. Közel 4 év kellett, míg a teljes állatállományt sikerült lecserélni, az 5. évre már csak saját állatok maradtak. Eközben azonban kezdett egyre jobban tetszeni az állattartás, éreztem, szükség volt rám, így az „egy év” napjainkban is tart.
– Milyen eredményeket sikerült elérni az évek alatt? Mi jellemzi a tartástechnológiátokat?
– Extenzív tartás mellett az állatok többnyire egész évben a szabadban vannak, csak nagy hó, cudar időjárás esetén hajtjuk be őket védett helyre.
A területünkből egy 200 ha-os rész 24 kilométernyi villanypásztorral védett, 30-40-50 ha-os területekre szakaszolt, ahol a birkák annyi időt töltenek, amennyi táplálékot a legelő biztosít számukra. Ezután átkerülnek egyik szektorból a másikba, mialatt a lelegelt terület regenerálódhat.
Jó kosok megválasztásával befolyásolni tudjuk a születendő bárányok súlyát, hiszen azok értékesítése jelenti a fő bevételi forrást.
Közel 900-as állatlétszámunk van jelenleg, amelyből mintegy 720-750 anya ellésére számítunk tavasszal. A szülések idejét április vége, május első két hetére időzítjük, a választott bárányok száma 1100 körül alakul. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy még a padláson is bárányok lesznek. Egész évben készülünk erre az időszakra, hiszen 12 hónap munkájának eredménye ekkor realizálódik, és még ha óriási megterhelést jelent is mindenki számára ez a 3 hét, lendületet ad a végeredmény tudata. Túl nagy fejlődési lehetőség már nincsen ezen a területen, állatlétszámunk jelenleg a maximumon van.
– Érkezésemkor felnőtt és növendék kecskék sokaságával találkoztunk. Ezekről még nem ejtettünk szót.
– A juhtenyésztésben bevett szokás, hogy a birka mellett többnyire a kecske is megjelenik, így nálunk sem történt ez másképp. Itt a birtokon kettős funkciót látnak el ezek az állatok. Kezdeti időben a bozótos területek kitakarításával birkóztak meg, s még a mai napig van ilyen „rendfenntartó” feladatuk, másodsorban pedig a juhok hármas ikerellései, szoptatási és egyéb problémák esetén a kecskék a báránynevelésben is kapnak szerepet, amihez elléseiket február végére, március elejére hangoljuk, így elegendő idő van a gidák felneveléséhez. Az idén 95 bárányt tudtunk így „pótmamákkal” nevelni. Fajtáját tekintve ez egy alpesivel keresztezett vegyes állomány.
– A kecsketenyésztésben láttatok-e további lehetőséget?
– Természetesen figyeltük a piacot, és mutatkozott egy rés a hazai húshasznosítású kecskevonalon. 2007-ben megragadtunk egy kínálkozó alkalmat, vásároltunk egy osztrák törzskönyves búr kecsketenyészetet, így induló állományként 7 db anya és 1 db bak került hozzánk.
A búr kevésbé elterjedt még, ezért szakkiállításokon jelenünk meg, hogy népszerűsítsük a fajtát, több díjat és elismerést kaptak már állataim. Közösségi portálokon is igyekszünk a lehető legtöbb hírt az emberekhez eljuttatni, a párom sokat segít ebben.
A kifejezetten nagy testű tenyészállat egész megjelenésében a hústermelést sugallja. Az anyák testtömege mintegy 70-80 kg-ra tehető, a bakok a 120-140 kg-ot is elérhetik. Rendkívül békés természetűek.
Jelenleg 30 törzsanya, a növendékek és 9 bak gida alkotja a búr törzstenyészetünket. A velük kapcsolatos teendőket elsősorban én és a párom intézzük, igazi kihívásként élem meg ezt a feladatot. A kiállításokon való részvétel, a bírálatok mind a munkánkat dicsérik, de igazi elismerést azoktól a vevőktől kapunk, akik vásárlási szándékkal érkeznek, és minden esetben tudnak az igényeiknek megfelelő tenyészállatot választani, így elégedetten távoznak.
– Felkészültnek érzed magad szakmailag egy ilyen volumenű feladat ellátására, hiszen villamosmérnökként egészen más elméleti tudásháttérrel rendelkezel?
– Édesapám mellett nagyon sokat tanultam a szakmáról, azonban a tenyésztés során szerzett gyakorlati tapasztalat mellett fontosnak éreztem, hogy még tovább gyarapítsam az ilyen irányú ismereteimet, ezért a Kaposvári Egyetemre jelentkeztem, és növényvédelmi szakirányon diplomáztam. Ezen a szakon a növénytermesztés mellett éppúgy tanultuk az állattenyésztést, és mindkét területen hasznos és használható szakmai képzést kaptunk. Ezt megelőzően egy ezüstkalászos, aranykalászos képzésen is részt vettem, továbbá mezőgazdasági vállalkozói technikusi képesítést szereztem. De igazi tanítómesterem a gyakorlati élet marad.
– Vannak-e további terveitek?
– Abból mindig akad. Olyan vagyok, mint a cápa, aminek mindig úsznia kell, sosem tudok egy helyben ülni, csinálnom kell valamit. Még fiatal vagyok, és érzek magamban elég lendületet.
A következő ötletünk a birtokon található halastavak rendbetétele lenne. Ezeket szeretnénk majd betelepíteni. A horgászat közel áll hozzám, de sajnos arra már tényleg nem marad időm.
– Rengeteg munka és lemondás jellemzi az állattenyésztési ágazatot. Szívesen cserélnél egy irodában dolgozó korodbeli fiatallal, aki délután meghatározott időben befejezi a munkát és hazamegy?
– Valóban sok áldozatot kell hozni, és mindezt évi 365 napon keresztül. Az állatokat karácsonykor, ünnepnapokon éppúgy el kell látni, mint más napokon. Szinte sosincs megállás, mégsem cserélnék egyetlen irodistával sem.
24 éves koromig semmit nem tudtam felmutatni, a jelenlegi munkában látom kiteljesedni magam. Vannak terveim, céljaim, úgy érzem, képes vagyok valami maradandót alkotni, s mindezzel egy egzisztenciát is meg tudtam teremteni. Szervezéssel és a munkák összehangolásával pedig minden évben jut idő nyaralásra, és a téli sportoknak hódolhatok is.
– Miközben végigvezettél, és bemutattad a gazdaságot, látom, büszkeséggel tölt el mindaz, amiről beszéltünk.
– Mindenütt a kezem munkáját látom. Töröm a fejem, hogyan lehetne mindez még jobb, s amit teszek, abban minden igyekezetem benne van. Amikor 8 évvel ezelőtt „igent” mondtam, nem sejtettem, meddig fogok eljutni. Minderre egyedül nem lettem volna képes, ezért hálás vagyok szüleimnek, édesapámnak, még akkor is, ha a generációs és véleménykülönbségek miatt előfordulnak közöttünk súrlódások. Nélkülük mégsem lennék az, aki ma lettem.
