Közvetlenül a román határ mellett, két felszíni folyóvíz, a Berettyó és az Ér találkozásánál található Pocsaj. Lakóinak száma napjainkban 2 700 körül van, de korábban kétszer ennyi ember is élt itt. Gazdag történelme során földvárral, majd annak helyén várral rendelkezett, és a földbirtokosok is szép számmal váltották egymást az elmúlt évszázadokban.
A 20. század elején aztán utolsóként gróf Zichy Ágoston és a nagyváradi egyházmegye volt a legnagyobb birtokos errefelé. A század dereka után az akkori rendszerváltás aztán ugyanolyan változásokat hozott a helyiek életében, mint országszerte. A szövetkezeti mozgalom, a kollektivizálás itt is meghozta a változást, nem mindenki örömére. Így az akkor még sokkal népesebb Pocsajon a javarészben mezőgazdasággal foglalkozó emberek bekényszerültek a szövetkezetekbe, amelyből kettő is alakult.
Köztük volt Barna György (75), aki húszévesen még alig értette, hogy mi folyik körülötte, de hamarosan tag lett a szövetkezetben, és szorgalmasan végezte a rábízott feladatokat, egészen a tsz összeomlásáig. A harminc év hozadéka az volt számára, hogy megtanult keményen dolgozni, és ebből azóta sem enged jottányit sem…
Egyedüli gyerek volt
Barna György a háborút kicsi gyerekként élte át, majd ötévesen elvesztette a háborúban legyengült, és súlyos – inzulin hiányában akkor még gyógyíthatatlan – cukorbetegségben szenvedő édesapját. Nehéz időszak következett a család számára, de édesanyja – aki később sem ment férjhez – mindent megtett annak érdekében, hogy a kisfia semmiben ne szenvedjen hiányt. Összeszorított fogakkal küzdött a megélhetésükért, amit úgy tudott elérni, hogy a háború utáni évtizedben élelmiszerrel kereskedett, ahogy Pocsajon mondják, kofa volt. Összeszedte a faluban a pucolt baromfit, a friss vágásból származó húst, a tejterméket, a tojást, és a hajnali vonattal Budapestre ingázva vitte az ott keresettnek számító termékeket.
Elképesztő kitartást és fizikai állóképességet igénylő munka volt ez, amelyet ráadásul a hatóságok sem néztek jó szemmel. Ezért megkereste azokat az „összeköttetéseket”, amelyekkel elkerülhette a büntetést, az előállítást.
Ez a munka tette lehetővé, hogy Barna György viszonylagos nyugalomban, és hiányérzet nélkül nőjön fel, és gyerekként ne szenvedjen hiányt semmiben. Hiába volt falusi gyerek, igazából nem volt kiskorában munkára kényszerítve, sem ránevelve, de ez nem jelentette azt, hogy később kerülte volna a munkát…
Nem sok választása volt
A fiatal Barna György, tervei szerint gazdálkodni szeretett volna, de akkoriban zajlott a téeszesítés, és a földek egy részét elvették. Alig húszévesen először a helyi kisebbik, „Új Élet” tsz-ben, az építőbrigádban próbálkozott, de nem tetszett neki igazán a munka, inkább a mezőgazdaság felé vonzódott, és így tagnak is felvették.
Hamarosan, 1960-ban megnősült, és odahaza a munka mellett azonnal jószágok tartásába fogtak. Tehenekkel, sertéssel és birkával foglalkoztak, aztán utóbbiaktól hamarosan megváltak. Akkoriban erős háztáji gazdaságok voltak, a háztáji állattartást és értékesítést később a szövetkezet is támogatta.
Közben beiratkozott a „traktoros iskolába”, ahol elsajátította a gépkezelést, és növénytermesztési ismereteket is szerzett. 1965-től már gépekkel dolgozott, akkoriban a Hofherr kerekes változatával, Zetor K-25-tel, UE-28-assal, Super Zetorral, majd MTZ-vel. Belejött a gépi munkákba, akkoriban is főként ipari növényeket termeltek – búzát, kukoricát, napraforgót –, amelyeknek a talaj-előkészítését, vetését, növényápolását kellett végezni.
Közben megismerte a földek viselkedését, amit később nagyon jól tudott hasznosítani. Ma is – magángazdálkodóként – a vízelvezető árkokat kémleli, ha kimegy a határba, hogy van-e bennük víz. Ha van, akkor nincsen baj, mert a növények gyökerei elérik, ha viszont nincsen, akkor már a terméskilátásokat is óvatosabban kell becsülni.
A tsz-időszakban becsületesen dolgozott, egészen a rendszerváltásig, amikor azonban a szövetkezet megroggyant, és Barna György az első volt, aki határozottan a kilépés és a vagyonrészének kivitele mellett döntött.
Traktort, munkagépeket, pótkocsit igényelt és kapott meg, persze hamarosan mások is követték a példáját. Azt az MTZ-t hozta ki, amellyel a legtöbbet dolgozott, ami tulajdonképpen a társa volt hosszú éveken keresztül. Ma a tulajdonában és a gondozásában lévő 50 ha körüli földhöz elég is egy erőgép, nem beszélve arról, hogy a gép minden rezdülését leköveti, minden apró hibáját kijavítja, ha kell…
Gazdálkodás egyénileg
A kiválás után nem volt idegen a munka odahaza sem, hiszen a család örökölt földjei mellett hamarosan liciten is tudott földhöz jutni, majd pedig vásárolni, és néhány hektár erdőre is szert tett. Összejött földbérlettel együtt 50 ha, amiből 15 ha kaszáló, de arra is nagy szükség van, a szálastakarmány miatt.
Első évben mindjárt lucernát vetett az állatoknak, mellette kukoricát és napraforgót. Úgy emlékszik rá, mintha ma lenne, pedig annak már 25 éve. Azt is megjegyzi, hogy első éven búzát is vetett, de fuzáriumos volt, és nehéz volt eladni, ezért aztán merő óvatosságból azóta sem vetett. Helyette inkább az árpa termesztését szorgalmazza, elsősorban a disznók miatt, mert a hízlalásról nem akart lemondani.
Aztán szépen lassan beművelte a földeket, rendbe tette a kaszálót, és attól kezdve már szinte csak az időjárás a felelős azért, hogy miből mennyi terem. A háznál pedig kezdetektől teheneket tartottak, és a tejtermelésre helyezték a fő hangsúlyt.
A tej mennyiségét mindig meghatározta a jó széna és az abrak, amelyre komoly figyelmet fordított, hogy a magyar tarkák ne szenvedjenek hiányt. Természetesen már 1970-es évek óta fejőgépet üzemeltettek, a rendszeresen 8-10 tehén fejésének megkönnyítése érdekében.
A tehenek mellett sertés is volt és van mindig a portán, amely elsősorban saját, illetve családi szükségletre hízik. Korábban tenyészkoca-előállítással is foglalkozott Barna György, aki egy gödöllői cég partnereként végezte ezt a munkát, jelentős állami támogatás mellett. Aztán egy idő után elmaradt a tenyésztői munka, csak a hízlalás maradt, de az hozzáértő módon – ahogyan azt az ólban ma is látható gyönyörű lapályok igazolják. A gépek pedig igazodnak a gazdaság berendezkedéséhez, vagyis semmit sem kell már kézzel végezni, az állatgondozáson kívül. A takarmány betakarítása – kaszálása, rendsodrása, bálázása és a körbálák begyűjtése – egyszemélyes munkává karcsúsodott, csak fizikum, kitartás, tapasztalat és hozzáértés kell hozzá, de a gazda szerencsére mindezekkel rendelkezik…
Szeret dolgozni
Barna György az a típusú gazdaember, aki nem tud meglenni munka nélkül. Ha éppen végzett valamivel, akkor egy szusszanásnyi szünet után már munka után néz, és talál is ekkora portán. A munka hozadékának pedig volt és van is helye, hiszen három gyereket neveltek fel.
Két fia és a lánya naponta megfordulnak a szülői házban, igaz, nem feltétlenül azért, hogy kivegyék részüket a munkából. Más irányba kötelezték el magukat, nem a mezőgazdaság áll az érdeklődésük középpontjában. Ezért fogalmaz úgy huncut mosollyal, hogy már öreg, de még fiatalosan mozog, hiszen a munka zöme az övé, saját magának szervezi. És ez valóban így van, mert szemmel láthatóan ő az a szálkás, inas típusú ember, akit megszakítani sem lehet.
Nem csak fizikumában erős, de logisztikában, munkaszervezésben is, és nem utolsósorban előregondolkodásban. 30 ha feletti szántó művelése mellett a szálas kaszálása és begyűjtése is rá vár, és nincs segítsége. A dolog érdekessége, hogy még élvezi is a gazdálkodást, hiszen a maga ura immár 25 éve, így nem hibáztathat senkit, ha valami nem sikerül. Munkabírásával, jövőbeni terveivel a fiatalokat is megszégyeníti, jóllehet, tudja azt is, hogy az ember fizikai, szellemi teljesítőképessége véges. Csak éppen igyekszik nem gondolni az idő múlására, mert kizárólag a napi és a közeli feladatok elvégzésére koncentrál.
Nem szeretne gazdag lenni
Barna György egyszerű elmélet mentén gondolkodik, amikor azt mondja, hogy nem szeretne gazdag lenni, mert a hatalmas földterület, a sok alkalmazott mellett „begolyósodik” az ember. Ugyanakkor szegény sem szívesen lenne már, mert az csak a bajt és a veszekedést szüli. A középmezőnyt és a középszerűséget célozta meg egész életében, mert édesanyja intő szavait fogadta meg, aki azt mondta útravalóként: „fiam, sose járj elöl, mert orrba vágnak, de hátul se járj, mert fenékbe rúgnak”. Ebből nem volt nehéz kitalálni, hogy a középút a leginkább veszélytelen egy magafajta gazda számára.
Ezt az elméletet követte és követi ma is, mert az élet bebizonyította számára, hogy ha szorgalmas, és érti a dolgát, akkor biztonságosan dolgozhat, és családjával jól megélhet. Barna György ma is ennek szellemében dolgozik, kizökkenteni ebből lehetetlenség, de nem is próbálja meg sem a család, sem más…
Szigorú napirend szerint
Reggel 4 órakor kel, és egy erőt adó kávé után az istálló felé veszi az irányt, ahonnan kihordja a trágyát, magyarul kiganéz. Általában már előző este odakészíti a szalmabálát, amiből aztán majd adagolja a friss almot. Húsosládákba keveri meg az abrakot a teheneknek – saját receptje szerint –, mert ettől várja a tejhozam állandóságát. Ezután igyekszik forró vízért, mert a hízóknak azzal forrázza a darát, és keveri a moslékot, majd félreteszi, hogy hűljön, és feltáródjanak benne a tápanyagok. Aztán rögvest megkezdi a fejést, mert hol hat, hol kevesebb tehenet kell fejni, attól függően mennyi a szárazon álló.
A fejés után kapnak a disznók, majd régebben – amikor még voltak – a birkák etetése következett. Így telik az idő délelőtt kilenc óráig, amikor végre nyugodtan megreggelizhet. Utána egy kis pihenés következhet, vagy azonnal intézni kell a hivatali ügyeket a faluban, ekkor van rá idő. Ilyenkor – a „szabad programban” – rohan az idő egészen az ebédig, amit rendszeresen két órakor fogyaszt el. Persze takarmánybetakarítás idején, vagy amikor a földeken munka van, akkor az állatok ellátása után jön azonnal a földmunka, vetés, kaszálás, gyűjtés, stb.
A nap második műszakja pedig a reggeli időszakhoz hasonlóan már délután négy órától indul, és a hat órai fejéssel kibővülve estig tart ma is. Annyi időnkénti eltérés azért van, hogy bizonyos időszakokban még a borjak etetését és gondozását is be kell illeszteni a napirendbe. Aztán később a hízó bikák már jóval több feladatot adnak, amikor iperednek.
Kétségtelenül tartalmas napi program ez, és aki végigcsinálja, egészen biztosan nem kap kedvet a vegyes gazdálkodáshoz, hiszen szinte nincs is szabadidő a gazda számára, bár vendéglátónk azt állítja, hogy ezt is meg lehet szokni…
Jó erőben érzi magát
Barna György nem egy orvoshoz járó típus, nem volt rá szükség – mondja, kivéve az orvosi igazolások kikérését. Az egészsége ma is megengedi, hogy saját munkarendje szerint dolgozzon. Azt nem állítja, hogy úgy bírja a munkát, mint régen, de az erejéhez osztja be a tennivalókat.
Egyelőre nem enged abból, hogy szárnyas jószág, sertés- és tejtermelés egyaránt legyen a gazdaságában, és néhány bikát is meghízlal még eladásra. Ha a felesége nem betegeskedne, talán még többet is bírna, de a vele való törődés is elvesz az időből.
Kérges, dolgos keze van, megerősödött ízületekkel és egy ujj „foghíjjal”, amit egy akácfa körül megfeszült kötél szakított le azonnal, amikor megugrott a tehén. Két ujjperce bánta, de megszokta már, sőt ironikusan kezelve a dolgot hozzáteszi, hogy a nem létező vége viszket.
Mindez egyáltalán nem zavarja a hobbijában, ami a vadászat. Persze, fiatalabb korában több idő maradt erre, sőt Hencidán a vadásztársaságnál – amely korábban állami vadászterület volt – feladatokat is kapott. Az előző érában miniszterelnökök, miniszterek és befolyásos emberek vadászatának terítékeit szállította a hűtőházba, és ott forgolódhatott közöttük, ami akkoriban különösen bizalmi szerepkörnek számított. Ma is jó apróvadas a társaság területe – talán csak a fogoly kevés –, de Romániából a nagyvadak is rendre átlátogatnak, abban sincs hiány.
A kor előrehaladtával azonban minden gazdálkodási folyamatra több időt kell már rászánni, és a pihenést is jobban igényli az ember – mondja Barna György –, bár az ellen tiltakozik, hogy nagyon elfáradna. Ugyanakkor szakadatlanul tervez, és ellátja a családot hízókkal, neveli a borjakat, feji a teheneket, és finom „tanyasi csirkéket” nevel saját fogyasztásra. Egyetlen percig sem unatkozik, teljesen ismeretlen számára a tétlenség. Ma is felugrik – hetven kilójával – a pótkocsira, amikor a nála sokkal fiatalabbak létra után néznek…
Szabadidő híján
Barna György és felesége az egyszerű és szorgalmas gazdaemberek életét éli. Két fiuk és egy lányuk vigyázó szemüket a papa tevékenységén tartják, és ha kell, természetesen igyekeznek kisegíteni őt. Az unokák affinitása is vegyesen mutatkozik meg, hiszen a sport és a gazdálkodás is szerepel a fiúk elképzelései között, de egyelőre a lótartás látszik izgalmasnak egyikük számára, amit a nagyapa leginkább takarmánnyal segít.
Barna György elégedett, teljes életet élő gazdaember, aki a saját gazdálkodásának alázatos kiszolgálója. Ha valaki arra kényszerítené, hogy hagyja abba ezt a számára csodálatos munkát, talán belehalna ebbe a büntetésbe. Sajnos a felesége gyengélkedése és talán átmeneti mozgásképtelensége okoz némi fejtörést és többletfeladatot, de ezt is felvállalja.
Hogy meddig lesz képes erre a temérdek szellemi és fizikai munkára, ennek csak az egészségi állapota szabhat határt. Mert ha rajta múlna, akkor örökké gazdálkodna, hiszen ennél jobban ember nem szeretheti a paraszti munkát…
