Újra sorra kerül a mechanikus gyomirtás

Nemcsak gyomot irt, a talajt is javítja

A szántóföldi növénytermesztésben a mechanikus gyomirtás nemcsak a gyomnövények elleni védekezésben játszik fontos szerepet, hanem a termesztett kultúrák életfeltételeit is javítja. A különböző talajművelési eljárások – akár forgatásos, akár forgatás nélküli alapművelésről van szó – eltérő, de hatékony gyomirtó hatással bírnak. Az alapműveléssel és magágykészítéssel jól előkészített talajban a vetés utáni, akár kelés előtti vakboronálás, majd a vegetációs időszakban több menetben is végezhető mechanikus gyomirtás a gyomok visszaszorítása mellett a kultúrnövények fejlődéséhez is kedvezőbb feltételeket teremt. A mechanikus gyomszabályozás ezért ma is a növényápolási technológia egyik meghatározó eleme.

Miért kerül újra előtérbe a mechanikus gyomirtás?

A kémiai gyomirtó szerek egyszerűen és jól gépesíthetően juttathatók ki, ráadásul széles a választékuk és kedvező a költséghatékonyságuk, ezért a korábbi időszakban háttérbe szorították a mechanikus növényápolási technológiákat. Ehhez az is hozzájárult, hogy a korábbi mechanikus eljárások munkateljesítménye alacsonyabb volt, az alkalmazott eszközök műszaki színvonala pedig elmaradt a mai lehetőségektől. Az elmúlt időszakban ugyanakkor egyre világosabbá váltak a kémiai gyomirtás, általában pedig a vegyszerfelhasználás kedvezőtlen hatásai – például a vegyszermaradványok környezetbe jutása és a gyomnövények rezisztenciájának erősödése –, ezért széles körű jogszabályi szigorításokra került sor. Ez számos növényvédő szer, köztük több gyomirtó készítmény engedélyének visszavonását, illetve forgalomból való kivonását eredményezte. További vegyszerhasználati szigorítások is várhatók. Az Európai Unióban például az Európai Zöld Megállapodás 50 százalékos vegyszerfelhasználás-csökkentést irányoz elő.

A mechanikus gyomirtási technológia alkalmazásával nemcsak a gyomok pusztíthatók el, hanem a talaj állapota is javítható. A művelőeszközök a cserepesedés megszüntetésével sekélyen fellazítják a talajt, a kapillárisok megszakításával pedig csökkentik a kipárolgást és a vízveszteséget, miközben javítják a talaj levegőzését is (1. kép). A széles sortávolságú kultúrákban – az agronómiai szaknyelv szerint a kapásoknál – a fenofázishoz igazodó tápanyag-kijuttatás is megoldható egy menetben.

A mechanikus gyomirtás és gyomszabályozás látványos visszatéréséhez, illetve gyors terjedéséhez az előzőekben ismertetett okok mellett a műszaki eszközök fejlődése is nagymértékben hozzájárul. A folyamatos fejlesztések eredményeként egyre korszerűbb, új konstrukciók állnak a felhasználók rendelkezésére. A gyártmányfejlesztés egyrészt a jobb szerkezeti anyagok alkalmazására és a szilárdsági paraméterek javítására irányul, másrészt a szélesebb technológiai alkalmazhatóságot szolgálja. A korszerű gépekre ma már az automatikus soron tartás, a kamera- és érzékelőrendszerek, valamint a GPS-alapú megoldások folyamatos fejlesztése jellemző.

Milyen kultúrákban működik igazán jól?

A mechanikai gyomirtás és gyomszabályozás technológiái – a vakboronálástól és boronálástól a küllős kapáláson át a sorköz-kultivátorozásig és a tápkultivátorozásig – vetés előtt, vetés után, valamint a vegetációs időszakban, a fenofázishoz igazodva is alkalmazhatók a legkülönbözőbb kultúrákban. Az 1. táblázat adataiból látható, hogy a különböző munkaeszközök, az egyes növényféleségekben milyen módon alkalmazhatók.

A vakboronálástól a sorközművelésig

A vetés előtti és utáni mechanikus gyomirtás két alapvető eleme a vakboronálás és a gyomboronálás. A vakboronálás során a már elkészített magágyat még a kultúrnövény kelése előtt kezelik, így a csírázó gyomok nagy része már ekkor eltávolítható. A gyomborona később, a kelés után is használható, és addig segítheti a gyomok visszaszorítását, amíg az állomány fejlettsége ezt még lehetővé teszi (2. kép). Kalászosok esetében ehhez általában kissé magasabb vetőmagnorma szükséges.

Hasonló szerepet tölthetnek be a küllős kapák is. Ezek vetés előtt és után egyaránt alkalmazhatók: sűrű vetésű növényeknél a csírázás megindulása után, széles sortávú kultúrákban pedig kelés után. Gyomirtásban általában 20–40 mm munkamélységgel dolgoznak, de más feladatoknál ennél mélyebben is használhatók. Gabonában már a bokrosodott állományban is bevethetők, széles sortávú növényeknél pedig nagyobb növénymagasság mellett is eredményesen alkalmazhatók.

A magasabb növényállományban a leghatékonyabb mechanikus megoldás a sorközművelés. A sorköz-kultivátorral nemcsak a gyomokat lehet visszaszorítani, hanem egy menetben a tápanyag-utánpótlás is megoldható, ezért az ilyen gépeket tápkultivátornak is nevezik. Kukoricában és napraforgóban a sorközművelést általában több menetben, 4–6, illetve 8–12 leveles állapotban végzik (3. kép).

A szilárd vagy folyékony műtrágya-kijuttató adapterrel felszerelt kultivátorokkal a szükséges tápanyag közvetlenül az állomány közelébe juttatható, sorpermetezéssel pedig a sorok vegyszeres kezelése is megoldható.

Milyen gépek dolgoznak ma a sorok között?

Az előzőekben bemutatott mechanikus gyomirtási és gyomszabályozási megoldásokhoz ma már számos korszerű gépkonstrukció áll rendelkezésre, legyen szó gyomboronákról, küllős kapákról vagy sorközművelő, illetve tápkultivátorokról.

A gyomboronák hatékonysága a beállításon is múlik

A gyomboronák könnyű szerkezetű gépek, ezért többnyire függesztett vagy félig függesztett kivitelben készülnek. A kisebb munkaszélességű változatok általában fix vázasak, a nagyobbak pedig összecsukható vázzal készülnek. A rugós fogakat tartó boronatagok lengőkarokon kapcsolódnak a főtartóhoz. A nagyobb függesztett gépeknél a középső vázrész a traktor hárompont-függesztéséhez csatlakozik, a két oldalsó szárny pedig hidraulikusan fel- és lehajtható szállítási, illetve munkahelyzetbe (4. kép). A rugós fogú boronatagok sok esetben osztott kivitelűek, és a jó talajkövetés érdekében különféle felfüggesztési megoldásokat alkalmaznak. Egyes típusoknál a mellső részen láncos, a hátsón lengőkaros kapcsolódás biztosítja, hogy a gép egyenetlen felszínen is pontosan dolgozzon.

Küllős kapák: pontosabb munkavégzés, nagyobb rugalmasság

A gyomboronák aktív elemei az egyenként rögzített rugós boronafogak, amelyek átmérője gyártmánytól függően 6–12 mm között változhat (5. kép).

Anyaguk többnyire rugóacél vagy edzett acélötvözet, a fogak hajlítása és szögállása pedig típusonként eltérő.

A rugós fogak terhelése minden esetben állítható. Ez történhet központilag, tagonként mechanikus vagy hidraulikus módon, de egyes gépeknél az egyedi rugók előfeszítésével is. Az újabb konstrukcióknál már pneumatikus rugózást is alkalmaznak. Vannak olyan típusok is, ahol a rugós ujjak szögállása a tartókarok elfordításával változtatható (6. kép).

A küllős kapák váza egyszerűbb felépítésű: rendszerint zártszelvényű fő- és kereszttartóból áll. A kisebb munkaszélességű gépek többnyire fix vázasak, a nagyobbak osztott, csukható kivitelben készülnek (7. kép). A talajhajtású, csillagkerekes művelőelemek a jó talajkövetés érdekében rugózott, előfeszített lengőkarokon kapcsolódnak a vázhoz. A sortávolsághoz igazítás kengyelcsavarok oldásával vagy a lengőkarok felhajtásával történik, így a művelési sáv pontosan a növénysorokhoz állítható.

A legtöbb küllős kapa mögött kétsorban elhelyezett rugós fogú boronatagok dolgoznak, és ezekre a gépekre aprómagvető tartály is felszerelhető, így akár felülvetésre is alkalmassá válnak. Egyes konstrukcióknál a művelőelemek nem klasszikus kapatestek, hanem sugárirányban rögzített rugóacél pálcákból álló küllős kerekek (8. kép).

Ezeket a lengőkarokra párosával szerelik fel, szögállásuk pedig csavarorsóval állítható. A talajterhelést itt is tekercsrugók előfeszítésével lehet szabályozni. Ezekre a gépekre szintén felszerelhető aprómagvető egység.

A sorok között dől el az eredmény

A sorközművelő kultivátorok munkaeszközei hasonlóak a szántóföldi kultivátorokénál használt elemekhez, de ezeknél a gépeknél a pontos soron tartás alapvető követelmény. A kultivátor vázkerete minden esetben a traktor függesztőszerkezetéhez csatlakozik, helyzetét alapvetően a vontató pozíciója határozza meg. A mechanikus soron tartó érzékelők a kultivátor első gerendelyébe építve érzékelik a növénysort, és ennek megfelelően a munkaeszközöket tartó gerendely a sor irányváltozásához igazodva elmozdul (9. kép). Ezt a mozgást elektrohidraulikus vezérlés végzi.

Kamera, szenzor, GPS: így lett okosabb a kultivátor

A szenzoros és kamerás sorvezetésű gépek hasonló elven működnek, de itt a szoftveresen feldolgozott jelek gyorsabb és pontosabb beavatkozást tesznek lehetővé. GPS-alapú munkavégzésnél a szolgáltatók által biztosított, akár ±2,5 cm pontosságú RTK-jel áll rendelkezésre a traktor automata kormányzásához és a kultivátorra szerelt vevőegységhez is. Ilyenkor a kamera és a GPS-vevő együtt irányítja a kis védőtávolsággal dolgozó kultivátort (10. kép).

Gyomirtás és tápanyag-kijuttatás egy menetben

A sorközművelő kultivátorok fontos kiegészítői a szilárd műtrágya kijuttatására alkalmas adapterek. Ezek lehetnek mechanikus adagolású, gravitációs anyagtovábbítású, illetve mechanikus adagolású, pneumatikus szállítású rendszerek. A pneumatikus változatok tartályból, adagolóból, ventilátorból és vezetőcsövekből állnak. A folyékony műtrágyás gépek zárt tartállyal, szivattyúval, adagoló- és szabályzó-elektronikával dolgoznak. Az ilyen összeépített gépkapcsolatokat nevezzük tápkultivátoroknak (11. kép).

A folyékony műtrágya-kijuttatóval szerelt tápkultivátoroknál a szenzoros szabályozás és az ISOBUS-alapú adatátvitel lehetővé teszi, hogy az adagolás a traktor termináljáról vezérelhető legyen. Ennek köszönhetően ezek a gépek már differenciált tápanyag-kijuttatásra is alkalmasak. A sorközművelő kultivátorok emellett sávpermetező adapterrel is felszerelhetők, így a mechanikus és a vegyszeres gyomszabályozás egy gépben is összekapcsolható.

SZERZŐ: DR. KELEMEN ZSOLT MŰSZAKI SZAKÉRTŐ

---

MezőHír Tudástár: mechanikus gyomirtás – A gyomnövények visszaszorítására szolgáló növényápolási eljárás, amely fizikai talajművelő eszközökkel – például gyomboronával, küllős kapával vagy sorközművelő kultivátorral – pusztítja a gyomokat. A gyomszabályozás mellett javítja a talaj levegőzöttségét, mérsékli a párolgási veszteséget, segíti a vízmegőrzést, és bizonyos kultúrákban a tápanyag-kijuttatással is összehangolható.