Az idei év az aszályról szól, a MezőHírben is jócskán lehet, lehetett olvasni a kialakult helyzetről. Víz nélkül nincs élet, víz nélkül nincs mezőgazdaság sem. Ebben az írásban a víz három különösen hangsúlyos mezőgazdasági megjelenési formájáról lesz szó, melyeknek komoly ökológiai kihatásai is vannak.
Több mint ponty –tavak és a természet
Nincs tengerpartunk, nagy tavainkon a halászat évtizedek óta megszűnt, haltermelésünk így a halastavakon zajlik. A tavak kialakítása jellemzően évtizedekkel, néhány helyen évszázadokkal ezelőtt megtörtént, két legendásan régi halastó a tatai Öreg-tó, illetve a hortobágyi Öreg-tavak. A tavak hazánkban zömmel vagy körgátasok (az Alföldön) vagy völgyzáró gátasok (dombvidéken). Vízellátásuk előbbi esetben egy csatornán keresztül történik, míg utóbbinál az a vízfolyás gondoskodik róla, amelyiket elgátaltak.
A tómedrek profiljában és a lecsapolás módjában is van különbség. A völgyzáró gátas tavak mélysége a domborzat függvényében változik, a vizet pedig a völgyet kialakító vízfolyás szállítja tovább. A síksági tavak medencéi mindenhol azonos mélységűek (a halágyat kivéve), és valamilyen csatornába vagy élővízbe csapolnak le. Sok esetben ez a halastó szempontjából már felesleges víz vizes élőhelyek fenntartására, táplálására használható. Ezeket a lehetőségeket a jövőben jó volna még fokozottabban kihasználni!
Hazánkban a halastavak természetre gyakorolt hatásának könyvtárnyi irodalma van. A cikk második részében lesz róla szó, de itt is meg kell jegyezni: természeti adottságaink alapján az Alföldön hatalmas, több megyére kiterjedő mocsárvilágok lehetnének, tele hallal és a leggazdagabb élővilággal. Ezt az ember szüntette meg, így növelve a szántók részarányát. A közvélekedés az, hogy az ország területéhez képest elég kiterjedt halastórendszer valamit pótol az elveszett mesevilágért.
A halastavak néhány szerencsés vonása nagyban hozzájárul a fajgazdagsághoz, a sokszínű madárvilághoz. Az egyik a nádszegély. A több méter széles sűrű nádállománynak kulcsszerepe van abban, hogy a gátak kibírják a szelektől hullámzásba jött víz romboló hatását. A nádban a legkülönbözőbb madarak találnak otthonra, a kistestű énekesektől (nádi sármány, nádiposzáta, barkóscinege) a guvatféléken át (guvat, vízityúk, kis vízicsibe, szárcsa) a barna rétihéjáig és a gémfélékig. (Még nagyobb költési biztonságot nyújtanak azok a tavak, ahol nádsziget kialakulására is van mód, vagy ahol a kotráskor kitermelt anyagból sziget készült.)
A másik kedvező környezeti elem a gátak megerősítésére tudatosan ültetett, de gyakran spontán is növő fűzfák jelenléte. A halak is nagyon szeretik a víz fölé hajló, árnyékot adó lombkorona közelségét, de építkezik rájuk a függőcinege, ücsörög rajtuk megannyi madárfaj. Fontos lenne az újabb tavakon is füzeket ültetni, hiszen ilyen helyeken öntözni sem kell, az eredés esélye biztosra vehető.
A hazai haltenyésztés, áruhaltermelés fő faja a ponty. Takarmányozása részben a bejuttatott gabonán, részben a vizek természetes planktonján alapul. Utóbbi mennyiségét lehet fokozni istállótrágyával. (Laikusok számára biztosan furcsa a halastavi gátakon elhelyezkedő, majd időről időre eltűnő óriási trágyakazlak látványa…)
Ennek az a jelentősége, hogy a lehalászást lehetővé tevő lecsapoláskor olyan iszap kerül a felszínre, ami a sok trágyának köszönhetően nyüzsög a férgektől. Ha a lehalászás időben egybeesik a parti madarak tavaszi vagy őszi vonulásával, akkor ezek a vándorok terített asztalt találnak a tavakon. A verébnyi partfutóktól a nagyobb cankókig és az impozáns pólingokig, godákig egy-egy halastómederben akár több ezer madár táplálkozik egy időben, főleg akkor, amikor már a lehalászás lezajlott, és nincs zavarás, a tófenék viszont még sáros, iszapos. És persze vonzerőt jelent a madarak számára a hal jelenléte is. Ugyanakkor a halastavakon előforduló madárvilág összetétele nem a halevő fajok túlsúlyát mutatja, illetve többen méretükből adódóan a szeméthalakra specializálják magukat.
A halastavak, különösen a nagyobb tórendszerek jó része extenzív műveléssel dolgozik, sokuk természetvédelmi terület vagy a Natura 2000 hálózat része. Voltak próbálkozások, hogy a nálunk is egyre fontosabbá váló ökoturizmust és a haltenyésztést összekapcsolják. A Hortobágyi Öreg tavak erre jó példa: első nemzeti parkunk egyik fő idegenforgalmi attrakciója az itteni tanösvény és a hajdani gazdasági célú vasutat felváltó személyszállító kisvasút. Sok halastó azonban zárt kapukkal, szigorú biztonsági őrökkel, haragos kutyákkal fogadja a madarakra kíváncsi látogatót.
A jó adottságú, gazdag élővilágú tavak kezelőinek érdemes lenne megfontolni a több lábon állás jegyében az ökoturisztikai nyitást (madarászásra alkalmas betekintőpontok létesítése, fotóslesek kialakítása, családoknak is könnyen teljesíthető kirándulóútvonal kijelölése). A látogatók jelenlétének gazdasági kiaknázása már az egyéni ötletektől függ.
Természetesen a haltolvajok valódi problémát jelentenek, de nem érdemes egyenlőségjelet tenni a nappal távcsővel sétálók és az éjszaka más eszközökkel „dolgozók” között. Ahogy egy hortobágyi tóegységvezető fogalmazott jó húsz éve, egészséges humorérzékkel: „Engem nem zavarnak a madarászok, amíg nem a tó közepén lopják a halat dobóhálóval…”
Belvíz vagy kincs a föld alatt?
„A belvíz olyan állóvíz, amely esőzések, hóolvadás vagy a talajvízszintjének emelkedése miatt keletkezik. Ha a belvíz hosszabb ideig van jelen, a mezőgazdaságban kárt okoz azzal, hogy a kultúrnövények gyökérzete a tartósan vizes közegben károsodik. A belvíz által okozott károk megelőzése érdekében végzett műszaki tevékenységek összessége a belvízrendezés. Ennek elemei a víz gyorsabb lefolyását segítő csatornarendszer, a csatornák útjában lévő tereptárgyak vízáteresztését biztosító átereszek, illetve a belvizeket a magasabb vízszintű csatornákba vagy folyókba beemelő szivattyútelepek.”
A Wikipedia idézett szócikke számomra igazi anakronizmus, egy hibás és káros szemlélet elrettentő példája. Ha igaz lenne, akkor a Homokhátságon élnének a világ legboldogabb, legkisimultabb idegrendszerű gazdálkodói, hazánkban pedig egyetlen feladatunk lenne a szántók környékén: alaposan kitakarítani az átereszeket, hogy az a csúnya víz már márciusban eltűnjön, és a későbbiekben ne zavarja a növénytermesztést.
2022 nyara eléggé átrendezte a gondolkodásukat, de sokak szerint még mindig nem eléggé. 2022 csapadékos őszén beindultak a fenti idézetben is emlegetett szivattyúk, 2023-ban még lelkesen próbálkoztak sokan a kukorica helyett a szemes cirokkal és az őszi árpával, 2025-re visszarendeződött minden. (Meglátjuk, hogy néz majd ki a 2026-os vetésszerkezet…)
Az Alföld jó része valaha vízjárta hely volt, a folyók áradása a fokokon keresztül elhagyta a medret és az árteret, szétterült a még korábbi folyók medreiben, a laposokban, a réteken. A mély fekvésű helyeken tartósabban megmaradt, a sekélyebbekből lassan elpárolgott vagy a talajba szivárgott. Hiába minden folyószabályozás, csatornázás, a terület domborzati viszonyai nem változtak meg, vagyis ha majd lesz (mert előbb-utóbb lesz!) egy csapadékos évjárat, ezeket az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt felszántott medreket, ereket, mocsárfenekeket találja majd meg a víz.
A belvízfolt leeresztése kicsiben ugyanazt végzi el, mint az Alföld felszabdalása mélyre kotort lecsapoló csatornákkal. Látszólag A pontból (belvízfolt) B pontba (útárok) csorog X köbméter víz (a belvízfolt hossza, szélessége és mélysége alapján kiszámítva). A valóságban a vízállásban levő víz sokszorosa távozik a leeresztő árkocska teljes hosszában, hiszen az a felszín alatti víztükörből belefolyik, majd gravitációsan távozik. Elég logikus, hogy ha veszni hagyjuk a belvízfolt alá került növényállományt, akkor a vízállás körül jókora körben dús termés várható, hiszen a gyökérzóna közelében lesz a víz. (Ugyanezért kellene felülvizsgálni az alföldi csatornák jó részének a létjogosultságát…)
Hazánk élővilágának szerves részét képezik az időszakos, nyárra kiszáradó vízállások. Egy sor növényfaj számára a szántóföldeken levő felszikkadó iszapfelületek pótolják a hajdani mocsarak hasonló zónáit; nem egy esetben védett növényeket (pl. látonyákat) találtak a szakemberek a legközönségesebb belvízfoltokon. Sok madárfaj is kötődik ezekhez. A legismertebb talán a bíbic, amely ma már gyakrabban fészkel ilyen pocsolyák környezetében, mint eredeti élőhelyén. De van példa a fokozottan védett gulipán belvízi költésére is. Táplálkozóhelyként pedig rengeteg madár jelenik meg ezeken, különösen a már említett vonulásban levő partimadarak.
2022 azért hozott pozitív elmozdulást is. A belvízfoltok nem esnek ki a támogatásból, nem kell szükségszerűen („a rend kedvéért”) lezúzni, feltárcsázni vagy pláne felégetni az ott kinövő mocsári növényzetet. E sorok írásakor a legnagyobb videomegosztón 162.000 megtekintésnél jár a WWF Eltékozolt vizeink című filmje, a társadalom ingerküszöbét érezhetően átlépte a víz kérdése. Megkezdődött a nagyon várt Vizet a tájba! akció, amely a vízügyi szervek paradigmaváltásának feltűnő jele lehet. Eltökélt civilek ezt sok helyen nem várták meg, a homokzsákos vízvisszatartó gerillaakcióik híre bejárta az országot.
Mindenki érzi: az eddigi hozzáállás („a tőlünk elfolyó víz már nem okoz bajt”) a továbbiakban nem folytatható, vizeket kell megőriznünk, de nem kapkodva, nem a 2022-ben hangoztatott életképtelen módokon („Minden falunak víztározót!”; megalomán duzzasztóművek tervezgetése), hanem az évezredekig remekül működő természetes folyamatok segítségével, azok modern alkalmazásával. Sok-sok mély fekvésű rét, fenék, lapos, mocsár van a tájban, izoláltan vagy egykori vízjárása szerinti rendszert alkotva, ahol több tízmillió köbméter vizet lehetne eltárolni, hogy talajba szivárgásával vagy elpárolgásával segítsen az aszály elleni harcban. Ez az előttünk álló évek alighanem legsürgetőbb feladata.
Rizsföldek a székicsér szolgálatában
Nagyon kis területen termesztünk rizst, főleg Szarvas környékén és a Nagykunság néhány pontján. Ebben az írásban ez csak azért kerül szóba, mert nálunk az árasztásos termesztés a jellemző, vagyis a rizs a leginkább vízigényes növénykultúránk. Az éppen elárasztott rizskalickák vízimadarak sokaságának nyújtanak táplálkozóhelyet, de egy fokozottan védett, nagyon megritkult madarunk, a székicsér már csaknem kizárólag ilyen helyeken (gátakon, éppen szárazon tartott kalickákban) fészkel, vagyis ennek a komoly gépesítésű speciális haszonnövénynek igen komoly természetvédelmi vonatkozása is van.
Székicsérvédelem innovatív nyomkövető technológiával
Az MBH Bank 2023-ban hívta életre a Fenntartható Jövő Bankja programját, amelynek célja, hogy a fenntartható működésen keresztül érdemben hozzájáruljon Magyarország klímacéljainak eléréséhez. A program három stratégiai vállalásra épül: a biodiverzitás megőrzésére, a dekarbonizáció elősegítésére, valamint a zöld hitelezési célok megvalósítására. A program részeként a hitelintézet 2024 júniusában kötött támogatási szerződést a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, amelynek keretében öt éven keresztül támogatja az igazgatóság székicsérvédelmi programját.
A kezdeményezés célja a faj folyamatos monitorozása és a gazdálkodókkal való szoros együttműködés, a támogatás pedig lehetővé teszi a műholdas nyomkövető eszközök, valamint az ehhez szükséges tartozékok beszerzését és üzemeltetését. A székicsér Európa-szerte kevéssé kutatott faj, ezért a kutatásból kinyert adatok alapvető jelentőségűek a hosszú távú természetvédelmi intézkedések szempontjából.
A székicsérek állománya jelentősen megfogyatkozott: a 2000-es évek elejére, a fészkelő párok száma 20 alá csökkent a korábbi mintegy 500-ról. Jelenleg főként agrárterületeken, például rizsföldek közelében és kapáskultúrákban fészkel, ahol a mezőgazdasági munkák veszélyeztetik a fészkeket. A fajmegőrzési program során természetvédelmi őrök a költőhelyeket feltérképezik, és a gazdákkal egyeztetve, folyamatos jelenléttel védik a fészkeket és fiókákat. A projekt kezdete óta nyolc GPS jeladót helyeztek fel a madarakra, amelyek révén értékes adatokat szereztek a faj mozgásáról és élőhelyhasználatáról, valamint új fészkelőhelyeket is felfedeztek. Az intenzív védelem eredményeként a székicsér költőállománya mára 60-70 párra nőtt.
A természeti környezet védelme fontos szerepet játszik az agrárium fenntarthatóságában is. Mivel a székicsérek elsősorban agrárkörnyezetben fészkelnek, a fészkek védelméhez elengedhetetlen a gazdálkodókkal folytatott folyamatos párbeszéd és a mezőgazdasági munkák – különösen a növényvédelem és a talajmunka – időzítésének összehangolása.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és Magyarország vezető rizstermesztő vállalkozása, a nemzeti park igazgatóság működési területén gazdálkodó kisújszállási Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt. 2017 óta minden évben „székicsérbarát” ugarterületeket alakít ki talajforgatás és felszínkiegyenlítés révén, amelyek megfelelő fészkelőhelyeket biztosítanak a madarak számára. 2025-ben mintegy 80 hektáron alakítottak ki a székicsérek védelmére területeket, amelyek az első párok megjelenését követően egy hónapon belül legalább 14 pár madár sikeres költését tették lehetővé.
SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY KÁROLY
MezőHír Tudástár: Kalicka – A rizstermesztésben használt kisebb, elárasztott parcellákat nevezik így. A kalickák vízzel való feltöltése és lecsapolása a termesztéstechnológia része: egyszerre szolgálja a rizs vízigényét és a gyomok visszaszorítását. Magyarországon főleg a Szarvas környéki és a Nagykunságban lévő rizsföldeken jellemző.