Németországban a szeszélyes, zivatarokkal tarkított időjárás miatta gazdálkodók 80%-a csak július 18. után kezdte el az aratást, csaknem minden második gazdaságvezető pedig úgy látja, hogy csak augusztusban tud megindulni a kombájn. Az árakkal elégedetlenek. A magyar gazdálkodók sem számíthatnak nagy nyereségre.
Csak az árpára van végeredmény
Azon kevesek, akik már betakarították a búzát, az eredményekből azt látják, hogy ezt erőteljesebben sújtotta az aszály, mint az őszi árpát. Utóbbit ugyanis 7,4 t/ha-os átlagokkal vágták, szemben a tavalyi 6,9-es átlaggal. A betakarított teljes árpamennyiség a Német Parasztszövetség adatai szerint 9,1 millió tonna. Az őszi árpával bevetett terület 6,4%-kal csökkent 2024-hez képest, 1,22 millió hektáron folyt az aratása, és 7,3%-kal csökkent a tavaszi árpa területe is (334 ezer ha). A hozamnövekedés ezt ellensúlyozni tudta.
A repcét a tavalyinál kissé nagyobb területről, 1,1 millió hektárról takarították be, az első hozambecslések szerint a tavalyival szinte megegyező átlaggal, 3,3 t/ha-ral. Tavaly 3,63 millió tonna volt a végeredmény, és idén is hasonló lehet. A végső számokra még várni.
A búza vetésterülete viszont 12%-kal nőtt tavaly óta, már 2,78 millió hektárt foglal el a növény. Egyelőre csak annyit tudni a hozamáról, hogy gyengébb lesz az árpáénál.
Nem tetszenek az árak
Az árpára már befutottak az első vételi ajánlatok. A hírek szerint a felvásárlók helyenként kifogásolják az áru fehérjetartalmát, az elhangzott árakkal pedig elégedetlenek a gazdálkodók. Szerintük a jelenlegi ajánlatok nem fedezik a költségeiket. A jellemző árszint 165 euró/t (65 ezer Ft/t). A búza 180 eurós (71 ezer Ft/t) árszintről indul. A párizsi tőzsde egyenletes áremelkedést vár a malmi búza piacán, a kötések szerint decemberre 204 euró, májusra 216 euró lehet a termény reális értéke.
A magyarországi árak jelenleg az árpa esetében, 67, a takarmánybúzánál 73, míg az étkezésinél 76 ezer forint körül alakulnak. A javító tételekért 82 ezer forint feletti összeget adnak. A magyarországi árszint a németországinál alacsonyabb hozamok miatt csak egy enyhe pluszt hoz a termelési eredményben, sok nyereség nem képződik a növényen.
Ez a cikk is érdekelheti a hazai piacról: 10 ezerrel drágább a kukorica, mint a kenyérgabona.