Egy kétszáz hektáros kukoricatábla előző év októberétől (vagyis az alapműveléstől) a termesztés évének májusáig, a növényállomány megugrásáig kopár, rejtekhelyet kereső élőlények számára sivataggal egyenértékű. Innen ered az „agrársivatag”, „kultúrsivatag” kifejezés, ami nálunk különösen azért fajsúlyos, mert hazánkban nagyon nagy a szántóföldek aránya. A szakirodalomban viszont az „agrártájak madárvilága” címszó alatt mindenféle fákhoz, bokrokhoz, cserjésekhez, sövényekhez kötődő fajokat tárgyalnak, vagyis fontos körbenéznünk házunk táján ebben a kérdésben is.
Mezővédő erdősávok régen és ma
Nem kell feltalálni a puskaport: a tavaszi porviharok, a földeket kiszárító böjti szelek, a mezei élővilág elszegényedése mind mérsékelhető az uralkodó széljárás felől telepített, 10–15 m széles, két oldalán alacsonyabb, cserjékkel besűrített erdősávval. Jó hetven éve komoly kampány zajlott velük kapcsolatban, az akkor ültetett erdősávok ma igazán a vidéki táj díszei. Már ahol megmaradtak, mert sajnos a sorsuk az utóbbi évtizedekben nem volt valami rózsás. Az első kivágási hullám a gépesítés nyomán következett be az 1960-as években, amikor rengeteg fasor és erdősáv tűnt el a nagy táblák kialakításakor. Utána jött egy évtizedre rá a repülőgépes növényvédelem fénykora, amikor már a nagy táblák körüli fák is akadályozták a rárepülést, így több ezer (!) kilométeren folyt szervezett kivágás.
A ’80-as évek eleji melioráció (sok más kártétele mellett) a fás növényzetet is kiirtotta a mesterségesen kiegyenesített utak, útárkok környékéről. A rendszerváltozáskor az erdősávok ápolása, gondozása, pótlása századrangú kérdés volt, a téli tűzifa beszerzése annál hangsúlyosabb. Napjainkban az új erdősávok nem „vesznek el” a támogatás szempontjából, telepítésükre és ápolásukra vannak pályázati források. Ugyanakkor vélt vagy valós okból (munkaerőhiány, bizonytalan időjárás) faültetéssel szinte senki nem bajlódik.
Az erdősávok közvetlen gazdasági előnnyel járnak, a kieső területet a magasabb termésszint kompenzálja. De vannak közvetett gazdasági és közvetlen ökológiai előnyök is, ez az írás pedig a cikksorozat jellegénél fogva elsősorban erre helyezi a hangsúlyt. Megfelelően változatos fajösszetétel révén állandóan a szántó környékére „költöztethetők” a gazdálkodás segítői: beporzó rovarok, ragadozó ízeltlábúak, rovarevő énekesmadarak, bizonyos idő elteltével a mezei pocokkal táplálkozó ragadozók. Búvóhely teremthető a mezei vadaknak: fácánnak, mezei nyúlnak, illetve sok, agrárterületen csak átvonuló madárfajnak (elsősorban énekeseknek). Akinek van ilyenre ideje, kedve, az még gyűjthet is a saját erdőcskéjéből bodzavirágot és -bogyót, kökényt, hecsedlit, gyógytea alapjául szolgáló hárs- vagy galagonyavirágot.
Az erdősáv szerkezetére vonatkozóan a pályázati előírás konkrétan fogalmaz, de gyakorló gazda panaszkodott arra, hogy néhány elem bosszantóan életszerűtlen és idejétmúlt. Ezért inkább általános javaslatokat teszek olyanoknak, akik saját döntés alapján vág(ná)nak bele a munkába. A fafajok ne legyenek özönnövények, ezért kerüljük a fehér akác, turkesztáni szil, nyugati ostorfa, kései meggy ültetését. Törekedjünk a szárazságtűrő fák kiválasztására (mezőségi talajon pl. szürke nyár, virágos kőris, mezei juhar, molyhos és kocsányos tölgy, az idegenhonosak közül fehér eper). Fontos a gazdag, változatos cserjeszint, ahol csak a honos fajoknak van helyük (fekete bodza, galagonya, kökény, vadrózsa, szeder, varjútövis, fagyal stb.).
Az amúgy fészkelőhelyként és bogyótermőként is kiváló sóskaborbolya a gabona-feketerozsda köztesgazdájaként inkább ne legyen a listánkon. Ha az erdősáv telepítése valakinek túl nagy falat lenne (magam is ebben a cipőben járok), az itt leírtak a cikk második felében olvasható facsoport létrehozásánál alkalmazhatók.
Fasorok
Egy korábbi történelmi korból származnak a fasorok. A nagyobb uradalmakban divatos dolog volt fasorokat, allékat telepíteni (vagy precízebben: a béresekkel, jobbágyokkal telepíttetni) a kastélytól, kúriától kiinduló szokásos hintózások, kilovaglások útvonalán. Ha a 70 éves mezővédő erdősávok most vannak a legszebb korban, akkor ezek a nem egyszer 150–200 éves fasorok bizony már túl is vannak rajta. Gombás betegségek, viharkárok tépázzák őket, fontos lenne tehát, hogy a magyar tájban új fasorok vegyék át a szerepüket.
A szántóföldek közötti dűlők nagyon sok helyen kopárak. Ahol nincs útárok, ott jellemző látvány, hogy a háromméteres földút mindkét oldalán gondosan be van vetve az utolsó centi is, amit aztán az ikerkerekes nagytraktor ugyanilyen alapossággal tesz a földdel egyenlővé… Tájképi és ökológiai szempontból is nagy előrelépés, ha legalább mi kihagyunk egy sávot, és az egyhangúságot fasorral oldjuk fel. Telepítése, gondozása sokkal egyszerűbb, mint az erdősávé, ugyanakkor gazdasági előnye kisebb, a környező szántókra gyakorolt hatása csekélyebb mértékű.
A fafaj kiválasztásánál itt is érdemes mellőzni a sok galibát okozó inváziós fás szárúakat. A fasor szerkezeténél lehet játszadozni az eltérő növekedési erélyű fajokkal. Gyorsan növő fák (pl. nyarak) közé betehetünk egy-egy „ráérős” tölgyet vagy eleve alacsonyra növő cserjefajt. Fontos teendő a fiatal fácska fizikai védelme, az őzek, szarvasok kártétele akár külön vadhálótekerccsel, akár levágott tüskés ágak törzs körüli felkupacolásával megelőzhető. Nem javaslom a műanyag törzsvédők használatát: egy lelkes őzbak másodpercek alatt lebontja, utána már csak műanyag szemét lesz.
Mezsgyék, sövények
Szerencsére még maradtak fajgazdag, helyenként a természetes, ősi növényzetet is őrző mezsgyék. Általában sűrű bokrosok és jókora fák alkotják, de a szegélyükben, két oldalon számos lágy szárú vadvirág is díszlik, igazi menedékhelyet nyújtva rengeteg élőlénynek. Nagyon fontos ezek megőrzése; ha valaki ilyenek szomszédságában gazdálkodik, figyeljen rá, óvja minden eszközzel (akkor is, ha tulajdonilag nem az övé)!
Ha az agrártáj változatosságáról, változatosabbá tételéről külföldi tapasztalatokra vagyunk kíváncsiak, garantáltan eljutunk az angol vidékig. Több évszázados hagyománya van ott a birtokokat elválasztó sűrű, metszéssel tovább sűrített, ember számára áthatolhatatlan, de az állatvilágnak otthont adó sávoknak, ezek neve angolul hedge. A szótár sövénynek fordítja, ez a magyar szó ma már az elektromos sövényvágóval trimmelt élő sövényt juttatja eszünkbe, de valaha nálunk is volt itt-ott mezei sövény. Levágott ágakat, gallyakat, kivágott cserjéket halmoztak fel a telekhatár hosszában, majd ezt magára hagyták, az oda leszálló madarak pedig ürülékükkel betelepítették a cserjéket.
2020 őszén egy fajgazdag, de erősen cserjésedő védett löszgyepen egy délelőttnyi munkával tucatnyian dolgoztunk az értékes lágy szárúak érdekében, kivágva a kisebb-nagyobb galagonya- és kökénybokrokat egy pár száz négyzetméteres területen. A gyep közelében húzódik egy táblánk, így adta magát az ötlet, hogy a komoly mennyiségű anyagot a föld szélén kerítésszerűen halmozzuk fel. Ekkoriban már túl voltam néhány elkeseredett cserjeültetési próbálkozáson, a kis növénykéket a járművek és a vadállomány együttesen takarította el.
Kíváncsi voltam, hogy a tövisek védelmében csakugyan megerednek-e fás szárúak. Kijelenthetem, hogy a módszer működik. Másfél méteres feketebodza-, varjútövis- és vadrózsabokrok nőttek ki az ágak alól, ráadásul két éve a cigánycsuk is lefészkelt ide (láttam az élelmet hordó szülőmadarat besurranni a gallyak alá). „A természet megoldja maga, ha hagyjuk” – tartja a mondás. Annyit én is besegítettem, hogy ültettem tölgycsemetéket is a tövises ágak védelmébe, illetve idén év elején újabb cserjeirtó akció levágott anyagával frissítettük a négy év alatt megroskadt, ellaposodott tüskesövényt. (Minden vágyam, hogy akkora bokrok nőjenek a szántóink szélén, mint amekkorákat 100 méterrel arrébb közös erővel, izzasztó munkával vágunk ki természetvédelmi megfontolásból. Ki mondta, hogy az élet nem bonyolult…?)
Változatos foltok telepítése
Több oka lehet annak, hogy egy 30.000 m2-es parcellán a valóságban 29.900 m2-en zajlik növénytermesztés. Kimarad a vetéshiba, háromszögelési pont környezete, a géppel ívessé lekerekített derékszög, sarokra beásott oszlop vagy stabil T fa melletti terület stb. Ha nem akarjuk eljátszani a traktorral a „Nem kell nekem műszer, én magam vagyok az” mutatványt, és kényelmesen kihagyjuk a művelésből a sarokpont vagy a T fa környékét, akkor semmi nem gátol bennünket abban, hogy az agrársivatag unalmát egy apró oázissal dobjuk fel.
Jó néhány ilyet telepítettem már; a legfontosabb eszköz mindenképpen a vadháló és megfelelő magasságú oszlopok. Ezek nélkül ne is fogjunk bele a dologba. Igen előnyös, ha az oszlopaink ülőfának is alkalmasak, hiszen a bolygatás nélküli foltunkba a mezei pockok is be fognak látogatni. (Mindez nem igaz arra az esetre, ha magát a T fát kerítettük körbe.)
A bekerített részre ültessünk mindenféle őshonos fás szárút, fákat, cserjéket, minél változatosabban. Végezzünk kézi gyomszabályozást, használjunk talajtakarást, metszéssel alakítsuk a bokrokat sűrűre. Néhány éven belül kis csalit veszi majd körbe a lassan cseperedő fákat. Vásárolhatunk faiskolából, erdészeti csemetekertből, de aki még nem nézett szét ilyen szemmel, el sem hiszi, mennyi nekünk való őshonos suháng nő úton-útfélen, erdőszélen, útárokban, ösvény tövében, kaszálatlan gyepen. Ha rááll a szemünk, nyáron kifigyelhetjük a potenciális fás szárúinkat, amiket novembertől kezdve kiáshatunk és átültethetünk.
Zárásként említést érdemelnek még az agrár-erdészeti pályázatok, pl. gyenge adottságú táblák beerdősítése. Ez a cikk inkább egy elhatározásból, jó szándékból változtatni kívánó gazda útmutatója. A világ napjaikban nem erről szól, talán éppen ezért szép feladat önzetlenül munkálkodni egy olyan cél érdekében, ami évtizedekre előre mutat, és aminek jótékony hatását utódaink fogják igazán értékelni.
SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY KÁROLY
