A Dél-Európát érő időjárási anomáliák és a szállítási költségek emelkedése miatt újra kinyíltak az észak-európai exportpiacok a magyar dinnye előtt. Megfelelő fajtákkal és összefogással élni tudunk ezzel a lehetőséggel.
A tavalyinál több dinnyére is akadt vevő
Az előzetes adatok alapján éves szinten 10–15 százalékkal, mintegy 3300 hektárra nőtt idén a görögdinnye területe hazánkban, a sárgadinnye esetében is hasonló arányú volt a bővülés, ezt a növényt 440 hektáron termesztették az országban. Görögdinnyéből több mint 150 ezer tonnát, sárgadinnyéből 13 ezer tonnát takarítottak be a gazdák. A belföldi piac eladásai nem erősödtek, de az exportpiacokon bővülés mutatkozott. A termelők összességében közepes évet zártak – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztály Dinnye munkacsoportjának, valamint a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének közös szezonértékelő rendezvényén.
Idén az átlagosnál két-három héttel korábban, június végén indult a dinnyeszezon Magyarországon. Július közepén már a csúcson járt a betakarítás, ekkor egy időre a kánikula következtében a piacon egyszerre megjelenő termékek miatt visszaestek a felvásárlási árak, de ettől eltekintve a szezon elején és a végén elfogadható árakon tudták értékesíteni a dinnyét a termelők. Augusztus elejétől már keresleti piac alakult ki, a szezonnak a szeptember elején érkezett jelentős lehűlés vetett véget.
Bizakodó termelői hangulat
Az ingadozó árak ellenére átlagosnak ítélték az idei dinnyeszezont a hazai termelők, de szerintük jövőre további 5–7 százalékkal növekedhet a dinnyetermő terület. A többlet termésre azonban egyelőre külföldön kell vevőt találni. A belföldi piacon fogyasztásösztönző kampánnyal és a fajtaválaszték bővítésével (főképp kisebb méretű és magszegény dinnyékkel) bővíthető a jelenleg évi 10 kg körüli egy főre eső dinnyefogyasztás.
Kedvező, hogy hazánk korábbi meghatározó exportpiacain – például Németországban, Lengyelországban és Csehországban – élénkült a kereslet a magyar dinnye iránt. Ennek oka, hogy a mediterrán területeket is fokozottan érinti a klímaváltozás, és a szállítási költségek is jelentősen növekedtek, így ezekbe az országba egyre drágábban jut el a dinnye Dél-Európából. A Spanyolországot sújtó esőzések és az olaszországi aszály miatt kérdéses, hogy jövőre mekkora dinnyetermésre lehet számítani a kontinens déli részén. Emiatt a kereskedők is több a beszerzési forrással dolgoznak, ami a magyar dinnye számára piaci lehetőséget nyit – a keresett típusú dinnyék számára.
Jó az irány
A dinnye esetében is koncentrálódik a piac, így a stabil és sikeres értékesítés, az exportpiaci igények kielégítése egyre inkább megkerülhetetlenné teszi a termelők összefogását, a termelés és a piacra jutás koordinációját. További problémát jelent a munkaerő hiánya, amire megoldást kell találniuk a gazdálkodóknak. A termelőknek továbbá szem előtt kell tartaniuk, hogy folyamatosan változik a kereslet, évről évre nő az igény a kisebb méretű és a magszegény dinnyék iránt.
Lásd még szakcikkünket: Újra sikernövény a dinnye?