fbpx

Nem mese: batátapalánta akár a norvég termőtájra

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 november 17.

Idén viszonylag nagy a batátakínálat, csendes a piac. Az Egyesült Államok portékája a magas szállítási költségek miatt nem versenyez a spanyol batátával, így az itteni kereskedők bizakodva készülnek az értékesítési szezonra.

 

batátaültetés
Ahogy már nem újdonság Pest megyében, úgy Varsó mellett sem az a batáta (fotó: Horizont Média)

 

Mindenkinél jobban tárol

„Az európai piac az egyik legnagyobb édesburgonya-fogyasztó” – mondja Javier Santana, a spanyol Viveros Santana kereskedelmi igazgatója. A cég édesburgonya-fajták szaporításával, palánták nevelésével, termeltetéssel és a batáta nagykereskedelmével foglalkozik. „Partnereink a betakarítás kellős közepén járnak. Bár az amerikai batáta messze van, azért a térségünkben is akadnak még édesburgonya-termelő nemzetek, ilyen Egyiptom, Portugália, Marokkó” – sorolja a szakember, de aztán kiderül, valójában nem tart az itteni konkurenciától.

Egy amerikai technológia révén ugyanis forradalmasították az édesburgonya tárolását. Eszerint a gumókon található sérüléseket 30 fokos melegben, egy 90-95 százalékos páratartalmú kamrában 5 napon át gyógyítják. Miután behegedtek rajtuk a hámsérülések, 14 fok körüli hőmérsékletre hűtik. A gumók ezután 80-85 százalékos páratartalmú, megfelelő szén-dioxid-mennyiséggel ellátott tárolóban 5-7 hónapon át kitűnő minőségben elállnak.

„Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy a termés mintegy ötöde, ami korábban a feldolgozóiparba került, most friss termékként kerüljön felhasználásra. Hála a technológiának, ma már 5 nap alatt eladásra alkalmas állapotba kerül a batáta. Korábban a nyugalmi állapot elérése egy-másfél hónapig tartott, és több tárolási veszteséggel járt” – mondja Javier Santana. Egyiptomban például nem létezik ez a technológia. A nem hőkezelt, friss édesburgonya szavatossági ideje sokkal rövidebb, így nemcsak később kerül a polcokra, de hamarabb le is veszik onnan az egyiptomi árut.

 

Biopalánták, fehér batáták, norvég ültetésre is

Az édesburgonya iránti kereslet növekszik; azonban ez a gumós növény is megszenvedte a pandémiát. Idén 15-20 százalékkal kevesebb batátát tudtak értékesíteni a kereskedők, főként spanyol honban, az export azonban viszonylag stabil maradt. „A kisebb termelőink nehezebben birkóznak meg a termelési költségek növekedésével és a munkaerőhiánnyal. Ennek ellenére haladunk előre: új színárnyalatú fajtákat tesztelünk, sőt, találtunk egy nagyon termékeny, fehér húsú batátát is, amit jövőre szeretnénk piacra dobni” – mondja az értékesítési vezető.

Emellett folyamatosan megújítják a legértékesebb fajtákat, köztük a Beauregardot és a Convingtont, amelyek a legjobb tárolhatósági tulajdonságokkal és ízekkel rendelkeznek, és amelyekre a konyhai sokoldalúságuk miatt nagy a kereslet. A cég már Lengyelországban és Norvégiában is jelen van az ültetésre ajánlott fajtáival, olyan térségekben, ahol néhány éve még elképzelhetetlennek tartották az édesburgonya termesztését a hideg időjárás miatt. Növekvő irányzat a biotermesztés is, amelyre különösen alkalmas ez a szulákféle növény, tekintve, hogy nincs rokona, így érdemi kártevője sem az európai köztermesztésben. A cég ezért a 35 hektáros batátanevelő területéből már 14 hektárt a biopalánták előállításának szentel.

 

Lásd még a témában: Az édesburgonya (batáta)termesztése és károsítói.