fbpx

Hatékony gazdálkodás– az időjárási szélsőségek ellenére

Írta: MezőHír-2021/10. lapszám cikke - 2021 október 05.

A KITE Zrt. olyan időjárási szélsőségekhez igazított termesztéstechnológiát és az ahhoz jól illeszthető Köckerling munkaeszközöket mutatott be dalmandi rendezvényén, amellyel nemcsak megtartani, de akár növelni is lehet a termésátlagot.

Köckerling Kite

 

Szélsőségek szorításában 4.0

Nyolcadik éve ad otthont a Dalmand Zrt. a KITE Zrt. bemutatóinak, melyek címe immár negyedik éve a „Szélsőségek szorításában”, nem is ok nélkül. A KITE innovációs központjának szakemberei azon fáradoznak, hogy a szélsőséges időjáráshoz igazodva olyan technológiát kínáljanak a növénytermesztők számára, amellyel eredményesen gazdálkodhatnak – hangsúlyozta köszöntőjében Hadászi László innovációs főigazgató.

 

A szélsőségekre hangolt precíziós technológia elemei

Talajművelés

A klímastabil technológiát, annak elemeit tavaszi vetésű, őszi alapművelésű növényeken (cirok, kukorica, szója és napraforgó) mutatták be a KITE szakemberei. Ezek a növények igénylik az igényes talajművelést, ezért mélységben a növény gyökeréhez kell igazodni, de az aprómorzsás talaj is fontos – hívta fel a figyelmet Sojnóczki István technológiai fejlesztési igazgató.

Genetika és vetéstechnológia

A klímastabil technológiában a megfelelő vetőmag kiválasztása is kiemelt jelentőségű. Olyan hibrideket kell használni, amelyek stressztűrők, és alkalmazkodnak a szélsőségekhez. Amennyiben a vetőmagot a számára ideális módon helyezzük a talajba, akkor homogén kelést és állományt érhetünk el. Ekkor az egyes növények nem a környezeti feltételekkel, hanem egymással versenyezhetnek, ami nagyobb terméspotenciált eredményez, miközben a növények ellenállóbbakká válnak.

Tápanyagellátás

Fontos, hogy az inputanyagokat térben és időben is pozicionáljuk: oda és akkor juttassuk ki, amikor arra a növénynek legnagyobb szüksége van. Startertrágyát a magárokba, fejtrágyát a gyökérzónába injektálva, a növényvédő szert pedig oda, ahol a kívánt hatás legjobban kifejthető. Időben pedig a növény fenológiájához kell pozicionálni ezeket az anyagokat.

Növényvédelem

A technológiában a gyomirtás és az egyéb növénykórtani problémák miatti megfelelő beavatkozások is hangsúlyosak. A szélsőséges időjárás ugyanis olyan kártevőket, kórokozókat szaporít fel, amelyek ellen időben kell védekezni. A hatékonyság alapvetően a jó időzítésen múlik, amihez a KITE Zrt. szaktanácsadási szolgáltatást is nyújt.

 

Köckerling – kizárólag szántás nélkül

Vector – az univerzális nehézkultivátor

A technológia ismertetése után az ehhez jól illeszkedő Köckerling munkaeszközök mutatták meg, mire is képesek. A tárcsás művelők közül a Rebell – classic – T tárcsás borona és a Rebell profiline, a késes művelők közül pedig az Allrounder flatline precíziós szántóföldi kultivátor és az alapművelésre is alkalmas nehéz szántóföldi kultivátor, a Vector mutatkozott be.

A Vector munkaszélessége, a piacon egyedülálló módon, szárnybővítéssel könnyen és gyorsan növelhető. A gépet szárnyas késes művelőelemekkel felszerelve 10-12 cm-es tarlóhántásra, a késszárnyak levétele után pedig akár 30 cm-es alapművelésre is használhatjuk. Mint minden Köckerling gépen, itt is az 530 mm átmérőjű dupla STS-henger végzi a kíméletes visszatömörítést.

 

Köckerling Kite
Hagyományos és mulcsvetéses technológiához is kiváló vetőgép a Köckerling Vitu

 

Köckerling Kite
Az évjáratstabil KITE-technológiát Sojnóczki István mutatta be

 

Hatékony Köckerling tárcsás vetőgép

A tárcsás szekcióval kombinált

Köckerling Vitu vetőgép a hagyományos és a mulcsvetéses technológiába is jól illeszthető. Talajművelő része két sor tárcsás boronából, illetve egy sor simítóból áll. A 450 mm átmérőjű, pozitív szögállású tárcsalapok segítségével kiváló minőségű magágy készíthető vele a vetéssel egy menetben. Az eltolt elrendezésű tömörítőkerekeket a két sorban elhelyezkedő dupla tárcsás csoroszlyák követik, ami garantálja az egyenletes vetésmélységet – ismertette Szűcs Sándor a géppel kapcsolatos tudnivalókat.

A hektikus időjárás ugyan komoly kihívás elé állítja a gazdálkodókat, ám a rendezvényen kiderült, hogy megfelelő technológiával és a hozzá tartozó precíz munkaeszközökkel nemcsak megtarthatjuk, de akár növelhetjük is a termésátlagot.

 

Csomor Zsolt