fbpx

Megnyílt a 34. Bábolnai Gazdanapok

Írta: Sándor Ildikó - 2021 szeptember 09.

A magyar mezőgazdaság hírét már 34. alkalommal viheti a Bábolnai Gazdanapok kiállítás, ami ezúttal növénytermesztésben is kitett magáért.

 

Régi hagyomány új szemlélettel

Félévszázados évfordulóját ünnepli ugyanis a CPS, az egykori Kukorica Termelési Rendszer, amihez a gazdanapok ötlete is kötődött hajdanán. Emellett régi-új növényünk: a cirok is fókuszba kerül a kiállításon. Persze gépek nélkül sem maradunk: 22 gépkapcsolat várja az idelátogatókat – hangzott el a kiállítás megnyitóján.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár múltja szerint régi, szemléletében viszont a jövőt tükrözi a most nyílt kiállítás. Az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat már történelmi léptékű, de a szektorban ettől nagyobb potenciálunk van: akár kétszer annyi embert el tudnánk látni élelmiszerrel, mint amennyi hazánk lakossága.

 

Bábolna 2021
34. Bábolnai Gazdanapok megnyitó

 

Jó adottságok, ígéretes jövő

Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kihangsúlyozta: Bábolna nemcsak a tradicionális kiállítást, hanem a folyamatos innovációt is jelenteti már a 60-as évektől. – Fontos felismernünk, hogy az az ország földrajzi adottságai jók, van működő mezőgazdaság, így itt lesz is mindig élelmiszer. Ehhez persze tudás is kell, ezért újjáalakítottuk a szakképzési rendszert, a felsőoktatást is, népszerűbbé kívánjuk tenni a szakmánkat. Ehhez az egyetemen, mi a jövőt áruljuk. A legkorszerűbb megoldásokkal a mindennapi gyakorlat előtt kell járnunk 5-6 évvel – fogalmazott a rektor. Azt is hangsúlyozta, hogy a várost közelebb kell vinni a vidékhez, s ehhez a felelősségteli feladathoz adottak is a feltételek.

 

Bábolna 2021
Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

 

4200 milliárd segíti a célokat

Nagy István agrárminiszter Bábolnán sem mulasztotta el megköszönni a gazdák helytállását, amit a járvány idején is bizonyítottak. Ugyanakkor arra intett, hogy kihívások is maradtak bőven: kora tavaszi fagyok, 150 napig tartó aszály, majd esőzések. Megemlítette a társadalmi elvárásokat is, például az állatvédelem, a technológiai változások jelenlétét és az informatika térhódítását. – E kihívásokra mind keressük a válaszokat, mert korlátos a talajaink ereje, a csapadék szintén, és a munkaerő is. Ráadásul nem elég öt évre előregondolni, a technológia amortizációja, megtérülése is hosszabb ennél – húzta alá Nagy István. A miniszter leszögezte: csak új ismeretekkel tudunk megfelelni e kihívásoknak. Az új generációnak segítség és tudás terén az új agráregyetem szerepét méltatta.

A miniszter szólt az őszi törvénykezési időszakról is, ami ebben az ágazatban a gazdaságátadásra, a generációváltásra keresi a megoldást. – Míg a korábbi, ma már ősz halántékú generáció még érzelmi alapokon építette a gazdaságát, az új generáció a racionalitás mentén gondolkodik: más a cél, más a hév. Ehhez a pályázati források is már adottak, hiszen 4265 milliárd forint hozzáférhető most vidékfejlesztésre – mondta Nagy István.

 

Bábolna 2021

 

Díjak, elismerések az agrárgépek világának

Az idei Bábolnai Gazdanapokon az Agro-Alfa Kft. és a FLIEGL ABDA Kft. kapta meg az Agrárminisztérium különdíjait.