fbpx

Tetőzőben az árak

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 augusztus 17.

Idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál a KSH adatai szerint. A keresett árucsoportokban ennél sokkal nagyobb inflációt tapasztalunk.

 

grillezes
Meglódult a fogyasztás (forrás: vadkertinfo.hu)

 

Kiemelkedő az étolaj drágulása

Májusban még 5,1 százalékos volt az infláció, de a viszonyítási alap is alacsonyabb szinten volt, mint júliusban. Az összkép azonban nem sokat változott május óta. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett a leginkább. Az élelmiszerek ára 3,1, ezen belül az étolajé 27,5, a munkahelyi étkezésé 8,4, a margariné 8, a baromfihúsé 7,7, a liszté 7,2, százalékkal volt magasabb idén nyár közepén. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak.

 

fogyasztóiár-index főcsoportonként, 2021. május fogyasztóiár-index főcsoportonként, 2021. július

 

Üzemanyag: a tavalyi mélypont böjtje

Az üzemanyagok ára júniusban 19,8 százalékkal volt magasabb, mint egy éve. Májusban még 36 százalékos drágulást érzékelt a fogyasztó az alacsony viszonyítási alap miatt. Mivel az üzemanyag ára minden más, szállítandó áru érékét növeli, most ez hajtja leginkább az inflációt. A nitrogénműtrágya árával pedig közvetlen összefüggésben van. (Lásd még cikkünket: Júniusban megvadultak a műtrágyaárak.)

 

Az átlagos infláció felett

Januártól július végéig tekintve a fogyasztói árak átlagosan csak 4,2, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek. Mégis sokkal nagyobbnak érezzük az inflációt, hiszen minden árucsoportban, ami most „fontos” nekünk, azaz keresetté vált, ennél sokkal nagyobb mértékű az árugrás. A lakásjavító és -karbantartó cikkekért 11,9 százalékkal kellett többet fizetni júniusban, szobabútorokért 10,7, a konyha és egyéb bútorokért 8,4 százalékkal. Az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe. Az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak – látszik, hogy ezen a téren is megindult az élet.