fbpx

Világlátás

Írta: MezőHír-2021/08. lapszám cikke - 2021 augusztus 05.

Ez a rovat indulása óta a közös gondolkodást szorgalmazza. E fülledt nyári napokon ugyan ez is nehezebben megy, de nyaralásom közben, elnézve az aratókat az utak mentén, számos gondolat fogalmazódott meg bennem. Abban reménykedve, hogy ezek közül talán néhány megérinti Önt is, kedves Olvasó, megosztok néhányat közösségről, partnerségről, a modern világunk nyújtotta lehetőségekről.

 

Euro bankjegyek

 

A közösségről

Nincs két ember, aki egyformán látná a világot. Mindannyiunkhoz más-más szűrőn, saját lelkünkön keresztül jut el a világ képe. Ezért tudunk olyan jókat vitázni apró és világmozdító dolgokon, és vagyunk oly különbözőek. Összerakva e képeket áll össze az egész. Ha például van ördögi kör, akkor isteni kör is van. Ez pedig a felemelő kör, ami annyit tesz, hogy többé tesz. Ilyen a közösség. Bárki hozzátesz valamit, attól mindenki több lesz. Ráadásul ettől az, aki hozzátesz, nem lesz kevesebb, sőt. Ez a közösség ereje, a felemelő kör. Ennek természetes része a terhek megosztása, a hatékonyság növelése. Máris eljutottunk a gazdálkodáshoz.

Az első blokk végére két gondolatot hozok Oláh Gábor A Szárnyas ember című regényéből, Önre bízva az értelmezést. (1.) „A tudás mélyíti és igazítja a hitet.” (2.) „Az lesz a jövő embere, aki először ad elfogadható formát az emberiség új vágyának.”

 

A partnerségről

A gazdálkodók és bankok viszonya alapjaiban változott meg az elmúlt években. Az egyértelműen kedvező tendencia hozzájárult az agrárszektor gyorsuló fejlődéséhez. De mi fordította a korábbi kölcsönösen dacos ellenállást partnerséggé?

A forró nyári napok mindannyiunkat megviselnek. Az aratás, a gyümölcsszüret mellett minden gazda a jövőbeli lehetőségein töri a fejét. A dömpingszerűen érkező pályázati lehetőségek láttán ezen nem is csodálkozunk. Azon viszont már igen, hogy mennyire inhomogén színvonalú fejlesztési elképzelésekkel, hiteligényekkel találkozunk a bankban. Az, hogy a járványhelyzet miatt számos ponton könnyítettek a dokumentációs igényen, nem jelentheti azt, hogy kevéssé precízen kell felkészülnünk. A számszaki átgondolást még ma is sokan csak nyűgnek tartják. Amikor pedig a bank érdeklődik iránta, hajlamosak vagyunk neheztelni rá.

Magam agrárosként dolgozom a bankban, és sok-sok év tapasztalatával a hátam mögött mondhatom, hogy egy projekt legfontosabb életképességi vizsgája a hitelhez jutás. Mondhatják persze, hogy bankja válogatja. Igen, ez így van. De ahol túl könnyedén csúszik át az előterjesztés, ott legyünk óvatosak. A fent emlegetett kapcsolati változás ugyanis az agrárszakmaiság megjelenéséhez köthető a bankokban. Az agráriumban dolgozó bankok között is nagy különbség van abban, hogy mit helyeznek előre az ügyfélkapcsolat kialakítása során. Elnézést a szerénytelenségért, de az agrártanácsadói banki modell, amelyet magam dolgoztam ki immár jó néhány éve, ennek egyik igen jó példája.

 

Hogy mik vannak!?

A gazdálkodók még ma is inkább a fogyasztói oldalon vannak az interneten. Pedig a digitalizáció, a közösségi média számukra is jó lehetőséget kínál a több lábon állásra. Még egy könnyed nyári téma, súlyos következtetésekkel.

Az internetes világ felborította az élet korábbi rendjét. Nem most, már évtizedes távlatban. A gazdálkodók számára is új lehetőségeket vagy, fogalmazhatunk úgy, kihívásokat hívott életre. Ne csak a precíziós gazdálkodásra tessék gondolni! Itt van például az online piactér, amely hihetetlen sebességre kapcsolt a pandémia idején. Aki nincs jelen a neten, az nem is létezik. Ezt már húsz évvel ezelőtt is sokszor leírtam. Most újabb aktualitását azért kapja az üzenet, mert a fogyasztók netfüggése, netfogyasztási szokásai újabb és újabb lehetőségeket kínálnak az Ön számára is.

Sosem felejtem el azokat a gazdafórumokat, amelyeket öt-hat éve tömegesen tartottam országszerte. Az ezekhez tartozó konzultációs lehetőségek során sok gazdának javasoltam, hogy tegye a neten láthatóvá tevékenységét. Legyenek kamerák az istállóban, az udvaron, az üzemben. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a vásárlókat érdekli, hogyan készül az élelmiszer, hogyan élnek a haszonállatok és persze a gazda is. Az ez iránti igény azóta tovább erősödött. Olyannyira, hogy egy jól átgondolt netes megjelenésből akár komoly kitörési lehetőség is lehet. Gondoljunk csak bele! Kik a mai idők celebjei? Mitől azok? Anélkül, hogy kritizálnánk őket, lássuk be, bármelyikünk lehetne az. Ráadásul a mezőgazdasági termelőknek komoly helyzeti előnyük származik abból, hogy természetközeli környezetben élnek és dolgoznak. Sok nemzetközi példát találni a neten arra, hogy a videómegosztókon, közösségi felületeken közvetített mezőgazdasági munka hatalmas nézettséget vonz. Ez pedig több szempontból is nagy siker lehet.

Egyrészt, pénzt hozhat. Akár nagyon sokat is.

Másrészt, láthatóvá tesz, hogy ne mondjam, ismertté, szerencsés esetben népszerűvé. Ennek is vannak ám tovagyűrűző előnyei!

Harmadrészt, közelebb viszi az élelmiszert a fogyasztóhoz, aki, lássuk be, igen kevéssé tájékozott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar világában. Pedig termékeivel minden étkezésnél kapcsolatba kerül.

Negyedrészt, éppen ezzel összefüggésben, védekezni lehet ily módon azok ellen a támadások ellen, amelyek az agráriumot az utóbbi időben érik. Gondoljunk az állattartókat érő „méregzöld” ütésekre, a klímavédelem politikai eszközként való alkalmazására, egyfajta ellenségkép kreálására, a helyettesítő termékek körüli propagandára. A sort hosszan lehetne folytatni. Ami azonban egyértelmű: ez soha nem fog véget érni. A fiatal generációk rendkívül keveset tudnak az élelmiszer-termelésről, rendkívüli módon befolyásolhatók netfüggésük által, és sajnos hiszékenyek. Az ezekhez a kihívásokhoz való alkalmazkodás egyik hasznos eszköze lehet a tudatos, jól megtervezett netes jelenlét. Kisfilmek, bejelentkezések, bemutatók. Íme, az ember, aki élelmet ad neked. Így és így csinálja. Nem varázslat, hanem tudás, gyakorlat és szorgalom.

E célokat nyilván rangsorolni kell, de ez a felsorolás akár meg is teszi. Az oly sokat emlegetett szemléletváltás újabb szintet kell hogy lépjen. Nem csak látni, hanem látszani is kell. Sőt, mutatni magunkat, befolyással lenni piacunkra, fogyasztóinkra. Mindezt professzionális módon. A projektet e célra kell felépíteni. Kik a célközönségem? Milyenek a médiafogyasztási szokásai? Mit néz a netes csatornákon? Mire kattint a közösségi médián? Ez az első nehézség. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és hozzáértők segítségét kérni. Ez azonban nem varázslat, mert legtöbbünk otthonában élnek ezek a médiazabálók, kütyübabrálók, gyerekek, unokák. Ők megmondják, hogyan kell ezt csinálni. Ha igazán komolyan vesszük, akkor persze szakértőket is könnyen találunk. Ma már a közösségimédia-felületek kezelése elismert szakma.

 

Laptop, munka

 

Következtetések:

  1. A világ gyorsuló ütemben digitalizálódik. Ezt ki kell használni!
  2. Egy sor előnye lehet annak, ha egy gazdálkodó saját médiacsatornát működtet.
  3. Az idegenkedés, elutasítás öngól. Nyitni kell a net felé. Nyilván nem kell mindenkinek ezzel foglalkozni, de meggyőződésem, hogy elértünk abba a korba, amikor egy sor magyar gazdának ez belefér a jövőképébe. A föld, a természet, az állat, a munka szeretete jól eladható árucikké vált. A pandémia felerősítette az élelmiszerek imázsát, és ez kivetül az előállítóira is.
  4. Az első lépés a böngészés. Nézzünk élő példákat, módszereket, sikeres projekteket a neten. Az szép, ha kitalálunk valami újat, de a jó példák óvatos átvétele is sikerre viheti az ötletet.
  5. Gondolkodjunk! Azt már minden gazda tudja, hogy nem elég a szakma élvonalába tartozni. Egy sor olyan képességre van szükségünk, amelyek apáink idején még nem is léteztek. Gyermekeink pedig már alig fogják ismerni a mai mezőgazdálkodás fizikai fogásait. A monitor előtt ülve fogják munkájuk túlnyomó többségét végezni. Ezt a folyamatot nem csak azzal segíthetjük elő, hogy fejlesztjük technológiánkat, technikánkat, hanem azzal is, ha megmutatjuk magunkat, munkánkat, életünket, szeretetünket a világnak. Akinek adottságai és képességei tehát megvannak hozzá, gondolkodjon el ezen a lehetőségen!

 

SZERZŐ: FÓRIÁN ZOLTÁN
VEZETŐ AGRÁRSZAKÉRTŐ
ERSTE AGRÁR KOMPETENCIA KÖZPONT