fbpx

Júniusban megvadultak a műtrágyaárak

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 augusztus 01.

Az AKI adatai szerint a műtrágyák értékesítési ára (a kálium-klorid kivételével) 5-24 százalékkal emelkedett idén egyik negyedévről a másikra, 2020-hoz mérten pedig 30 százalékos volt a drágulás mértéke. Az áremelkedés üteme hónapról hónapra gyorsult.

 

almaültetvény
Az áremelkedés nem fogta vissza az inputok iránti keresletet (fotó: Horizont Média)

 

Gyorsuló drágulás a műtrágyapiacon

A tavalyi év áprilisához mérten az eladott műtrágyák mennyisége 10 százalékkal nőtt idén, holott a nitrogéntrágyák ára emelkedett. A mészammon-salétrom (MAS) bő 12 százalékkal, az ammónium-nitrát pedig 14 százalékkal volt drágább, csak a Nitrosol (DAM) ára nem változott. A kálisó és a szuperfoszfát ára áprilisban még 10 százalékkal volt alacsonyabb éves összehasonlításban. A MAS-ból az áremelkedés ellenére is 18 százalékkal többet vásároltak a termelők, mint tavaly áprilisban, májusban pedig már 75 százalékkal (!) volt nagyobb a kereslet iránta, mint 2020 azonos időszakában. Ekkor az éves árkülönbség 23 százalékosra ugrott. Az ammónium-nitrát is tovább drágult, és májusban már szintén közelítette a 23 százalékos áremelkedési szintet. Ebben a hónapban már a monoammónium-foszfátért (MAP) is 28 százalékkal kellett többet fizetniük a termelőknek, mint egy évvel ezelőtt.

 

Júniusban aztán egészen megvadult a piac:

  • a MAP már 59 százalékkal (!) volt drágább, mint tavaly ilyenkor,
  • az ammónium-nitrátért 30 százalékkal,
  • a MAS-ért 26 százalékkal kellett többet fizetni,
  • így, bár a kálium-klorid csak 3 százalékkal került többe,
  • az NPK ára is 12 százalékkal emelkedett.

 

műtrágyaárak

 

A növényvédelem költsége kevésbé növekszik

A növényvédő szerek ára áprilisban jellemzően 4-6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet, de itt is akad két termék, ami olcsóbbá vált 7-8 százalékkal (egy boszkalid hatóanyagú gombaölő és egy mezotrion hatóanyagú gyomirtó). Egy pendimetalinos gyomirtó ugyanakkor kiugró mértékben (+12%) drágult. Májusban az éves árkülönbség jellemzően már csak 3-5 százalékos pluszt mutatott a 2020-as év áraihoz mérten, csak az előbb említett gyomirtó lett még drágább. Júniusban aztán másik két gyomirtó ára is meredek emelkedésbe kezdett, aminek 12-14 százalékos drágulás lett a vége éves összehasonlításban. Mindent egybevetve azonban a peszticidek áremelkedése jóval szerényebb mértékű, mint a műtrágyáké, nagyjából az infláció ütemét követi.

Ez a cikk is érdekelheti: Drága a műtrágya, de van mozgástér a spórolásra.