Őszre elkészül a salátaszedő robot

Már elég jól eldönti, hogy melyik fejet kell leszednie, és egész kevés hulladékkal azonosítja a vágási pontot a saláta tövén. A prototípust októberig összerakják a britek.

 


A mechanika már jól működik, a szoftvernek még egy kicsit gyakorolnia kell (forrás: Cambridge University)

 

Fele annyi ember is elég lenne

A fejes- és a jégsaláta a britek legértékesebb szántóföldi növényi növényei közé tartoznak. E két növényből mintegy 99 ezer tonnát takarítottak be Nagy-Britanniában 2019-ben, 178 millió font értékben. Megbízható idénymunkást azonban egyre nehezebb találni a szedésükre, a helyzetet pedig csak súlyosbította a Brexit és a Covid. Ezért fejlesztőmérnökök fogtak össze az Egyesült Királyság két legnagyobb salátatermelőjével, a G’s Fresh és a PDM Produce szakembereivel, hogy megoldják a salátabetakarítás automatizálását. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy szedőrobotokkal a felére csökkenthető a betakarítás munkaerőigénye.

A projekt kiemelt partnere a Grimme, ennek zöldségtermesztési ágazatában Thom Graham irányítja az együttműködést. A szakember utal arra, hogy a munkaerőhiány a bérek olyan mértékű növekedéséhez vezetett, ami már veszélyeztette a kertészeti termelők megélhetését is. A szezonális munkaerő előteremtése esetlegessé vált, a munka minősége pedig hullámzó. A robotizáció nemcsak a munkaerő-költséget csökkenti, de nagyobb biztonságot is ad a betakarítás idején. 2018-ban 123 ezer hektáron termesztettek salátát és cikóriát az EU-ban, ezeken a területeken mindenütt hasonló problémák merültek fel. A fejlesztők joggal bíznak abban, hogy egy salátaszedő robotnak mindenki örülne Európában.

 

Egy hagymabetakarítót építenek át

A saláta betakarításának folyamata az elmúlt 30 évben folyamatosan fejlődött. A szedést követő pár percben már megtörténik a termék válogatása, csomagolása, feldátumozása, raklapra rakása – mindez a termelő telephelyén. Ebből a jégsaláta levágása a legnehezebben gépesíthető folyamat – jegyezte meg az egyik fejlesztőmérnök, Richard Ellis. Természetesen a szedés első lépése – a levágandó fej kiválasztása – sem egyszerű, de a gépi tanulás rohamtempóban fejlődött az utóbbi pár évben. A projekt során egy póréhagyma-betakarító gépet alakítanak át úgy, hogy az fogóhevederek közé szorítva, tisztán emelje ki a talajból a salátát. Ezután eltávolítja a saláta külső leveleit, hogy a gépi látás számára jól azonosítható tövet kapjon. Ezután már csak a vágási pontot kell kijelölnie a fej és a tő elválasztására.

A robotkombájn prototípusát angliai terepi kísérletekben fejlesztik, a kezdő modell a tervek szerint az idei szezon vége felé, szeptember körül épülhet meg. A tesztelés ezután a G’s Fresh spanyol leányvállalatánál folytatódhat.

 

Lásd még a témában:

Japán almaszedő robot: gyors, mint az ember

Itt a spárgaszedő robot, ha nem jön a vendégmunkás

 

agrár automatizál betakarítás gépesít gépi szedés idénymunka mezőgazdaság munkaerő robot saláta szedés szedő robot szezonmunka vág vendégmunka