Meghúztuk az oroszlán bajszát, megint elszabadultak az árak

Két okból vált ismét meredekké a gabonaárak hazai emelkedése. Az egyik rajtunk kívül áll, a világpiaci aggodalmakat tükrözi. A másik ok viszont nagyon is rajtunk múlott: a forint alaposan megroggyant az uniós pénzek elvesztésének lehetősége miatt.

 


Az esők után igyekszik utolérni magát a kukorica (fotó: Gönczi Krisztina)

 

Riadalom az uniós pénzek miatt

Áprilisban volt utoljára ilyen gyenge a magyar fizetőeszköz, mint most, a Magyar Nemzeti Bank válaszul kamatemelési ciklust jelentett be. Az ok a Portfólió gazdasági portál szerint az, hogy az EU rendszerszintű problémákat lát a magyar jogállamiságban, és amíg ezen nem változtatunk, addig nem fogadják el a magyar helyreállítási tervet, illetve nem utalnak uniós támogatásokat Magyarországra. A portál szerint a kormány továbbra is kifizeti (megelőlegezi) a 2014-2020-as ciklus nyerteseinek a projektekre járó pénzeket, és elindítja a helyreállítási alap, illetve a 2021-2027-es ciklus programjait is. Ennek ára, hogy jövő tavaszig folyamatosan nő a már most is magas költségvetési hiány. Ez persze nyugtalanítja az állampapír-, illetve devizapiaci befektetőket, amit visszatükröz a ma is 359 körül billegő euró/forint árfolyam.

 

Aggódás a gabonákért

Mindeközben a világpiac sem túl nyugodt. A globális búza- és kukoricaárak emelkednek annak hallatára, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt időszak hőhullámai miatt csökkenhet a termés – írja a GrainTrade. Ez gyorsan visszarántotta az árpa értékét is, amelyik pedig a kiváló aratási eredmények után egy időre lecsökkent. (Lásd: Izzik az ország, vészjelzés a kukoricára, bezuhant az árpa.) Az ukrán kikötőkben az árpa ára 227 dollárról, azaz 69 ezer forintról indult, majd 192 dollárra, azaz 58 ezer forintra esett, de már megint 202 dollárnál, azaz 61 ezer forintnál jár. Tavaly ilyenkor csak 167 dollárt, azaz 51 ezer forintot volt hajlandó fizetni érte a piac. Most úgy tűnik, nagyon is szükség lehet erre a takarmánynövényre, hiszen a kukoricatermést bizonytalanság övezi. (Lásd: Ez már a vég: Brazília is kukoricát importál.)

 

Ukrajna lesz a világ első számú árpaexportőre

Ukrajna július 21-ig a szokásos mennyiségű, 300 ezer tonna árpát indított útjára a határain túlra. Oroszországban viszont nem fogják tartani a tavalyi exportütemet, hiszen az idei termőterület 6 százalékkal kisebb a tavalyinál, és a hozamok sem alakulnak jól. Mindkét országban még tart az árpa betakarítása, de az oroszok minden jel szerint átadják Ukrajnának a vezető exportőri címet. Tavaly az oroszok az elmúlt 10 év legjobb árpatermését aratták le, amiből 6,4 millió tonna került a külpiacokra. Az ukránok akkor csak 4,2 millió tonna árpa kiszállítására voltak képesek – jegyzi meg a portál.

 

agrár áremelkedés árfolyam árpa búza export gabona jogállamiság kukorica mezőgazdaság piac támogatás termés uniós pénzek