fbpx

Kukorica kontra cirok – a bemutató egyik kuriózuma

Írta: Barna Ferenc - 2021 június 28.

A rendezvény szervezői gőzerővel szervezik az idei szeptember 9–11. között megrendezendő 34. Bábolnai Gazdanapokat. A mezőgazdaság minden szegmense ki van éhezve a bemutatókra, sokan várják a kukorica és a cirok fajtabemutatókat.

 

Mezőgazdaság
Haál Gábor a rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója

 

Ebben az évben a kiállítás a fővárosban megrendezésre kerülő 80. OMÉK társrendezvénye

„Ahhoz, hogy az OMÉK igazán teljes legyen, szükség van olyan társrendezvényre, mint a Bábolnai Gazdanapok, ahol nem csak álló, hanem mozgó gépeket, gépkapcsolásokat is láthatnak működés közben a gazdák. A digitalizáció jegyében jelen pillanatban olyan innovatív és gyakorlati „fogásokat” mutatunk majd be, amelyek tájékoztatást adnak és megkönnyítik a döntést, ha a gazdálkodók gépvásárlást terveznek, vagy dönteniük kell a következő évi kukoricahibridek vetéséről” – hangsúlyozta Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója.

 

Lelkes készülődés zajlik a kiállítás fajtabemutatója terén is

Ebben az évben ünnepeljük a termelési rendszereket „útnak indító” bábolnai CPS megalakulásának 50. évfordulóját. Emlékezhetünk a fél évszázaddal ezelőtt elkezdődött hazai növénytermesztésben zajló nagy áttörésre, ami a fejlett technológiákkal és a hozzájuk tartozó korszerű gépi eszközökkel és inputanyagokkal addig soha nem látott fejlődést eredményezett a magyar mezőgazdaság gyakorlatában. Ennek a nagy léptékű, „forradalmi” fejlődésnek a bölcsője éppen Bábolnához, az akkori Állami Gazdasághoz kötődik.

Az amerikai mintára létrejött CPS (Corn Production System), magyar fordításban Kukorica Termelési Rendszer a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, valamint a hozzárendelt technológiával és fegyelmezett emberi munkával először Magyarországon, majd később a kelet-közép-európai országokban is jelentős változást eredményezett. Méltán tette Európa „kirakatává” a ’80-as években a magyar iparszerű növénytermesztést és állattenyésztést.

 

Mezőgazdaság
Dr. Kiss Erzsébet a fajtabemutatók szakmai vezetője

 

Hét nemesítőház közel 34 kukoricahibridje

A bemutatóhoz 2021-ben az RWA Magyarország Kft. (6 hibrid), a TradiscoSeeds Kft. (4 hibrid), a Corteva Agriscience (4 hibrid), a Pannon Genetic Kft. (6 hibrid), a Bázismag Kft. – Marton Genetics (7 hibrid), az Euralis Kft. (3 hibrid) és a Saatbau Linz (4 hibrid) biztosította a vetőmagokat. A vetés április 26-án egy kiváló minőségű vetőágyba történt.

„A kukorica is óriási fejlődésen ment át az elmúlt 50 évben, hiszen a nemesítőházak egymás után jöttek létre, és mindegyik arra törekszik, hogy valami újat, valami jobbat teremtsen. Emlékszem még a közel 50 évvel ezelőtti kukorica-fajtakínálatra, amikor bizony örültünk, ha egy-egy hibrid elérte a 8-9 tonnás termést, ma pedig már ott tartunk, hogy nem ritkán elérjük a 17-18 tonnát, sőt egyes kiemelkedő teljesítményű hibridek akár a 20 tonnát is” – idézte fel a CPS megalakulása óta a hazai vetőmagtermesztés fél évszázados történelmét dr. Kiss Erzsébet, a rendezvény fajtabemutatójának szakmai vezetője.

 

Igazi kuriózum ebben az évben a cirok

Az idén először elvetett cirokhibridek sora, mellyel e takarmánynövényben rejlő lehetőségeket szeretnénk megismertetni, továbbá felhívni a figyelmet értékes tulajdonságaira. A cirok tényleges alternatívát jelenthet a jövőben a szárazság okozta terméskiesések mérséklésében, ugyanis bizonyíthatóan kisebb a vízigénye és jobb a szárazságtűrése, mint a kukoricának.

Emellett termőképessége és a termés minősége is versenyképes vagy jobb a kukoricáénál a gyengébb adottságú és viszontagságosabb időjárású területeken. A kukorica-bemutatósor szomszédságában elvetett üzemi kísérletünkkel szeretnénk szó szerint is közelebb hozni a cirkot a termelőkhöz, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak e nagy jövő előtt álló növénnyel.

 

Mezőgazdaság
A cirok tényleges alternatívát jelenthet a jövőben

 

A rendezvény programjaiból ízelítők:

  • gyakorlati gépbemutató;
  • talajszelvény bemutató;
  • traktor-tesztvezetés;
  • drónbemutató;
  • Szaktanácsadási Pont működtetése…

 

Szakiskolai Nap – péntek

Eddig 17 iskola jelezte részvételi szándékát az eseményre, ami idén a várható közel ezer diáknak nyújt érdekes és színes programokat. A végzős diákokat – az AGRYA-val karöltve – a „Tiétek a jövő” című konferencián a továbbtanulási lehetőségekről tájékoztatjuk, amivel nem titkolt szándékunk, hogy minél több diák válassza élethivatásának a mezőgazdaságot.

 

Az álló gépeket kiállítók számos újdonsággal érkeznek

  • Egyike ezeknek a mezőgazdasági gépgyártók közül a New Holland, aki az energetikai átalakulás globális kihívásaira válaszolva elsőként indította útjára a Methane Power (metán erő) technológiával működő T6.180 traktorának sorozatgyártását. A jövőbe mutató innovatív megoldássokkal felszerelt, 100%-ban metángázzal hajtott, 175 lóerős erőgép egyedülálló alternatívát nyújt a CO2-lábnyom és a 30%-kal alacsonyabb üzemeltetési költségek csökkentésére.
  • Mindezek mellett a New Holland 2021. utolsó negyedévében bemutatja közkedvelt T7-es traktorcsaládjának továbbfejlesztett csúcsmodelljeit, a vadonatúj T7 Heavy Duty traktorokat. Az alapjaiban megújult kabinnal és kezelőszervekkel, valamint PLM Intelligence precíziós technológiával felszerelt T7HD nehéz szántóföldi erőgépek háromféle maximális motorteljesítménnyel (275, 290, 315 LE) lesznek elérhetők.
  • Továbbá a CASE IH hivatalos magyarországi importőrének, az AGRI CS Magyarország Kft.-nek a standján látható lesz az új CASE IH Optum AFS Connect modell, amely újabb teljesítményszinttel (250-300 LE) lesz elérhető a felhasználók számára. Az AFS Connect rendszer egy 2,5 cm pontosságú automata kormányzási rendszer, amely a legmodernebb, valós idejű adatátvitelű telematikai rendszer tökéletes ötvözete.

 

Mezőgazdaság
A mezőgazdasági kiállítás az OMÉK társrendezvénye

 

Ezeket nem lehet kihagyni:

  • Látható lesz az 1961-ben forgalomba hozott, a hazai mezőgépgyártás legendás produktuma, a DUTRA D4K traktor
  • Megtekinthető lesz az 1971-es IH-Farmall 1066 CPS alaperőgép, amely az elsők között érkezett Magyarországra, és még CPS logóval látták el.
  • A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével (MVÜK) közösen a Magyar Mezőgazdaság Kft. egy élelmiszeriparral foglalkozó konferenciát is szervez, amelyben az ágazat aktuális kérdéseiről lesz szó.
  • A nagyközönség számára ismét lesznek lovas programok, valamint idegenvezetővel megtekinthetik a ménesudvart, és lovaskocsival is ellátogathatnak a felújított Bábolnai Arborétum és Állatparkba.

 

A szervezők törekednek arra, hogy a Bábolnai Gazdanapok ne csak egy hasznos szakmai esemény, hanem izgalmas családi program legyen, mely büszke nagy múltjára amellett, hogy ápolja kulturális örökségét.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság, Sajtóközlemény

Fotók: Magyar Mezőgazdaság