fbpx

Most már megéri árpában is gondolkodni

Írta: Mezőhír - Hirdetés - 2021 június 23.

Mivel járok jobban, megéri váltani? – sok gazdának okoz fejfájást, miként állítsa össze a következő évi vetéstervét. Gazdasági és jövedelmezőségi szempontokat követve mindenki azt vetne ősszel és tavasszal, aminek a legjobb felvásárlási ára volt az adott évben. Figyelembe kell venni a piacot, milyen növénytermesztési technológiával rendelkezik, valamint a terület által nyújtott környezetet.

 

Mezőgazdaság, árpa most már megéri
A búza túlsúlyos volt eddig, most már megéri árpát is vetni (Fotó: KWS)

 

Igyekszünk minél több kalászost vetni a rugalmas gyomszabályozási lehetősége miatt

Az elmúlt 5 évben inkább búzatúlsúlyos volt a szántóföldi területeken a vetés, őszi árpával kevesebben foglalkoztak. Nem esett jól az évekig tartó nyomott ár, ami 2018 és 2019-ben is becsúszott a kritikus 30.000 Ft-os tonnánkénti ár alá is esetenként.

2020-ban viszont nagyot fordult a világ, hiszen az árak sem csúsztak mélyre és a hozamok is bizakodásra adtak okot. A KWS portfóliójában 2018-tól sorra jelentek meg a jobbnál jobb árpafajtákkal. Tavaly már országszerte megmutatták: lehet 10 tonna árpát termelni egy hektáron!

Eljutottunk oda, hogy kórtanilag stabil és kimagasló szárszilárdságú fajtaválasztékkal rendelkezik a KWS, ami intenzív technológia mellett sem hajlamos a megdőlésre. Nehéz elképzelni ekkora szemtermést, ami lábon kibírja a mai viharos, szeles nyarainkat.

Ezt a biztonságot nyújtja a KWS Astaire és a KWS Kosmos fajták, amelyek kimagasló kórtani tulajdonággal is rendelkeznek. A KWS Astaire és legújabb fajtánk a KWS Higgins árpa mozaik vírus rezisztens, míg a KWS Kosmos a hálózatos levélfoltosságra is az!

 

Mezőgazdaság, árpa most már megéri
Az árpa széles fajtaválasztékja szinte minden igényt le tud fedni, megéri foglalkozni vele (Fotó: KWS)

 

A korai betakarítás is megoldható

Aki a legkorábbi betakarítás mellet dönt, annak a Basaltot a javast. A Basalt többi fajtánkkal egyetemben már szeptember végétől vethető, hiszen a sárga törpülés vírus és mozaik vírus ellen rezisztens. Ez pedig az inszekticid kivonások miatt óriási könnyebbség a gazdák számára. Akik a kétsoros árpa mellett teszik le a voksukat, azoknak a KWS Glaciert tudom javasolni, amely szintén mozaik vírus rezisztens. A régebbi francia nemesítésünkből származó, hatsoros takarmány árpánk a Daxor, amely évek óta közkedvelt, bőtermő fajtánk.

 

Nyerő lehet az árpa is, végre megéri termelni

Mindenki számára javasolt, hogy idén is vessenek árpát, hiszen az őszi betakarítást nem hátráltatja a munkákat, rezisztens fajták választásával minimális növényvédelmet igényelnek, betakarításuk jól ütemezhető. Nem utolsó sorban 55-58.000 Ft-os előkötési árával végre méltó helyre emeli ezt a takarmánynövényt a piac.

 

Mezőgazdaság, árpa most már megéri
Az árpa előkötési ára most jónak tűnik (Fotó: KWS)

 

Legyél KWS vetőmag előállító!

A KWS őszi búza és őszi árpa előállításait szeretné a piaci igények szerint növelni országos szinten. Amennyiben szakmailag rátermettnek érzed magad és szeretnél még nagyobb árbevételt realizálni, akkor az alábbi elérhetőségen kérj bővebb tájékoztatást.

 

Gonda László
KWS kalászos szaktanácsadó
+36 30 933 1735
[email protected]
www.kws.hu