fbpx

Olajmag-boom a szomszédunkban

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 június 01.

Legutóbbi cikkünkben arról írtunk, hogy Románia idén búzából 54 százalékkal, kukoricából pedig 31 százalékkal növelheti a kivitelt. Az előrejelzések szerint olajos magokból is hasonló expanzióra van kilátás a keleti szomszédban.

 

Napraforgó
Gyorsan behozza a lemaradást (fotó: Horizont Média)

 

Nagyobb terület, nagyobb hozamok

Romániában idén az olajos növények teljes termőterülete hét százalékkal növekedhet, főként a repce térhódítása miatt – áll az USDA legfrissebb jelentésében. A 2021-es időjárási körülmények kedvezőbbek voltak a repce számára a tavalyinál. A száraz ősz után a bőséges téli és májusi csapadék feltöltötte a talajokat, ami nemcsak a repce terméskilátásait javította, de jó kezdetet ígér a napraforgó és a szója számára is. Az előrejelzések szerint az összes olajmagtermés 36 százalékkal, 4,2 millió tonnára emelkedhet, közelíti a korábbi termésszinteket. Exportjuk a tavalyi 24 százalékos visszaesés után 2021/22-ben 43 százalékkal növekedhet.

Román olajmag

 

Napraforgó-nagyhatalom

Az EU tagállamai közül Románia a legnagyobb napraforgótermelő, és itt a legnagyobb a napraforgóterület. Az előzetes adatok szerint 2021/22-ben a növény vetésterülete 2,7 százalékkal bővült a javuló árak és a könnyű termeszthetősége miatt. A napraforgó vetése a hideg tavasz miatt ugyan késést szenvedett, de nem rossz az állományok jelenlegi állapota. Az USDA előrejelzése szerint a hozamok 4,6 százalékkal haladhatják meg az ötéves átlagot. Az össztermés 2,7 millió tonna lehet, ami 29 százalékos növekedést jelentene a tavalyi évhez mérten. A magas olajsavas napraforgó a teljes termés 8 százalékát adhatja, szemben a tavalyi 17 százalékkal, mivel a linolsavashoz képest tavaly sokat csökkent a felára. Exportra 39 százalékkal több mag juthat, 1,58 millió tonna. A legtöbb román napraforgó Hollandiába és Franciaországba kerül, csak a kivitel 15 százaléka hagyja el az EU területét.

A kisebb olajos kultúrák

A repce a nehéz kezdet után most egészen jó termést ígér Romániában is. A növény mintegy 430 ezer hektárt foglal el, a teljes termést 1,15 millió tonnára becsülik az amerikai elemzők. Ez 59 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az export 804 ezer tonnát tehet ki, elsősorban Hollandia, Csehország és Németország feldolgozóihoz kerül a mag. A szója az előbbi két növényhez képest kis kultúrának számít. Idén az ötéves átlagot 3,6 százalékkal felülmúló átlaghozamokat várnak az elemzők, a teljes termés várhatóan eléri a 380 ezer tonnát, ami 36 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az előrejelzések szerint a szójabab exportja 28 százalékkal nőhet, egyenlő arányban elosztva az EU és az EU-n kívüli piacok között.