fbpx

Mit üzen a gazdálkodóknak a cukorszektor kálváriája?

Írta: MezőHír-2021/06. lapszám cikke - 2021 június 01.

Ahogy fogynak a mezőgazdaságon belül a cukorrépa-termelők az európai cukorgyárak alól, úgy válik egyre kritikusabbá a piac ellátásának, versenyképességének kérdése. Az erősen globalizált cukorszektort súlyosan érinti a Covid-járvány. Eközben itthon egyre több és drágább cukrot fogyasztunk. Hogy is van ez az egészséges életmód dolog? Érdekességek, tanulságok és előrejelzések.

 

Londoni tőzsde
A londoni tőzsde fehér cukorárai az elmúlt öt évben, USD/t. Forrás: ft.com

 

A visszapattanás éve

2020-ban mind a cukorpiacon, mind az etanolpiacon súlyos gondokat okozott a világjárvány. Azért kell e kettőt együtt emlegetni, mert Brazília a világ legnagyobb cukortermelője, de egyben az etanolpiacon is meghatározó (második az USA mögött). Cukornádtermelését aszerint osztja a két lehetőség között, hogy melyik a gazdaságosabb. Ebben a szezonban például a cukor felé fordítja a csapot, és 40 százalékkal növeli a termelést. Növekszik a kínálat, de mi lesz az árakkal? Az első tanulság máris levonható: tőlünk teljesen független folyamatok határozzák meg nálunk a szektor árait. Egyet tehetünk: tájékozottak vagyunk, és kihasználjuk a trendeket. Ezért kell például ilyen cikkeket olvasni.

 

A világ cukortermelése és -fogyasztása
A világ cukortermelése és -fogyasztása. Forrás: USDA FAS

 

Cukornád- és -répatermelő régiók
Cukornád- és -répatermelő régiók térképe

 

Brazília 2019/20-ban 29,61 millió tonna cukrot termelt. Érdemes megjegyezni azt is, hogy míg India főként alacsony minőségű fehércukrot, addig Brazília elsősorban nyerscukrot exportál, és a „VHP nyerscukor” nevű brazil termék a legnépszerűbb nyerscukor a világon. (A VHP a nagyon magas polarizáció rövidítése, és specifikációi jellemzően a 99 és 99,49 közötti polarizációra vonatkoznak. A VHP cukor magas szacharóztartalommal rendelkezik, világosbarna cukorkristályait pedig egyszerűbb fehér cukorrá finomítani, mint a többi nyerscukrot.)

 

Cukorrépa-területek
Cukorrépa-területek az EU-ban. Forrás: DG Agri

 

Ami számunkra a legfontosabb, a világpiaci cukorárak mintegy egy éve emelkednek. A magas cukorár kedvező a hazai termelőknek, hiszen a répaár – az elszámolórendszer miatt – szorosan függ attól. Az előző oldali ábrákon az is látható, hogy 2019 őszén 12 éves mélypontot fogott a piac, és az is, hogy az EU-cukorkvóta 2017 őszi megszűnése is tolt egy erőset lefelé az áron. Ez azért döntő számunkra, mert önellátás szintjén igen haloványan állunk, hatalmas az import aránya (lásd jobbra!). A világpiaci áremelkedés hátterében az egy éve indult felvásárlási láz ugyanúgy benne van, mint a 2019/20-as termelés több mint 12 millió tonnával való elmaradása a felhasználástól.

 

Cukor táblázat
Hát, erősen negatív (ezer tonna)! Forrás: KSH

 

Ez erősen rátett arra a csökkenő trendre, ami a készleteket jellemezte az elmúlt három szezonban. Így a 2020/21-es termelés növekedése ellenére sem változik a készletszűkülés. A fentebb már említett tavalyi piaci zavarok az üzemanyagok keresletének visszaesésével és a cukorkereslet növekedésével jártak. Ebben az évben pedig az üzemanyagok, így az etanol iránti kereslet is nő.

A világ cukortermelésének körülbelül 80 százalékát trópusi és szubtrópusi éghajlaton, cukornádból állítják elő. A fennmaradó 20 százalék cukorrépából származik, amelyeket főleg az északi félteke mérsékelt égövében termesztenek. A világon összesen több mint 120 ország termel cukrot. Az évente 170–190 millió tonna között változó termelés harmada fordul meg a világpiacon.

 

EU cukormérleg
Az EU cukormérlege, ezer tonna. Forrás: DG Agri

Az EU cukorszektora egy családi vállalkozás

A cukor egy tipikusan a feldolgozók által integrált szektor. Jól is ment ez hosszú évtizedeken keresztül, amíg a globalizáció be nem tette a lábát. Európában már hosszú ideje 5 csoport kezében van a cukoripar és vele együtt a szektor.

Az EU a világ legnagyobb cukorrépa-termelője. Ahogy már jeleztük, a répa azonban csak a világ teljes cukortermelésének mintegy 20 százalékát adja. Ennek nagy része Európa északi felében található, ahol az éghajlat megfelelőbb. A répatermelés mellett az EU importált nyerscukrot is finomít. 2017 októberéig az EU termelési kvótája 13,5 millió volt. A kvóta megszüntetése után a termelés meghaladta a 21 millió tonnát, ami a fehér cukor exportjának drámai, 252 százalékos növekedéséhez vezetett 2017/18-ban. A répatermelők motivációi azonban azóta folyamatosan csökkennek, ami a vetésterületen jól érzékelhető. A csávázószerek tiltása és a betegségek is ebbe az irányba hatnak.

A 2020/21-es szezonban a termelés a tavalyi időjárási anomáliák miatt is visszaesett. A mérleg másik fontos adata a készletek súlyos mélypontja. A termelők kedve tartósan romlik. Ebből az következik, hogy a nyerscukor importja fogja pótolni a termelésüket. Lehet, hogy ez így gazdaságosabb a gyáraknak? Ne feledjük, nekik ott is vannak érdekeltségeik.

 

Cukorrépa-terület és -termés
Cukorrépa-terület és -termés az utóbbi 30 évben. Forrás: KSH

 

Nálunk sem könnyű alapanyaghoz jutni

Valamivel több mint két évtizede még két tucat cukorgyárunk volt, ma már csak egy van az országban, osztrák tulajdonban. Ha folyamatában nézzük, a répaterület és a termés töredékére zuhant, de a hozamok több mint másfélszeresükre nőttek az elmúlt évtizedekben. Ez az EU cukorrépa-termelő tagállamai mezőnyének a hátsó harmadára elég. A cukorgyár legutóbbi kampányában is 100 ezer tonna körüli cukormennyiséget gyártott, ami a belföldi piac mintegy harmada.

 

Egy főre jutó cukorfogyasztás
Egy főre jutó cukorfogyasztás. Forrás: KSH

 

A negatív külkereskedelmi egyenleg tehát nem meglepő, és az utóbbi két évben már újra emelkedik.

Nagyon fontos jellemzője a piaci helyzetnek, hogy nehéz statisztikailag követhető cukorrépa-felvásárlási árat találni. Az ár kalkulációja ugyanis bonyolult lett az utóbbi években, annyira, hogy azt egy egyszerű országos átlaggal nehézkes kifejezni. A helyzetet az is színezi, hogy több horvát gyár is szívesen és a hazainál jobb áron veszi a cukorrépát.

 

A cukorpiac még bővül

2012-es mélypontja óta közel 10 százalékkal növekedett a belföldi cukorpiac, így ismét évi 32 kilogramm felett van az egy főre jutó fogyasztás. Ha pedig ennek a jövedelmek emelkedésével való szoros összefüggését tekintjük, arra számíthatunk, hogy e növekedés még nem ért véget. A cukorfogyasztással kapcsolatos egészségügyi kockázatok miatt csak remélni tudjuk, hogy a magasabb jövedelmek az életmód változására is hatással vannak, ami pedig egy jobb szemlélet, egészségesebb életmód felé vezet.

A cukor fogyasztói ára a világpiacival párhuzamosan emelkedik. Az erős importfüggőségünk miatt hosszú ideig a feleslegek levezetésének piaca voltunk. Ma már nem számítunk olcsó cukorpiacnak, fogyasztói áraink az EU átlagának szintjén vannak.

 

Cukor fogyasztói árának alakulása
A cukor fogyasztói árának alakulása. Forrás: KSH

 

Erste Agrár-előrejelzések

A világpiaci cukorár jelenlegi emelkedése a tavalyi felhalmozás, pánikvásárlások és a készletek szűkössége miatt alakult ki. Ugyanakkor a pandémia a világ cukorpiacán is felgyorsította a folyamatokat, nevezetesen a kereslet csökkenését. A fejlett piacokon ez nem újdonság, de már a fejlődőkön is lassul a növekedés. Ráadásul egyre több ország vet ki cukoradót. A gyártók pedig egyre több cukorhelyettesítőt használnak, cukormentes termékeket gyártanak, de mindenképpen csökkentik a cukortartalmat. Az európai cukorrépa-termelők száma tartósan csökken. Ez a lefelé tartó spirál egyre több gyárat fog magával rántani. A cukor világpiacán az emelkedések lelassulnak és megállnak az előttünk álló hónapokban. Várakozásaink szerint az év második felét oldalazás fogja jellemezni, míg a következő évben a csökkenő trend tér majd vissza. A hazai cukorfogyasztói árak emelkedése ezzel párhuzamosan hamarosan lelassul, majd megáll. Az év végére 260 forint körüli kilónkénti átlagos fogyasztói árra számítunk.

Még ha a jövedelmezőségi válságot nem is tudják megoldani, ne feledkezzünk el megemlékezni arról, hogy a cukorrépa-termelés támogatásai továbbra is jelentősek. A mezőgazdasági termelőknek a 2021. évben is lehetőségük nyílik az egységes területalapú támogatás (SAPS) mellett termeléshez kötött cukorrépa-támogatás igénylésére. Ehhez szállítási vagy termeltetési szerződéssel kell rendelkezniük, amit csatolni kell a kérelemhez. Nem szóltunk az izocukor piacáról, pedig annak termelésében nagyhatalomnak számítunk. Ez a piac legalább három éve szenved már a zéró italok terjedésétől és a magas cukorpiaci kínálattól, ugyanakkor a bioetanol kötelező bekeverési aránya és az orvosi alkohol iránti fokozott kereslet kedvező a gyártók számára.

 

SZERZŐ: FÓRIÁN ZOLTÁN VEZETŐ AGRÁRSZAKÉRTŐ • ERSTE AGRÁR KOMPETENCIA KÖZPONT