Tomboló beruházási kedv az élelmiszeriparban, borászatokban

Az értékesítési lehetőségek erős romlása ellenére a baromfiipar a járvány évében is optimista maradt, és a támogatási lehetőségeket kihasználva a legtöbb pénzt fektette fejlesztésekbe 2020-ban. A pékek viszont igencsak pesszimisták voltak tavaly, nem volt kedvük beruházni, amit a búza árának fényében nem is csodálunk.

 


A malmok és a pékek kevésbé bíztak a fejlesztések megtérülésében, mint a baromfi-feldolgozók (fotó: Horizont Média)

 

Csaknem 20%-kal nőtt a befektetett érték

Az élelmiszeripari beruházások értéke folyó áron a 19 főnél többet foglalkoztató vállalkozások körében 19 százalékkal magasabb volt 2020-ban, mint 2019-ben a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint. A finanszírozások minden típusa növekedett a Covid évében: a saját forrás több mint 13 százalékkal, a banki hitel értéke pedig 7 százalékkal nőtt. A banki hitel aránya 1 százalékponttal 15 százalékra csökkent, míg a támogatások részaránya 4 százalékkal 12 százalékra emelkedett. A beruházásokat 2020-ban is nagyrészt (68 százalék) saját erőből finanszírozták a vállalkozások (2019-ben ez az arány 71 százalék volt).

 

Technológiára ment el a pénz java

Az élelmiszeripari beruházásokra fordított teljes összeg 63 százalékát gépekre és berendezésekre, 31 százalékát épületekre és építményekre, 2 százalékát járművekre fordították 2020-ban. Ezek az arányok 2019-ben 65:27:6 voltak. Járművekre idén jóval kevesebbet (-12%), épületekre viszont jóval többet (+39%) költöttek a vállalkozások. A gépekre és berendezésekre fordított beruházások is jelentősen emelkedtek (+15 százalék).

 

 

Legoptimistább a baromfiszektor

A legnagyobb értékű beruházás összességében a baromfihús-feldolgozás (32 milliárd forint) és a tejtermékgyártás (28 milliárd forint) szakágazatokban történt, de a húsfeldolgozás és húskészítmény-gyártás is együttesen 14 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre. A borászatok is tekintélyes summát, csaknem 12 milliárdot fordítottak beruházásokra a tavalyi évben. A teljes élelmiszergyártás 241,5 milliárd forintot rakott a termelőeszközök bővítésébe, modernizálásába. A beruházások értékének legnagyobb csökkenése 2019-hez képest a pékiparban és a fűszerek gyártásában történt. Ehhez kapcsolódva érdemes elolvasni ezt a cikkünket: Hová lett a búza?

 

ágazat agrár baromfi-feldolgozás beruházás borászat Covid élelmiszeripar épület fejlesztés fűszer gép hitel jármű járvány mezőgazdaság pék saját erő szektor támogatás