fbpx

Megéri szuperintenzív almaültetvényt létesíteni?

Írta: Mezőhír - Hirdetés - 2021 május 05.

A kormány januárban jelentette be, hogy 2021–2027 között 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít a Közös Agrárpolitika Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap kerete számára. Ez csaknem négyezer milliárd forint többletforrást jelent a korábbi évekhez képest. Idén is jelennek már meg pályázatok, májustól ültetvénytelepítésre is. Ennek apropóján azt vizsgálták meg a Takarékbank Agrárcentrum elemzői, hogy az intenzív vagy a szuperintenzív almaültetvény létesítése kifizetődőbb, és milyen banki forrásokat lehet elérni a megvalósításhoz.

 

almaültetvény

 

Az intenzív ültetvények támrendszerrel, öntözéssel rendelkeznek, sűrű térállás, ezáltal magas tőszám jellemzi őket. Szuperintenzív egy ültetvény, ha ezen felül Knipp-fákkal telepített, így a tőszám még nagyobb, továbbá jéghálót is kiépítettek. A beruházási költség egy ilyen ültetvénynél 1214 millió forint hektáronként, míg az intenzív ennek majdnem fele. Nyugat-Európában mégis a szuperintenzív ültetvények terjednek, mert megtérül a beruházás. A beruházási és a termelési költség is magasabb, ugyanakkor a bevétel is, és a nettó jövedelem kétszerese az intenzívének.

 

Szuperintenzív ültetvény egyes mutatói
Szuperintenzív ültetvény egyes mutatói intenzív ültetvényhez viszonyítva. Forrás: Apáti Ferenc (2019) nyomán Takarékbank Agrárcentrum számítás és szerkesztés

 

Mértékadó ágazati források és az elemzők számítása szerint egy-másfél évvel hamarabb megtérül a szuperintenzív beruházás, mint az intenzív. Ha a Vidékfejlesztési Program akár 50 százalékos támogatását is figyelembe veszik, akkor négy évvel hamarabb megtérül a beruházás, a szuperintenzív ültetvény létesítésekor már a 7-8 év alatt, illetve az ültetvény életkorának végére hektáronként 11-12 millió forint plusz jövedelmet termel, míg az intenzív ennek harmadát. Ehhez szükséges, hogy ne legyen nagyobb kilengés az éves terméseredményben. Ebben segít a jégháló, a szuperintenzív ültetvények egyik előnye. A jéghálóval nemcsak csökkenthető a jégkár kockázata, hanem kedvezőbb mikroklíma alakul ki, és így nő a terméseredmény, kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé válik a gazdálkodás.

 

A pályázati kiírás tervezete előremutató a hazai gyümölcságazat fejlesztése szempontjából, amit a Takarékbank finanszírozással segít.

Az ültetvényfejlesztés a hazai mezőgazdaság nagy adósságainak egyike, jelenleg – csaknem mindegyik gyümölcsfajnál – korszerűtlen, elöregedett, megtérülést nem vagy csak minimális mértékben hozó ültetvények dominálnak. A hazai gyümölcságazat vezető szakértői is megerősítik, hogy egy ültetvényfejlesztési beruházás racionális időtávon belül megtérülő beruházás lehet.

 

Értékszámítások intenzív és szuperintenzív ültetvények esetében
Értékszámítások intenzív és szuperintenzív ültetvények esetében. Forrás: Apáti Ferenc (2019) nyomán Takarékbank Agrárcentrum számítás és szerkesztés

 

A Takarékbank a Vidékfejlesztési Program pályázati nyertesei számára fejlesztett, az NHP Hajrá!-val is kombinálható „VP Komplex” termékcsaládot ajánlja a beruházásokhoz szükséges önerő kiegészítéséhez, a pályázati támogatás előfinanszírozásához, továbbá a termelési volumen növekedéséhez szükséges többlet forgóeszköz biztosításához.

Jelen tájékoztatás nem teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek. A Takarékbank kölcsön(ök) részletes feltételei megtalálhatóak a bankfiókokban és a www.takarekbank.hu oldalon.

 

Takarékban