fbpx

Több mint 6 ezer hektárra jelentettek tavaszi fagykárt

Írta: Barna Ferenc - 2021 április 20.

Idén eddig több mint 6 ezer hektár nagyságú területre jelentettek tavaszi fagykárt. Ennek több mint fele barack-, meggy- és almaültetvényekben jelentkezett.

A kárenyhítési alap segítséget nyújt a fagykárt szenvedett gyümölcstermesztőknek

A tavalyi év nehézségei és az elmúlt hetekben tapasztalt télies időjárás bizonyította az agrárkár-enyhítési rendszer létjogosultságát. A rendszer jól működik: tavaly mintegy 27 ezer hektár gyümölcsöst ért időjárási kár, ez alapján márciusban 6,56 milliárd forintot fizettek ki mezőgazdasági termelőknek, a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak.

 

Mezőgazdaság, tavaszi fagykár
Ez év márciusában 6,56 milliárd forintot fizettek ki mezőgazdasági termelőknek a tavalyi fagykárok alapján (Fotó: Barna Ferenc)

 

A gyümölcsösökben szüretelt a fagy

Az idei fagykárok leginkább Bács-Kiskun, Tolna és Csongrád-Csanád megyét érintik. A kár közel 60 százaléka gyümölcsösökben keletkezett, jellemzően barack, meggy és alma kultúrák termését vitte el a szélsőséges időjárás.

A minisztérium arra biztatja a tavaszi fagykárt elszenvedett gazdálkodókat, hogy elektronikusan jelentsék be igényüket a megyei kormányhivataloknak, hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – káraikat kompenzálhassák.

 

A tavaszi fagy meghatározása

Akkor valósul meg a tavaszi fagy, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított két méter magasságban mínusz 2 fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékletet mérnek.

Erről a termelő az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján tájékozódhat. Elsősorban az OMSZ-adatot fogadja el a hatóság, és azt alkalmazza. A termelő ellenkező bizonyítása esetén lehet eltérni attól.


A kárenyhítő juttatásra az jogosultságnak feltételei vannak, nem elég, ha csak „fagykárt” kiállt az agrártermelő (Fotó: Barna Ferenc)

 

Az eseményt tizenöt napon belül be kell jelenteni

A termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösök esetén a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül szükséges megtenni. Ezen alapszabálytól viszont el lehet térni, ha a tavaszi fagykárt március 31. után regisztrálták, és a 15 napos kárbejelentési határidő az egységes kérelem szankciómentes benyújtására nyitva álló időszakban, vagyis 2021. május 17-ig telik le. Ugyanis ebben az esetben a kárbejelentés még május 17-ig megtehető.

A jogszabály a tavaszi fagykár bejelentésére május utolsó napjával véghatáridőt is megállapít. A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagynál a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik.

 

Az idei károk után kárenyhítő juttatásra az jogosult:

  • aki a jogszabályban foglaltak szerint határidőben bejelenti a kárt;
  • aki elektronikusan benyújtotta kérelmét;
  • akinél a növénykultúra 30%-ot meghaladó terméskiesés -;
  • akinél 15%-ot meghaladó termelésiérték-kiesés igazolt;
  • ha a termelő a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette;
  • aki a kárenyhítő kérelmét november 30-ig – a novemberben nyíló – elektronikus felületen benyújtotta.

 

A barack termés ott várható csak, ahol aktív védekezést folytattak a mezőgazdasági termelők (Videó: Horizont Média)

 

Forrás: MTI