fbpx

Így vásárolok és étkezem járvány idején

Írta: Szerkesztőség - 2021 április 02.

Változtak-e az elmúlt egy évben az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink? Persze, a járvány sok szokásunkat felülírta. Hogy pontosan hogyan hatott, arra derített fényt a Nébih első kutatása. Most újra megkérdeznek, hogyan alakította át életünket a tartós veszélyhelyzet.

 

vasarlas elelmiszer
Alaposabban meggondoljuk (forrás: supermarketnews.com)

 

Eleinte sokat tartalékoltunk

Hogyan vásárolunk, mennyi élelmiszert tartalékolunk, hogyan gazdálkodtunk a készletekkel, mennyi az élelmiszerhulladék, miként változott az életmódunk? Ilyen kérdések állnak a Nébih, a Debreceni Egyetem, valamint a TÉT Platform legújabb közös kutatásának a középpontjában, amelynek feltárásában ismét a lakosság segítségét kérik a szakemberek.

A koronavírus-járvány az élet szinte minden területére rányomja bélyegét, így az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásainkra is hatással van. Erről tanúskodtak az első Karanténkutatás eredményei is, amelyek a járvány megjelenését követően, 3000 kitöltő tapasztalatai alapján adtak pillanatképet a magyar lakosság reakcióiról.

Az akkori eredmények azt mutatták, hogy sokunknál változott a vásárlás módja és gyakorisága. Az emberek az első hullám idején két hét karanténra elegendő mennyiségű élelmiszert igyekeztek felhalmozni otthon, ami nagyjából 36 kilogrammnyi ételféleségnek felelt meg. Több időt töltöttünk sütéssel-főzéssel, emellett jobban odafigyeltünk a maradékok hasznosítására és a konyhai higiéniára. Az adagok nem nőttek, viszont a fizikai aktivitásunk csökkent, így kissé „testesebb” lett az ország.

Állandósuló veszélyhelyzet

A kutatók a járvány harmadik hulláma idején elsősorban arra kíváncsiak, hogy miként alkalmazkodott társadalmunk a tartósan megváltozott helyzethez, elsősorban a bevásárlási, élelmiszerválasztási és tartalékolási szokásaink, valamint az életmódunkban bekövetkezett változások tükrében. A három héten át elérhető kérdéssor megválaszolása nagyjából 15 percet vesz igénybe, és anonimitást biztosít a kitöltők számára. A felmérés eredményei a kutatás lezárását követően mindenki számára publikusak lesznek.

 

A járvány ágazati hatásait lapunk decemberi cikke összegezte.

 

Összeállította: Gönczi Krisztina