fbpx

Leköthető: stabil az új búza ára, emelkedésre sincs kilátás

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 március 19.

Jól tudjuk, hogy normális piaci viszonyok között a betakarítást követően a legalacsonyabb a termény ára, főként, ha jó termésekről érkeznek hírek. Bár pillanatnyilag nem tűnik „normálisnak” a piac, minden jel arra mutat, hogy észhez fog térni.

 

buza
Jó ára lesz, de nem olyan, mint tavaly (forrás: Horizont Média)

 

70 ezer most

Ebben a pillanatban semmi sem hasonlít ahhoz, amit megszoktunk. Az őrült áremelkedések a legnagyobb termelőket az eladások fékezésére késztették, a piac pedig már szinte semmi különbséget nem tesz a malmi és a takarmánybúza között. Mindegy, milyen, csak legyen belőle. Ehhez képest folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy az új termés bőségesen fedezni fogja a világ igényeit. (Igaz, a kukoricáról ez nem mondható el, ami óvatosságra kell hogy intse a piaci szereplőket.) Tény, ami tény: az új búza ára csökken, bár nagyon szelíden és lassan. (Lásd még cikkünket: Csúcsdöntésre készül Brazília, Oroszország, Ausztrália.)

 

60 ezer később

Egyesült Államokban, Oroszország déli részén és Ukrajnában az esőzések miatt sokat javultak a búza kilátásai. Az új termésről érkező hírek nemcsak a betakarítás utáni időszak kereskedésére vannak hatással, már az óbúza árát is lefelé kezdték szorítaniírja a GrainTrade. A májusi szállítású tételek Amerikában már 232-235 dollár körül forognak, és 234 dollár a júliusi búza is. Eközben Párizsban a májusi kenyérgabona kis mérséklődéssel még mindig 265 dollárt ér (221 euró/t). (Ez hazai telephelyi viszonylatban megfelel a most érvényes 70 ezer forintos áraknak.) A franciák arra alapoznak, hogy a betakarításig még pár tendert elnyerhetnek, főképp, hogy az orosz búza kilépését nehezítik az exportkorlátozások. Tunézia a napokban beszerzési pályázatot ír ki 117 ezer tonna lágybúza és 42 ezer tonna keményszemű búzára áprilisi szállítására. A lágybúza esetén a franciák állnak nyerésre, igaz, az ukránok csökkenő árai nehéz helyzetbe hozhatják őket. A fekete-tengeri kikötőkben már 255-260 dollár közötti áron beszerezhető az ótermés.

A szeptemberi búza jegyzése pillanatnyilag 197,5 euró a párizsi tőzsdén, ami a jövő év márciusáig alig változik a mostani kötések szerint. A most 60-63 ezer forintos szerződési ajánlatok továbbra is korrektek a hazai piacon, élni kell velük. A forint árfolyama ugyan még emelkedhet egy kicsit, de ez már nem tehet sokat hozzá a mostani árszinthez. A tavalyihoz hasonló árelszabadulásra nincs kilátás, a termés jelentős része nyugodtan leköthető.