A takarmányfű keverékek összeállításánál a legfontosabb szempont minden esetben a hasznosítás iránya és a termőhely adottsága. A gyepeknél inkább a faj és nem a fajtakérdés hangsúlyos, bár gyephasználati szempontból a diploid és tetraploid fajták között éles a határ. A vetőmagkeverékek komponenseinek meghatározásában a víz- és a tápanyag-ellátottság játszik döntő szerepet. Az egyes állatfajok eltérő takarmányozási igényeit és az adott terület által kínálta lehetőségeket gyakran az egyedi keverékekkel hozhatjuk szinkronba.
A klímaváltozás hatásai miatt egyre nehezebb az állatok számára termelt tömegtakarmány előállítása. Még inkább igaz ez a megállapítás a gyakran intenzív tartási körülményeket igénylő fajoknál és fajtáknál. A hasznosítás iránya (legelő, kaszáló, rét) és a termőhely talajtani viszonyai után az egyes állatfajok és fajták szükségleteire és termelési céljaira (hús, tej) koncentráljunk. Jó példa a gyepgazdálkodásban ismert rét kifejezés, ami valójában kettős hasznosítású gyepterületet jelent, ahol az első két növendék lekaszálása után legeltetnek, például egy kettős hasznosítású (hús és tej) magyar tarkát.
A kaszálás időpontja és technikája már sokban befolyásolja a leendő takarmány minőségét
Miből mennyit tartalmazzon a keverék?
A hazai gyepek 2/3-a száraz fekvésű, ahol a csomós ebír és a nádképű csenkesz érzi jól magát. Az üde fekvésű gyepeknél megfelelő tápanyag mellett (min. 100 kg N hatóanyag/ha) az angol- és olaszperje, réti csenkesz teljesítenek jól. A nedves fekvésű területeknél a zöld pántlikafű és a réti komócsin a fő növények. A hasznosítás szempontjából a legelők és a kaszálók eltérő fajösszetétele a mérvadó. A legelők nagyobb, kb. 60%-ban tartalmaznak aljfüveket, kisebb magasságú, sok tőlevéllel rendelkező, rágást, taposást jól tűrő fajokat, míg a kaszálók főként, vagy akár teljes egészében nagy magasságú, leveleiket leginkább a száron fejlesztő fűfajokból áll.
A legelőknél és a réteknél mintegy 20% pillangós adja a fehérjearány javítás eszközét, ami az emészthetőségre és a beltartalmi mutatók javulására hat kedvezően. A rágva legelő juhoknál és kecskéknél az aprófüvű gyepek kívánatosak, az optimális fűmagasság 10-20 cm. A 3-5 fajt tartalmazó keverékekből mellőzni kell a széles levelű, magas termetű füveket. A szarvasmarháknál alapvetően a hasznosítási irány mentén válik szét a gyepvetőmag keverék összeállítása. A koncentrált tejű állományok különböző termelési intenzitása miatt 5-7 faj ajánlott a keverékbe, a húscélú szarvasmarhatartásnál kevesebb számú faj (3-5), de nagyobb hozam szükséges.
A nedvességtartalom és a bálázás összhangja a tartástechnológia szerves része
A gyepek élettartami kilátásai széles intervallum között mozognak
Az állandó gyepek 6-10 év alatt, 3-4 fajjal egyenetlen termésmegoszlás mellett képesek az évi 20 t/ha hozamra. A rövid, 1-3 év élettartamú 1-2 fajból álló egyenletes termésmegoszlású gyepek 20-40 t/ha hozamra képesek. Összetevőjük általában csenkesz (réti-, nádképű-) vagy perje (angol, olasz) alapú hibridfű, Festulolium. Az értékeket és a telepítés minőségét erősen befolyásolják a gyepápolási munkák és azok agrotechnikai háttere.
A takarmanyfű-keverékek telepítésénél vagy a már meglévő gyepek felújításánál, felülvetésénél meghatározó szempont a vetőmag és a magágy minősége, a vetés mélysége. Sikeres telepítést követően ne feledkezzünk meg a tápanyagpótlásról és a gyepszellőztetésről se, mert sokan hajlamosak ezeket a fontos munkákat elhagyni. Nem csak a hozamokat, de az új telepítés élettartamát is negatívan érinti mellőzésük.
