Országosan már nem is beszélhetünk intenzív művelésről

Dr. Hoffmann Richárd egyetemi docens arról, hogyan is műtrágyázunk ma

Hogyan is műtrágyázunk a hazai agráriumban? Mennyire átgondolt és elégséges a tápanyag-utánpótlás a termőföldjeinken a mezőgazdaságban? Mire figyelmeztetnek az intő jelek? Erről kérdeztük a téma egyik hazai szakemberét, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézet Kaposvári Campusának docensét.

 

 

– Sokat publikál a megfelelő tápanyag-utánpótlásról. Hogyan ítéli meg az átlag hazai gyakorlatot ezen a téren?

– Sajnos pontos statisztikai adatokat nem ismerünk (valószínűleg nincsenek is) arról, hogy a növénytermesztők egy adott kultúra termesztése során milyen tápanyag-utánpótlási technológiát követnek. Ez leginkább a gazdákkal folytatott beszélgetésekből derül csak ki. Az mindenesetre beszédes, hogy kukorica és búza termesztésekor az „átlag” gazdaság hozzávetőlegesen 100-110 kg/ha nitrogén hatóanyagot (műtrágya + szerves trágya) juttat ki. A P és a K hatóanyag sokszor ennek a harmadát sem éri el. Ez a tápanyag-mennyiség nem elegendő a gazdaságos termesztéshez. Sokszor találkozom azzal, hogy egy vagy több tápelem is limitáló hatással van a termésmennyiségre. Lehet jó technológiát építeni, de ha nem valósul meg a harmonikus tápelem-utánpótlás – nemcsak a makro-, de a mikroelemek szintjén is –, nehezen érhetőek el jövedelmező, magasabb termésátlagok. Ráadásul talajainkat folyamatosan szegényítjük tápelemekben (negatív PK-mérleg), hiszen nem adunk ki annyit, amennyit elviszünk a terménnyel. A trágyázási technológiában is vannak még hiányosságok. Kalászosokban és a repcében a N-fejtrágyázásnak gyakran nemcsak a mennyisége, de a kijuttatás időpontja sem ideális, amit persze sokszor az időjárási viszonyok is befolyásolnak. Még mindig sok gazdaságból hiányzik, vagy nem áll rendelkezésre megfelelő számú és kapacitású tápkultivátor, ami a kukorica és napraforgó termesztéséhez nélkülözhetetlen. Összegezve, a terméseredmények alakulása alapján úgy látom, hogy a kijuttatott tápelemek mennyisége, aránya, a kijuttatás időpontja és nem utolsósorban a műtrágyafélesége az „átlagos gazdaságban” még nincs kellő összhangban a reálisan tervezhető gazdaságos termésmennyiséggel és az adott tábla ökológiai adottságaival. Erre jelentene megoldást a termőhely és hibrid-/fajtaspecifikus tápanyag-utánpótlás, amihez persze sokszor nem állnak rendelkezésre a megfelelő alapadatok. Nem feltétlen ismerik a talajadottságokat megfelelő mértékben, a talajmintavétel elnagyolt, nincs növényanalízis, nem áll rendelkezésre megfelelő adat az adott biológiai alap trágya- vagy öntözési reakciójára.

 


Száraz tavaszon folyékony nitrogén-műtrágya kijuttatása őszi búzában

 

– Javult vagy romlott a helyzet minőségi értelemben a hazai agrárium fénykorának nevezett 80-as évekhez képest?

– A szervesanyag-visszapótlás területén visszalépést jelentett az állatlétszám csökkenésével és a kijuttatási költségek növekedésével az istállótrágyázás visszaszorulása. Alternatívaként előtérbe került a zöldtrágyázás, a biostimulátorok, amikkel mennyiségi és minőségi értelmében is előrelépést érhetünk el. Ma már a régi MÉM-NAK rendszert a költség- és környezetkímélő trágyázási személet váltotta fel, ami szembe megy a nagy adagú műtrágya-kijuttatással és „az elég lesz neki egy kis nitrogén” meg az „így szoktuk” felfogással is. Naivan azt hittük, hogy a kötelező talajvizsgálatokkal javulni fog a helyzet. Hiába kap tápanyagtervet sok kis- és közepes gazdaság, csak elvétve használják. Még akkor sem, ha ez egyébként számukra észszerű megtakarításokat eredményezne. Inkább egyes nagyüzemek azok, akik okszerűen használtak tápanyagszaktanácsot. Emellett annak alapján, hogy mennyi pénzt költöttünk el gépesítésre az elmúlt időszakban, szintén javulnia kellett a tápanyag-utánpótlás minőségének, színvonalának. Azonban a termény minőségét nemcsak az alapján kell megítélni, hogy mennyire szép, piacos az áru, hanem az alapján is, hogy milyen a beltartalma (vitaminok, ásványi elemek, bioaktív anyagok), vagy mennyire eltartható. Ehhez viszont a növény igényéhez és a termőhely adottságaihoz kell adaptálni a tápanyag-utánpótlást. Van már hazánkban is egy tudatos gazdálkodóréteg, akik követendő példákat mutatnak.

 

– Vannak kritikus vélemények a műtrágya-felhasználással kapcsolatban, közben aligha képzelhető el a bolygó növekvő lakosságának élelmezése intenzív, nagy hozamokat célzó technológiák nélkül. Egyensúlyban van még a talajok és a globális élelmezés érdeke, vagy veszélyes folyamatok mennek végbe?

– Vannak intő jelek. A talajok degradációja, termékenységük csökkenése hazánkat is érintő probléma. Fontos a talajkímélő művelés térhódításának támogatása, de az átgondolt döntések is. Egy elhibázott művelés rombolja a talajt, a termőképességet. A talajok védelmét szolgáló művelés mellett okszerű szerves- és műtrágyázással kell hozzátenni azt a tápelemmennyiséget, amire a reálisan tervezhető termésmennyiség eléréséhez szükség van. Ma itthon 1 ha szántóterületre 90 kg N- és kb. 25-30, illetve 20-25 kg P- és K-hatóanyagot juttatunk ki. Ebben már benne van a szerves trágyával kijuttatott mennyiség is. Hazánkban kb. 4,5 millió tonna szerves trágya keletkezik, ami csak a szántókra számolva hozzávetőlegesen hektáronként 1 tonnát jelentene: ez 16 kg/ha NPK-hatóanyag, ami nyilván kevés a jelenlegi termésszint fenntartásához, de még az ország igényeinek kielégítéséhez is. Vannak más szervesanyagpótlási lehetőségek, ezek felé is érdemes fordulni, mert az a másik lehetőség, hogy 30-szor több szerves trágyát „állítsunk elő”, de ehhez kb. 30-szor nagyobb állatlétszámra lenne szükség, ami nem lehetséges. A műtrágyát nehézség nélkül fel lehet használni környezetszennyezés nélkül is, ahogyan a szervestrágya-felhasználás lánca is lehet környezetszennyezőbb, mint a műtrágyáké. Azokban az évtizedekben, mikor intenzíven műtrágyáztunk és a foszfort is rendszeresen pótoltuk, a búza termésingadozása 27 százalékos volt, de a 90-es évektől kezdve a kijuttatás hiánya és a talajok romló P-ellátottsága mellett már 50 százalék körül alakult. Sok tényező mellett ebben a foszfor is bizonnyal szerepet játszott. Fontos továbbá a savanyú talajok javítása is, hiszen savanyú talajból nehezebb a tápanyag-felvétel. Fontos a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzése, növelése is például azzal, hogy védekezünk az erózió, defláció ellen, vagy nem bálázzuk be a szalmát, hanem bedolgozzuk a talajba. Azok az országok vannak bajban, ahol már csak kevésbé hatékony technológiával lehet fokozni a termést. Itt a legnagyobb a veszélye a termőtalaj degradációjának és a környezetszennyezésnek. Ez hazánkban még nincs így, és vannak is a talaj termékenységét őrző-segítő termékek: a talajbaktériumtól a fermentált szerves trágyán keresztül más talajjavítóanyagokig.

 

– Egyáltalán: van-e alternatíva, elképzelhető-e kilépni az intenzív tápanyag-utánpótlási eljárások rendszeréből?

– Szerintem egyszerre igen és nem. Egyrészt igen, mert a társadalom egy része igényli, és meg is tudja fizetni a környezettudatos gazdálkodók által előállított terményeket. Másrészt a válasz nem, mert az emberek nagy része csak a konvencionális termelés alapanyagaiból készült, jellemzően olcsóbb termékeket tudja megvásárolni.

 


Elegendő szerves trágyához 30-szor nagyobb állatlétszámra lenne szükség

 

Valójában Magyarországon, legalábbis országos szinten, utoljára a rendszerváltás előtt beszélhettünk intenzív növénytermesztésről. Ma körülbelül 150 kg NPK-hatóanyagot használunk fel hektáronként a műtrágyázott területeken, míg a 80-as évek intenzív gazdálkodása idején ugyanez a szám a duplája, 300 kg/ha volt. Aligha beszélhetünk intenzív tápanyag-utánpótlásról. Nyugat-Európában a négy fő szántóföldi kultúrában másfélszer több NPK-hatóanyaggal átlagban 1-3 t/ha terméstöbbletet érnek el. Nálunk a 90es éveket követően kizsarolt talajaink PK-ellátottsága visszaesett a 60-as évek szintjére.

 

– Ugyanakkor arra intenek a szakemberek, hogy megfelelő talajadatok és precizitás nélkül pazarlunk, nem érjük el a kívánt terméseredményt, de ráadásul terheljük is a termőtalajt. Hogyan látja ezt az ellentmondást?

– Ez nem feltétlenül ellentmondás. A mérsékelt dózis is lehet környezetszennyező, ha azt szakszerűtlenül juttatják ki, és a nagy dózis sem lesz környezetszennyező, ha azt szakszerűen juttatják ki, korrekt talajmintavételből kapott talajvizsgálati jegyzőkönyv és annak alapján készített szaktanács alapján. Persze kérdés, mi tekinthető alacsony, mérsékelt vagy nagy dózisnak. A 100 kg N/ha dózishoz képest a 150 kg N/ha sok, de a „nitrátrendelet” (59/2008 évi FVM r.) értelmében ez a dózis nagyon sok helyen határértéken belül van a búza, repce vagy a kukorica esetén. Összehasonlításképp a rendelet szerint itthon repcében 190 kg N/ha a megengedett legmagasabb kijuttatható N-mennyiség, de nitrátérzékeny területeken az Egyesült Királyságban 250 kg N/ha. És ha deklaráltan 3,5 t/ha feletti termést érnek el, akkor ez még +30 kg/ha mennyiséggel növelhető.

Például a N- vagy S-alultrágyázás vagy a N-túltrágyázás is terméscsökkenést és minőségromlást (pl. fehérje- és sikértartalom-csökkenést) okoz. A környezetszennyezés mértéke az utóbbi időben csökkent, így a kénemisszó is, ezért gyakran tapasztalunk kénhiányt is. A termés és a fenntarthatóság szempontjából is „optimális” dózis táblánként, növényfajonként és fajtánként változó. Valóban, a hiányos talajadatok nem segítik a döntést, de időnként még arra is nehéz rávenni egyes termelőket, hogy a hőmérséklet- és csapadékadatokat gyűjtsék, ami sokkal kevesebbe kerül, mint a talajadatok. Ugyanakkor az is lehet kérdés, hogy például egy-egy új fajta vagy hibrid engedélyeztetésekor miért nem vizsgálják tendenciózusan az adott biológiai alap trágya- és öntözési reakcióját. Itt nemcsak az engedélyező hatóságra gondolok, hanem a fajtatulajdonosokra is, hiszen mégis csak ők akarják eladni az adott vetőmagot. Ezen adatok alapján a termelő könnyebben el tudná dönteni, hogy az adott táblájára, az adott célra melyik fajta/hibrid a legmegfelelőbb számára. Ez jelentősen növelhetné a trágyázás hatékonyságát, és csökkentheti a környezetszennyezést.

 

– Van egy komoly ellentmondás itt a biostimulátorok, a különféle talajbaktériumok alkalmazását illetően. Az egyik oldal esküszik a szárbontók, talajoltók, stimulátorok hatékonyságára, a másik „tábor” néha hatástalannak ítéli ezeket. Lehet ebben igazságot tenni?

– Nem lehet, de nincs is rá szükség. Univerzális technológia, termék nincs. Egy ideig a biostimulátorok, mint például a baktériumtrágyák, az algakivonatok voltak kikiáltva a jövő megoldásának. Ezek a készítmények önmagukban nem képesek megoldani minden problémát. Bizonyos helyzetekben nagyon is hatásosak, bizonyos problémákat megoldanak, de hatásfokukat ugyanúgy, ahogyan a műtrágyákét is, befolyásolja egy sor körülmény (szakszerű termékmegválasztás, termőhelyi adottságok). A biostimulátorok és a klasszikus lombtrágyák például szárazságban nagyobb termésnövekedést biztosítanak, mint „átlagos csapadékosságú” években. A megoldást az jelentheti, ha a komplex tápanyag-utánpótlási technológiával (és más termesztéstechnológiai elemmel) fokozni tudjuk az állomány alkalmazkodó, stressztűrő képességét, az okszerű és harmonikus tápanyag-ellátás mellett. Ezért fontosak a trágyázási kísérletek, amikből sokat Varga Csabával és Karika Andrással sokat együtt csináltunk. Az Egyetemen Pónya Zsolttal is több biostimulánst teszteltünk, és azt tapasztaltuk, hogy a növények stresszfaktorokra adott válaszreakciója jóval mérsékeltebb volt a biostimulátorral kezelt egyedeknél.

 


Csak legyen elég bemosó csapadék! Tavaszi fejtrágyázás őszi búzában

 

– A klímaválság hatásai a két nagy hazai kultúrát, a kukoricát és a búzát is fenyegetik, 10-20 százalékos termésátlag-csökkentést vetítenek előre. Ráadásul a kutatók úgy vélik, a búza – ellentétben a kukoricával –nem is reagál olyan jól a plusz inputra. Milyen lehetőségeik vannak a tápanyag-utánpótlási stratégiáknak a holnap időjárását tekintve?

– Ez egy nagy „játék”. Ha mindenre fel akarnánk készülni, akkor az irreálisan magas költségek már nem tennék rentábilissá a termelést. Ha a szerencsére bízzuk, az sem vezetne eredményre. Klímaváltozás van, január végén szerte az országban sárgultak a búzavetések. Nem volt eddig kemény tél – ahogy az elmúlt években sem –, és a búza sok helyen már rég elhasználta azt a nitrogénmennyiséget, amit még ősszel alaptrágyában, újabban a korai vetések esetében egy október végi őszi fejtrágyában odaadtunk. De mennyit is adtunk? Hektáronként mondjuk 20-40 kg nitrogént? Ha enyhe a tél, a búza bokrosodik, és „eszik”, ha van mit. Ahogy elfogy, vagy az őszi és téli csapadékkal a gyökérzóna alá mosódik a nitrogén, a búza „éhezni” fog. Ezt látjuk sok helyen, mikor sárgul. Vajon követi a tápanyag-utánpótlás a holnap időjárási kihívásait? Szerintem csak részben. Október 31. és február 1. közt nem szórhatunk trágyát. Az időjárás nem ismeri a naptárt, vagy ha korábban úgy tűnt, mégis, attól mára már elszakadt. A technológiának és a jogszabályi háttérnek a jövőben alkalmazkodnia kell ezen kihívásokhoz, hogy biztonságosan és egyben környezettudatosan tudjunk termelni. Másrészt az sem jó, ha a februárban kiszórt, jellemzően szilárd halmazállapotú N-fejtrágya a tél végét és a kora tavaszt egyre gyakrabban sújtó aszály miatt nem mosódik be a búza gyökérzónájába. Így a növény tovább „éhezik”: kisebb lesz a termő- és ellenálló-képessége, ráadásul a N az átalakulások során elillanhat a légkörbe, így a környezetet sem kíméljük. De a csapadékos időjárás is jelentősen megnehezítheti a helyzetet, mert a vízzel telített talajra nem lehet rámenni, ráadásul nagyobb mérvű lehet a nitrogénveszteség is.

 

SZERZŐ: Kohout Zoltán

 

agrár mezőgazdaság műtrágya növénytermesztés tápanyag utánpótlás