Eséllyel a rezisztens gyomok ellen

Corteva-újdonságok az idei szezonra

Február első felében online konferenciasorozatot tartott a Corteva, hogy megismertesse a gazdálkodókkal az idei szezonra kínált újdonságait. Laptársunk, az Agrárágazat a kukorica és a napraforgó növényvédelmi kérdéseit járja körbe márciusi számában, itt pedig a kalászosok és a repce védelmével foglalkozunk.

 

Egy erős starttal indítani

Mindkét növényben gondot okoz a herbicidekre rezisztens gyomok terjedése. A repce esetében a rovarok ellen is nehezíti a védekezést a szűkülő hatóanyag-paletta és a megmaradt készítményekkel dacoló példányok térnyerése – mutatott rá felvezetőjében Borsos László, a Corteva Agriscience ügyvezető igazgatója. Ilyen esetben azzal tehetünk a legtöbbet a környezetért, ha nem a kivitt dózist vagy a kezelések számát emeljük, hanem rezisztenciatörő készítményt iktatunk a védekezésbe. Az egyre szigorúbb szermaradvány-határértékek miatt az sem mindegy, hogy mennyi hatóanyag kipermetezésével érünk el eredményt– hangsúlyozta a cégvezető. Hozzátette: az ökológiai lábnyom szempontjából a szállítandó vegyianyag-mennyiség sem mellékes. Nemcsak a növényvédő szerek tekintetében vannak korlátozások az unióban, de több országban már ajánlott a nitrogén műtrágyák alkalmazásakor az inhibítor használata, ezért a vállalat is a nitrogéntartalmú műtrágyák jobb hasznosulására összpontosít. Már csíraállapotban elérhetővé kell tenni a mag számára, hogy kezdő lökést kaphasson egy tápelemeket tartalmazó csávázóanyagból. Az Ympact molibdént, rezet, mangánt, cinket tartalmaz az enzimatikus folyamatok serkentésére. Napraforgóban, kukoricában és repcében a gazdák előtt már ismert Lumibio Kelta csávázó szer mellé a kalászosok csávázására idén ősztől fog megjelenni az Ympat a Cortevakínála tában, tudtuk meg Borsos Lászlótól. A gyomirtás terén pedig az volt a cég fejlesztési célja, hogy az időjárástól minél függetlenebbül, hosszú időn át alkalmazható, kis dózisban is hatékony megoldásokkal rukkoljon elő. Az új formulációknak köszönhetően ezt is sikerült megvalósítani.

 

 

Rezisztens gyomok a búzában

A hír már csak azért is örömteli, mert a kukorica lassú betakarítása, majd az október második felében érkező esők miatt megcsúszott a búza vetése, ezért az őszi gyomirtás azokban a gazdaságokban is elmaradt, ahol ez egyébként a technológia része. Amint azt Hornyák Attila, a Nógrád Megyei Kormányhivatal herbológusa elmondta, az ősz és a tél további része túl meleg volt ahhoz, hogy a gyomok ne fejlődjenek. Már ősszel ott volt a táblákban két veszélyes egyszikű konkurens, a vékony egércsenkesz és a nagy széltippan. A szakember rámutatott: ha a gazdák az előveteményben jobban ügyelnének az egyszikű fajok visszaszorítására, a tarlókezelésre, és egy jobb vetésforgóval több időt hagynának a talaj-előkészítésre, sok bosszúságot megspórolhatnának a gyomirtásban. A kalászosok leggyakoribb magról kelő gyomfaja az egyszikűek közül a nagy széltippan, a vadzab, rozsnokfajok, a vékony egércsenkesz, a kétszikűek közül pedig a napraforgó, az ebszékfű, a parlagfű és a tyúkhúr. Az évelők közül a tarackbúza, a mezei acat, a fekete üröm és a selyemkóró a legfontosabb. Sajnos egyre terjednek az ALS-gátlókra rezisztens biotípusok, ezért a gyomirtókban többféle hatóanyagot többféle hatásmechanizmussal kombinálnak a gyártók, így a Corteva is. Az is fontos, hogy a készítmény rugalmasan alkalmazható legyen, hiszen a gyomok több hullámban, eltérő hőmérsékleti viszonyok között kelnek, miközben az eső is beleszólhat a védekezésbe. Dr. Lukács Domonkos herbicid-termékmenedzser egy széles hatásspektrummal bíró új készítményt, a QuelexTM-et ajánlotta a gazdák figyelmébe. A magról kelő kétszikűeket irtó szernek nincs utóvetemény-hatása, és két eltérő hatásmechanizmusú hatóanyagot hordoz. Az egyikük egy ALS-gátló, a flóraszulám, míg a másik egy rezisztenciatörésre alkalmas, hormonhatású anyag, az ArylexTM (halauxifen-metil). A kombináció 95% feletti hatékonysággal irtja a kalászosok legfontosabb gyomfajait. Hektáronként mindössze 50 gramm a dózisa, a kijuttatása pedig bokrosodástól kétnóduszos állapotig lehetséges.

A magról kelő egyszikűek közül a nagy széltippan a legveszélyesebb, de a hélazab, olaszperje, ecsetpázsit, rozsnokok is elterjedt konkurensek. A legfontosabb egyszikű fajok ellen kiváló hatékonysággal dolgozik a kétszikűekre is támadó RexadeTM. A herbicid már alacsony hőmérsékleten is működik, és nincs rá utóvetemény-korlátozás. Hatóanyaga a flóraszulám és ArylexTM mellett a piroxszulám. Ebből a szerből is 50 grammot kell kijuttatni 200-300 liter permetlében, az előbb is említett búzafejlettségi állapotban. Mindkét készítmény egy hideg vízben is gyorsan oldódó granulátum, amelyik nem ülepedik, nem tömíti el a fúvókákat. Így a magas hatóanyag-koncentráció a kis kijuttatási dózis ellenére megvalósul, és már 6-8 fokos hőmérsékleten működik a herbicid. Természetesen a Mustang ForteTM, a ColumbusTM és GeniusTM továbbra is elérhető a cég kínálatában.

 


Gombaölő szeres kezelések időzítése őszi búzában Magyarországon

 

Gombák elleni védelem vitalizáló hatással

Tavaly a harmadik legmelegebb telünk volt a mérések kezdete óta, de az idei is nagyon enyhe volt, október második felétől pedig esős is. A tél és a június-július vált a legcsapadékosabb időszakká Magyarországon. Ez a búza kórtani védelme szempontjából is kihívást jelent, főként, hogy az egyre szárazabb tavaszokon hajlamosak vagyunk elfeledkezni a gombás betegségekről – mutatott rá Lőrinczné Izsányi Gizella, a CPR Europe Kft. növénykórtani szakértője. Árpában már most jelen van a törperozsda és a ramulária. Utóbbi ellen legkésőbb akkor kell védekezni, amikor még hasban van a kalász. Búzában pedig megjelent a vörösrozsda. Ha a virágzás idején megint csapadékos, hűvös időjárás lesz, akkor a fuzárium támadására kell készülni. Csávázással, a kukoricaszár leforgatásával, az árvakelések irtásával sokat tehetünk a megelőzés érdekében, de a lomb- és kalászvédelem így is elkerülhetetlen lépéssé vált.

A pirenofóra és a fuzáriumfajok előretörése figyelhető meg az utóbbi időben – intett Bálint Sándor fungicid-, inszekticid-termékmenedzser. A lombvédelem a termésnövelés szempontjából kulcskérdés. A fotoszintetizáló felület megőrzésére a Corteva az Optimo Care® és a Talius® kombinációját ajánlja. Az előbbi magas strobilurin-koncentrációjával nemcsak véd, hanem zöldít is, míg az utóbbiban a gázosodó proquinazid felel azért, hogy a gombaölő hatás minden növényi részen érvényesüljön. (Ennek a kalászvédelemben látjuk majd igazán hasznát.) A két készítményt tankkeverékben javasolják kiadni szárba indulástól 2-3 nóduszig. A későbbi időzítés azért jobb, mert a 6–8 hetes hatástartamnak ki kell nyúlnia a kalászvédelem idejéig. A kalászvédelemre ajánlott Wirtuoz® Trio P-ben az előbb említett proquinazidon túl tebukonazol és prokloráz található. Mindhárom hat a fuzárium ellen, de eltérően fejtik ki hatásukat. Gázosodó, helyileg felszívódó és felszívódó hatóanyagokról beszélünk. A készítményt a kalászra kell fújni, hogy annak minden részébe eljussanak a hatóanyagok.

 


A repcefénybogár nagy károkat tesz a virágzatban (forrás: Corteva)

 

Repce: tavaszra maradt a gyomirtás

A repce védelmében a rezisztens gyomok és rovarok egyaránt egyre több gondot okoznak, ezért itt is rezisztenciatörésre kell törekedni. A másik fejlesztési cél ebben a kultúrában is a koncentrált hatóanyag-kijuttatás volt, a természet védelme érdekében – hangsúlyozta a cégvezető, Borsos László. A repce gyomviszonyait Ughy Péter, a Vas Megyei Kormányhivatal herbológusa ismertette. Tavaly ősszel a szárazság miatt extrém csúszásba kerültek sokan a növény vetésével, így a gyomirtása is elmaradt. Az időben földbe került állományokban pedig bemosó csapadék híján vált kudarccá az első herbicidkezelés. Ugyanakkor 4 fok felett a ragadós galaj, a pipacs, az árvácska, pipitér- és székfűfajok vígan csíráznak. 10 fok felett az árvacsalán és veronikafajok, a tyúkhúr és a pásztortáska is kel, így október végéig ezek kaptak erőre a vontatottan kelő állományokban. A pásztortáska, mezei tarsóka, sebforrasztó zsombor ráadásul a repcével rokon növény, ahogy a vadrepce is. Az időjárás átalakulása miatt egyre inkább kétmenetes gyomirtásra van szükség a repcében – összegzett a szakember. Amador Gergely fejlesztőmérnök fotókkal mutatta be, hogy már most, február elején tömegesen kel a táblákban az ebszékfű, a pipacs, a sebforrasztó zsombor. Tavaszi herbicidként a KorvettoTM hatásmechanizmusát ismertette. Ennek egyik eleme a már ismertetett, hormonhatású halauxifen-metil (ArylexTM néven jegyezve), a másik a kétszikűirtás mestere, a klopiralid. Szárba indulástól zöldbimbós állapotig javasolt kiadni, a hormonhatás miatt azonban legalább 6 fokos hőmérsékletre és fagymentes éjszakákra van szükség a hatáskifejtéshez. A kísérletek szerint az ebszékfűt, pipacsot fejlettebb állapotban is jól viszi a készítmény, de célszerű a gyomok intenzív növekedésének időszakában kipermetezni. Lombtrágyákkal, műtrágyákkal nem keverhető, viszont nincs rá utóvetemény-korlátozás. A MetkonTM-t viszont – egy regulátor hatású gombaölő szert – a KorvettoTM-val egy menetben lehet kijuttatni.

 


Fuzáriumos búzaszemek (forrás: agric.wa.gov.au)

 

Kivétel a piretroidok között

Repce esetében a rovarok jelentik a legnagyobb termesztési kockázatotv. Prof. Keszthelyi Sándor PhD, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári egyetemi tanára arra figyelmeztetett, hogy a szerkivonások miatt egyre szűkül a hatóanyagcsoportok száma. Már csak egyetlen neonikotinoid (acetamiprid), egy oxidiazinon (indoxakarb) és egy szerves foszforsav (foszmet) maradt a palettán, miközben piretroidból még mindig 10-féle használható. Ez magában rejti a piretroidrezisztencia fokozódásának veszélyét. A repcedarázs, a földibolhák, a kis káposztalégy éppúgy kiszelektálódhat a szertűrésre, ahogy a repcefénybogár.

Kora tavasszal a repceszárormányos, nagy repceormányos a legveszélyesebb, mivel mindkettő nyílt sebeket okoz a száron. Ellenük még azelőtt védekezni kell, hogy a lárvák berágnának a szárba. Védekezni akkor kell, amint 15, illetve 10 egyedet számolunk belőlük a sárgatálon. Virágzás előtt zöldbimbós kortól támadnak a repcefénybogarak; ellenük nem úszható meg a védekezés, mivel nagy károkat tesznek a virágban. Ezt követően pedig a repcebecő-ormányos és a repcebecő-gubacsszúnyog kártételére lehet számítani. A tanulság az, hogy a védekezéseket csak szükséges esetben, előrejelzés alapján és a hatóanyagot rotálva kell elvégezni. A Perényi József inszekticidbiológus által bemutatott Magma® nevű készítmény hatékonyságát az adja, hogy hatóanyaga, az etofenprox egy éter típusú piretroid, és nem észter típusú, mint a széles körben alkalmazott és rezisztenciának kitett kémiai típusok (deltametrin, alfametrin, lambda- és gamma-cihalotrin, alfa-cipermetrin). A Magma® hatóanyaga ellen nem mutattak ki rezisztenciát. Kijuttatását 0,2 l/ha dózisban, legfeljebb kétszer javasolják zöldbimbós állapotig. Amikor növényenként 3-5 fénybogár jelenik meg, indokolt a kezelés. 5-6 fok felett már kifejti hatását. A konferencia végén Rikk István marketingvezető ismertette a Corteva Technológia bónuszprogramját, melynek keretében a gazdák kedvezménnyel vásárolhatják meg a Corteva által forgalmazott növényvédő szereket és Pioneer® vetőmagokat.

 

Gönczi Krisztina

agrár ALS-gátló búza corteva fénybogár gyom gyomirtás hatás hatékony hatóanyag mezőgazdaság piretroid repce rezisztenciatörő rezisztens rovar rovarölő széltippan vegyszer