fbpx

Kanada csodát művelt Kínában, majd az olaszokhoz is benézett

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 január 29.

Kanada a világ negyedik legnagyobb búzaexportőre, ezért mindig érdekes, mekkora a termés náluk, és merre indul az export. 2020-ban csodát műveltek Kínában. Európában Olaszország a legnagyobb piacuk.

 

búza kikotoben

 

A 2020/21-es gazdasági év első öt hónapjában – júliustól novemberig – Kanada harmadával több búzát juttatott el a világpiacra, mint az előző szezon hasonló időszakában. Kínába több mint megnégyszerezte az exportált mennyiséget, átlépve az 1,25 millió tonnát. Az új búza sorsa azonban nagyon is kérdéses: a tél folyamán túl kevés csapadékot kaptak az állományok, így a földek nincsenek feltöltve a tavaszi kezdéshez.

 

A harmadik legnagyobb piaci szereplő

Kanadában bő 10 millió hektáron valamivel több mint 35 millió tonna búza termett 2020-ban. Hazai mércével ez igen szerény átlaghozam, de – hasonlóan az oroszokhoz – a sok kicsi sokra megy, és itt nagyon sok szabad hektár akad a búzatermesztésre. Az állatok és az emberek kevesebb mint 10 millió tonna búzára tartanak igényt, így a tartalékot leszámítva 26,5 millió tonna mag mozgatható a külpiacokon. Ez éppen annyi, mint amennyivel most Európa is rendelkezik, így az exportálható volument tekintve ebben a gazdasági évben Oroszország és az USA mögött fellépett a harmadik helyre, amin az EU-val osztozik.

 

Kínában abszolút elsők

2019-ben Indonéziában vezette le az ország a fölös búzamennyiséget, de idén is egymillió tonna jut belőle erre a piacra (+13%). Kínával viszont érdemes volt rendeznie az országnak a diplomáciai vitáit, mert a korábbi 300 ezer tonnáról négyszeresére, 1,2 millió tonnára nőhetett az ideszállított gabonamennyiség. Így ismét az ázsiai hatalom legnagyobb ellátójává váltak, itteni importpiaci részesedésük elérte a 35 százalékot a júliustól novemberig tartó időszakban. (Indonézia piacán 25 százalékos a részesedésük.) A siker annak is köszönhető, hogy a kanadai búza ára 2020 márciusában már versenyképesebb volt az amerikainál. Novembertől pedig már az európainak is alá tudnak ígérni. Sőt, ottawai becslések szerint márciusra 50 dolláros exportvámmal terhelt orosz búzával is fej fej mellé kerülnek a tendereken, így fokozódni fog az exportjuk.

 

Európát sem hagyják ki

Az EU-ban is megjelenik kanadai búza, elsősorban Olaszországban a durum. Júliustól novemberig az ötszörösét szállították le a 2019-ben tapasztalt durumbúza-mennyiségnek. Az olaszok az importszükségletük 39 százalékát fedezték a kanadai kínálatból.